Ajánló
Messi volt a Barca legjobbja, mégis az ő hibája döntött
A Barcelona ígéretes első félidei játéka ellenére BL-története leggyengébb hatéves periódusát zárta le a Paris Saint-Germain elleni kieséssel

Lionel Messi és a Barcelona a legutóbbi tizenhárom alkalommal egyszer sem hiányzott a negyeddöntőből, a mostani kiesés azt jelenti, hogy 2015 óta – amikor Luis Enrique vezetésével a csapat megnyerte Berlinben a Juventus elleni döntőt – hat kiírásból egyszer sem tudott döntőig jutni. Játszhat bármilyen látványosan, esetenként bármilyen jól is a csapat, ez a klubtörténet kizárólag a BL-szakaszra eső lassan három évtizedét tekintve, gyenge teljesítmény.
Az előző hat idényben – ebbe beleesett a Guardiola-korszak is – kétszer nyert és további háromszor elődöntőt játszott a gárda, egy újabb hatéves szakaszba visszalépve (2003–2009) egy elődöntő és két győzelem volt a mérleg. A Bajnokok Ligája megalapítása óta, a gyakorlatilag a mostani edző, Ronald Koeman londoni, a klubtörténet egyetlen BEK-győzelmét hozó gólja óta, a hatéves szakaszokat tekintve a jelen mérlege a leggyengébb.
Felróhatjuk ezt a vasárnap megválasztott elnök Joan Laporta elődjének, Josep María Bartomeunak a nevével fémjelzett elnökségnek, az elhibázott átigazolási politikára gondolva, de generálisan tény, a Barcelona nem tudta pótolni Iniestát, Xavit, de akár Neymart és Luís Suárezt.
A visszavágó tükrében egyszerű a következtetés: a Barcelona a Camp Nouban elszenvedett 1–4 miatt esett ki. Bár az első félidő szerencsésebb alakulása és jobb helyzetkihasználás esetén lett volna esélye a BL-történelem legnagyobb fordítására, ez részben a PSG passzív, érthetetlenül visszafogott játékának is tulajdonítható. Rá sem lehetett ismerni a francia bajnokra, meg sem közelítette a Camp Nouban mutatott játékát.
Nem ok nélkül emlegetik a spanyol (elsősorban a madridi) lapok, sőt a francia sportnapilap, a L’Équipe is, hogy Keylor Navas volt a találkozó hőse. A Costa Rica-i hálóőr óriási érdemeket szerzett a továbbjutásban, különösen azzal, hogy hárította Messi tizenegyesét a 45. percben. („Mindig nehéz büntetőt védeni, különösen Lionel Messiét” – mondta a meccs után) Kétségtelen tény, hogy a Barcelona az első félidőben jól játszott, meg az is, hogy még mindig Lionel Messi kiemelkedően a legjobb játékosa.
Parádés gólt rúgott, ugyanakkor a büntető kihagyásával szinte elvette a reményt csapatától a bravúrra. „Legrosszabb esetben is 2–1-re kellett volna vezetnünk a szünetben, és ha előnnyel jövünk ki a folytatásra, akkor minden más lett volna.” Hozzátette még azt is, hogy Messi is láthatta, a csapat képes felvenni a versenyt Európa legjobbjaival is. Ezzel mintha arra utalt volna, hogy az argentin csillagnak, akinek lejár a nyáron a szerződése, kétségei lennének abban, hogy a Barcelona a mostani állománnyal képes lehet-e olyan sikeres lenni, mint 2015 előtt. A francia Antoine Griezmann is sajnálkozott: „Számtalan lehetőségünk volt az első félidőben, de sajnos nem sikerült élni velük.”
Mauricio Pochettino, a PSG argentin vezetőedzője Keylor Navast dicsérte, s elárulta, mitől javult fel a párizsiak teljesítménye a második félidőre: „Az első félidőben túl sokat gondolkodtunk, nem a játékra koncentráltunk, hanem a továbbjutás járt a fejekben.
A szünetben emiatt elmondtuk, hogy nem vagyunk elégedettek azzal, ami az első 45 percben történt, s a játékosok, ezt megfogadva, változtattak.”
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, második mérkőzések. Paris Saint-Germain–Barcelona 1–1 (összesítésben 5–2), Liverpool FC–RB Leipzig 2–0 (4–0).