Ajánló
Átfogó gazdasági együttműködés
A felek megállapodtak a közlekedési-szállítási engedélyek számában és a kamionok várakozásának csökkentésében

Hazánk érdekelt a szabad és tisztességes szabadkereskedelemben, éppen ezért arra törekszik, hogy az Európai Unió és Törökország között a lehető legmélyebb, leghatékonyabb és legátfogóbb gazdasági és kereskedelmi együttműködés jöjjön létre – közölte tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Ankarában, miután Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel tárgyalt. Rámutatott: Törökországé a világ 18. legnagyobb gazdasága, és az a világos terve, hogy a világ tíz legnagyobbja közé kerüljön. A tárcavezető kiemelte, hogy a globális gazdasági visszaesés dacára az év eddig eltelt időszakában nem csökkent a magyar–török kereskedelmi forgalom, és év végére bőven meg fogja haladni a hárommilliárd dollárt.
Aláhúzta: Törökország a közép-európai energiaellátás stabilitása és biztonsága szempontjából is fontos partner, hiszen Magyarország így tudja megvalósítani a magyar gázbeszerzés diverzifikálását és ezáltal biztonságosabbá tételét. Magyarország már építi azt a 15 kilométeres csővezetéket, amely összeköti a magyar–szerb határt a magyar nemzeti rendszerrel, így 2021 októ-berétől déli irányból, Törökországon keresztül megnyílik a fizikai lehetősége annak, hogy Magyarország Kaszpi-tengeri gázt is vásárolhasson. A miniszter több olyan intézkedésről számolt be a sajtótájékoztatón, amelyek tovább segítik és fejlesztik a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat.
Közölte: a magyar Eximbank százmillió dolláros hitelkeretet hozott létre a magyar–török vállalati együttműködés finanszírozása érdekében. Szijjártó Péter egyúttal üdvözölte, hogy az egyik legjelentősebb török bank, a VakifBank Magyarországon is megjelenik és fiókot nyit. A világ egyik legnagyobb légi áruszállító cége, a Turkish Airlines Cargo úgy döntött, hogy heti háromról négyre emeli a Budapest–Isztambul-járatok számát, és Budapestre hozta kelet-európai központját is – közölte. A külgazdasági és külügyminiszter végül beszámolt arról, hogy megállapodtak a közlekedési-szállítási engedélyek számában, valamint a kamionok várakozási idejének csökkentésében is, amely a kétoldalú kereskedelmi forgalom kiszámíthatóbbá válását eredményezheti. Szijjártó Péter és Mustafa Varank a sajtótájékoztató végén aláírta a magyar–török gazdasági vegyes bizottság 7. ülésének jegyzőkönyvét.