Ajánló

Több száz milliárd forint technológiaváltásra

A felhívás kedvezményezettjei azok a legalább három főt foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel

A Technológiaváltó támogatási program azért lett meghirdetve, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból.

Több száz milliárd forint technológiaváltásra
Eszközbeszerzésre is lehet pályázni
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

„A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokra, amelyek a koronavírus-járvány alatt is helytálltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak. Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programunkat, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból, és képesek legyenek a kanyarban előzni” – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár tegnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

A közleményben kifejtették: a GINOP Plusz-1.2.1-21 felhívás célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának támogatása. A vállalkozásonként tíz- és 629,3 millió forint közötti támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő támogatás, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik. Az összesen kétszázmilliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását. A megjelent első, százmilliárd forint keretösszegű felhívásban a kérelmek 2021. július 12. és július 19. között lesznek beadhatók. Ezt követően a további két kör 2021 októberében és 2022 januárjában várható. A vállalkozói visszajelzések alapján újdonság, hogy a pályázati űrlap kitöltése már a pályázat benyújtásának kezdete előtt tíz nappal megkezdhető lesz, amellyel így a folyamat egyszerűbbé, a benyújtás pedig gyorsabbá válhat – írták.

A felhívás kedvezményezettjei azok a legalább három főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel. Pályázhatnak kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, amelyek nem tartoznak a kata hatálya alá – tették hozzá. A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét, továbbá az infra­strukturális és ingatlanberuházás, a képzési szolgáltatások igénybevétele, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, a gyártási know-how beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. w

MOA

A Technológiaváltó támogatási program azért lett meghirdetve, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból.

„A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokra, amelyek a koronavírus-járvány alatt is helytálltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak. Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programunkat, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból, és képesek legyenek a kanyarban előzni” – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár tegnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

A közleményben kifejtették: a GINOP Plusz-1.2.1-21 felhívás célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának támogatása. A vállalkozásonként tíz- és 629,3 millió forint közötti támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő támogatás, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik. Az összesen kétszázmilliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását. A megjelent első, százmilliárd forint keretösszegű felhívásban a kérelmek 2021. július 12. és július 19. között lesznek beadhatók. Ezt követően a további két kör 2021 októberében és 2022 januárjában várható. A vállalkozói visszajelzések alapján újdonság, hogy a pályázati űrlap kitöltése már a pályázat benyújtásának kezdete előtt tíz nappal megkezdhető lesz, amellyel így a folyamat egyszerűbbé, a benyújtás pedig gyorsabbá válhat – írták.

A felhívás kedvezményezettjei azok a legalább három főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel. Pályázhatnak kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, amelyek nem tartoznak a kata hatálya alá – tették hozzá. A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét, továbbá az infra­strukturális és ingatlanberuházás, a képzési szolgáltatások igénybevétele, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, a gyártási kno-ho beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.