Ajánló

Nem alapít új pártot Donald Trump

A volt amerikai elnök a republikánusok vezetőjeként beszélt magáról, utalt rá, hogy elindulna az elnökválasztáson, és kijelentette: Joe Biden már elvesztette a Fehér Házat

Utalt a 2024-es elindulására Donald Trump volt amerikai elnök az egyik legnagyobb konzervatív konferencián vasárnap este. Azt is bejelentette: nem tervezi új párt alapítását, mert úgy gondolja, ő vezeti a republikánusokat.

Nem alapít új pártot Donald Trump
A nemrég leköszönt államfő továbbra is kitart amellett, hogy a novemberi elnökválasztást elcsalták, és elvették tőle a győzelmet
Fotó: AFP/Joe Readle

Vasárnap ért véget az Egyesült Államokban az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) éves rendezvénye, a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia), amely az amerikai jobboldal egyik legnagyobb eseménye. Vasárnap, magyar idő szerint késő este beszélt a konferencia talán leginkább várt előadója, Donald Trump volt amerikai elnök.

Trump beszédében kijelentette, hogy nem tervezi új párt alapítását. „Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz és erősebb, mint valaha” – mondta, és megígérte, hogy segít visszaszerezni a többséget a kongresszus mindkét házában, amit a republikánusok az ő elnöksége alatt vesztettek el. Többször utalt rá, hogy valószínűleg 2024-ben is elindul az elnökválasztáson.

A volt elnök külön, név szerint kitért azokra a republikánusokra, akik ellene szavaztak az impeachment eljárás során, arra szólított fel mindenkit, hogy szabaduljanak meg tőlük.

Kritizálta utódja, Joe Biden politikáját is, aki szerinte már el is vesztette a Fehér Házat azzal, ahogy
a határkérdést és a bevándorlást kezeli. Trump szerint Biden produkálta a legrosszabb első hónapot az amerikai elnökök történetében.

A Gallup közvélemény-kutató legutóbbi felmérése egyébként némileg ellentmond Trump szavainak, mert eszerint Biden munkáját a megkérdezettek 56 százaléka értékelte pozitívan, míg a Reuters hírügynökség szerint Trump sosem ért el 49 százaléknál jobb értéket.

Donald Trump elismételte állításait arról, hogy a választást elcsalták, és novemberben ő aratott győzelmet. A volt elnök kijelentette, hogy a párt egységesen mögötte áll. A CPAC résztvevői körében végzett felmérés szerint a válaszadók 55 százaléka Trumpra szavazna ma egy előválasztáson. Ifjabb Donald Trump, a volt elnök fia ki is jelentette, ez már nem CPAC, hanem TPAC, lecserélve a rendezvény nevében a konzervatív szót Trumpra. A konferencián amúgy egy életnagyságú, aranyozott Donald Trump-szobor is fel volt állítva. Trump egyik tanácsadója elárulta, hogy a volt elnök egy politikai szervezet alapítását tervezi, amely támogatná a szerinte megfelelő republikánus jelölteket.

Trump felszólította támogatóit, hogy oltassák be magukat, és azt állította, Biden csak az ő terveit hajtja végre a járvány elleni küzdelemben. A Joe Biden vezette Fehér Ház elítélte a volt elnök beszédét.

Nincs szankció a szaúdi trónörökössel szemben


A Fehér Ház fenntartja a jogot arra, hogy szankciókat vezessen be Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel szemben a Dzsamál Hasogdzsi újságíró ellen elkövetett gyilkosságban játszott szerepe miatt – jelentette ki Jen Psaki elnöki szóvivő tegnap. Ugyanakkor nem jelentettek be semmilyen lépést az Egyesült Államok szövetségesének számító Szaúd-Arábia trónjának örököse ellen.
 

Psaki azzal védte a döntést, hogy az elnök „újrahangolta” a két ország kapcsolatát, hogy ilyen erőszak többé ne fordulhasson elő. Egy pár napja nyilvánosságra hozott jelentés szerint az amerikai hírszerzés úgy gondolja: elképzelhetetlen, hogy a hírszerzési szerveket kontroll alatt tartó Bin Szalmán jóváhagyása nélkül végezték volna ki a rendszerkritikus szaúdi újságírót 2018-ban Isztambulban.
(UT)

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom