Ajánló

Jelentős állami támogatás a vasúti áruszállításra

A kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a tiszta és energiahatékony vasúti árufuvarozásnak

Elindulhat a vasúti áruszállítás támogatási programja. A magyar kormány csaknem harmincmil­liárd forinttal segítheti a kötött pályás teherfuvarozás versenyképességének megerősítését, ezáltal a szektor szereplői vissza nem térítendő hozzájárulást igényelhetnek az úgynevezett egyes kocsi szolgáltatás biztosításához.

Jelentős állami támogatás a vasúti áruszállításra
A vasúti áruszállítás kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a közúti
Fotó: MH

Egy korábbi kormánydöntés alapján 2021 második felében 3,7 milliárd forint, 2022 és 2025 között pedig évi 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő forrással támogatható az egyes kocsi forgalom. A nemzetközi példák szerint az állami hozzájárulás stabilizálja, kiszámíthatóvá teszi a szegmens működését, így idővel egyre több magánvasúti társaság nyújthat szolgáltatásokat a partnereknek – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium szombaton.

A közleményben Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a tiszta és energiahatékony vasúti árufuvarozásnak. Az ágazat szén-dioxid-kibocsátása egységnyi szállítási teljesítményre vetítve mindössze hetede a közúti szállításénak. Az állami szerepvállalás ezres nagyságrendben biztosítja a munkahelyek megőrzését a szektorban, nélkülözhetetlen kapcsolódási pontot tart fenn a hazai cégek és a világ­piac között.”

Az állami támogatás az Európai Bizottság jóváhagyásával nyújtható, az innovációs tárca tavaly nyáron indította el a most célba ért egyeztetési folyamatot. A lehetőséggel több mint hétszáz cég, köztük állami tulajdonú és stratégiai jelentőségű társaságok (ilyenek például a gyógyszer- és vegyipari, energetikai vállalatok, az erdészetek), számos kis- és középvállalkozás él Magyarországon. A szolgáltatás nyújtása pusztán piaci alapon nem fizetődik ki, az elmúlt időszakban éves szinten mintegy hatmilliárd forintnyi üzemi veszteséget termelt.

A kialakult helyzet a tevékenység megszűnésével fenyegetett, így a vasúton fuvarozott árumennyiség csaknem ötödét kellett volna kamionokkal elszállítani, tovább fokozva a közutak és a környezet terhelését – ismertették. „A vasúti teherfuvarozás szolgáltatási színvonalát és versenyhelyzetét az infrastruktúra korszerűsítésével és bővítésével is javítjuk.

Megépült a harmadik vágány a Déli vasúti összekötő hídon és a kapcsolódó vonalszakaszokon, ezzel a hazai hálózat legfontosabb szűk keresztmetszetét számoljuk fel. Zalaegerszegtől Záhonyig az ország több pontján létesülnek intermodális konténerterminálok, innen a távolból vasúton érkező árut kamionokon juttatják el a közeli célpontokra. Előkészületben van a vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció és a Budapestet délről ke­rülő V0 tehervasútvonal is. Azon dolgozunk, hogy Magyarország Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává váljon” – tette hozzá Mosóczi László a közleményben.