Ajánló
Az emberi méltóságot meg kell védeni
Itthon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, amelynek tagjai biztonságban sétálhatnak az utcán, intézményei rendben működnek – mondta Izrael nagykövete
A zsidó-keresztény értékeken alapul a kormányzás Magyarországon – jelentette ki Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.
Az államtitkár az Antiszemitizmus Magyarországon: látszat és valóság című kétnapos, a Danube Institute által szervezett angol nyelvű konferencia megnyitóján arról beszélt: az emberi méltóságot meg kell védeni, a kabinet fő feladata, hogy jóllétet biztosítson az állampolgárainak.
Kijelentette, hogy a magyar kormány a zéró tolerancia elvét vallja az antiszemitizmussal kapcsolatban, és az elmúlt tizenegy évben olyan intézkedéseket fogadtak el, amelyek példátlanok a történelemben. Bár a lépések hatékonysága talán vitatható, a kormány őszinte szándéka az antiszemitizmus elleni küzdelemben nem – mondta.
Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete azt mondta, hogy Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, és a tagjai biztonságban sétálhatnak az utcán, az intézményei pedig rendben működnek.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke azt mondta, Magyarországon jobb a zsidók helyzete, mint Európa más államaiban, szabadon vállalhatják az identitásukat az utcán, fizikai támadások csak elvétve érik őket. Ennek ellenére az antiszemitizmus jelen van a társadalomban, a nézetnek minden politikai párt támogatói körében akadnak hívei – mondta.
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija hangsúlyozta, hogy az utóbbi években csökkent az antiszemitizmus, de még mindig jelentős mértékű, és a jelenséget csak hosszú távon lehet leküzdeni.
Frölich Róbert országos főrabbi úgy vélekedett: a statisztikákból olvasható kedvező kép az antiszemitizmusról nem feltétlenül fedi a valóságot. Szerinte egyetlen antiszemita megnyilvánulás is eggyel több az elfogadhatónál, az antiszemitizmus megjelenése pedig valóban alacsony szintű, de ez nem a valóság. A valóság ugyanis nem csupán az, ami a statisztikákban megjelenik, hanem az is, amit az emberek megélnek, például amikor beülnek egy falusi kocsmába – hívta fel a figyelmet.