Ajánló
Új otthonra talált a Zászlómúzeum
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum fogadja be a gyűjteményt

Mint ismert, a bezárásáig a József körút és a Nap utca sarkán működő Zászlómúzeumot Balogh László alapította, aki 1983-ban kezdte el gyűjteni a világ országainak, közigazgatási egységeinek zászlóit és címereit. „Nem hagyhattunk egy múzeumot bezárni, nem történhetett meg, hogy ez a harmincéves munka az enyészeté legyen” – emelte ki az államtitkár.
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Józsefváros korábbi polgármestere köszönetet mondott az MKVM vezetésének, hiszen nem szokványos, hogy egy intézmény a saját feladatai mellé újabbakat is vállaljon. Úgy fogalmazott, a VIII. kerületi önkormányzatban ma a kultúra tudatos leépítése zajlik: éppen a magyar kultúra napjára időzítették például Józsefváros három kulturális intézménye – a Zászlómúzeum mellett a Józsefvárosi Galéria és a H13 Ifjúsági Központ – bezárását. „Ez beleillik abba a folyamatba, amely felszámolja a józsefvárosi helyi identitást, közösségi és kulturális életet” – hangsúlyozta.
Mint hozzátette, a Zászlómúzeum fenntartása évi nyolc-kilenc millió forintjába került az önkormányzatnak, miközben Pikó András polgármester a baloldali klientúra politikai költségeit kétszázmillió forinttal emelte meg, ráadásul most 1,5 milliárd forintért adott el kerületi ingatlanokat a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve. Kocsis Máté elmondta azt is, nagyon szeretné, ha Józsefváros egyszer visszafogadná a gyűjteményt.
Török Róbert, az MKVM igazgatója elmondta, a Zászlómúzeum anyagának leltározását és tudományos feldolgozását követően a gyűjtemény darabjait időszaki kiállításaikon és egyéb felületeken mutatják be a közönségnek.