Ajánló

Soros ismét kiadta a tűzparancsot

A spekuláns legújabb cikke szerint „Magyarország és Lengyelország ellen fel kell lépni” – Hollik István közölte: a Fidesz továbbra sem enged semmilyen zsarolásnak

Hazánk és Lengyelország megtámadására utasította az Európai Unió vezetőit legutóbbi cikkében George Soros. A milliárdos fenyegetése nem tudta megtörni sem a lengyel, sem a magyar kormány ellenállását az uniós források politikai feltételekhez kötésével szemben.

Soros ismét kiadta a tűzparancsot
Morawiecki és Orbán egyeztetése – fizikailag távol, politikailag közel
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Ismét Magyarország ellen uszított a Project Syndicate portálon megjelent cikkében George Soros. A milliárdos azzal kapcsolatban adott utasításokat az Európai Unió vezetésének, hogy a napokban a magyar és a lengyel kormány megvétózta a következő hétéves uniós költségvetéssel és a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást. A magyar és a lengyel álláspont szerint elfogadhatatlan, hogy az állam- és kormányfők júliusi megállapodásával szemben, az Európai Parlament baloldali többségének nyomására mégis politikai feltételekhez kötnék a források kifizetését.

Cikkében Soros úgy fogalmazott, Magyarország és Lengyelország ellen fel kell lépni, az unió nem köthet kompromisszumot a jogállamiság tekintetében, amikor a tagállamoknak juttatandó forrásokról dönt. Soros szerint a magyar és a lengyel kormány nem akar szembenézni a jogállamiság megsértésének következményeivel. Cikkében a milliárdos – összhangban a magyar baloldal követeléseivel – sürgette Brüsszelt, hogy az uniós forrásokat a kormány helyett azoknak az önkormányzatoknak irányítsa át, „ahol még létezik működő demokrácia”. Soros szerint van rá lehetőség, hogy megkerüljék a vétót.

Pénzügyi zsarolást és politikai büntetést alkalmaznak az európai uniós intézmények a „Soros-terv” hatására – hívta fel a figyelmet a Face­bookon Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár. Felidézte, 2015-ben Soros költségvetési büntetéseket javasolt azon országokkal szemben, amelyek nem fogadták volna be a migránsokat. „Ma Brüsszelben csak azt az országot tekintik jogállamnak, aki beengedi a migránsokat” – mutatott rá.

„Üzenjük Sorosnak és embereinek, továbbra sem engedünk semmilyen zsarolásnak” – hangsúlyozta tegnapi videóüzenetében Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus szerint Soros kiadta az ukázt a brüsszeli bürokratáknak és a magyar baloldalnak, egyértelművé tette, hogy három dolgot vár el a szövetségeseitől: azt, hogy lépjenek fel Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, hogy „úgy büntessenek bennünket, hogy ne kapjunk pénzt az EU-tól” és végül pedig hogy álljanak ki a nyílt társadalom mellett, ami egyet jelent a bevándorlás támogatásával. Hollik rámutatott, Soros cikke alapján nyilvánvaló, hogy a Magyarországgal szembeni támadássorozat azért indult, mert hazánk nem hajlandó engedni a bevándorlás ügyében. Megjegyezte, „a baloldal Gyurcsány Ferenc vezetésével az elmúlt időszakban a Magyarországot támadók oldalára állt, újra Soros zsoldjába szegődött”.

Az uniós állam- és kormányfők tegnap este videókonferenciát tartottak a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban, de a költségvetés is szóba került. Az Európai Tanács online ülése előtt a visegrádi négyek miniszterelnökei külön is egyeztették az álláspontjaikat. Az eseményről lapzártánkig nem tartottak sajtótájékoztatót.

„Igent mondunk az Európai Unióra, de nemet az úgynevezett jogállamiság értékelésében alkalmazandó önkényes kritériumokra” – írta a tegnapi találkozó előtt megjelent Facebook-bejegyzésében Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Hangsúlyozta, Lengyelország nem egyezhet bele olyan uniós mechanizmusokba, amelyek a politikai és önkényes kritériumokat előnyben részesítik az érdemi értékelésekkel szemben.

Pénzpiaci spekulációkkal gazdagodott meg a milliárdos

Dollárról átszámítva 2622 milliárd forintos vagyonával George Soros (képünkön) jelenleg a világ 162. leggazdagabb embere. Vagyonát kezdetben merész, gyakran törvényellenes pénzügyi spekulációval szerezte. 1989-ben a francia tőzsdefelügyelet bennfentes kereskedelemmel vádolta meg, amiért törvényellenesen felvásárolta az eladás előtt álló Société Générale, az akkori állami bank részvényeinek többségét. A 14 évig tartó tárgyalás során 2002-ben mondták ki bűnösségét, amit másodfokon is helyben hagytak. 1992-ben az angol jegybank ellen intézett spekulációs támadást, amikor az angol fonttal szemben short­pozícókat vett fel. Ennek következtében az angol jegybank az úgynevezett „fekete szerdán” 3,4 milliárd font veszteséget könyvelhetett el, míg Soros az üzlettel egymilliárd dollárt keresett. 1997-ben az ázsiai pénzpiacokon hajtott végre spekulá­ciós üzleteket, és a helyi valuták gyengülését kihasználva szerzett hatalmas profitot. 2008-ban az OTP részvényei ellen intézett támadást, amiért 1,5 milliárd forintra büntették. Az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítványok pedig több ország belügyébe beavatkozva támogatták az ellenzéki mozgalmakat, és kormányellenes civil szervezeteket.
(SI)

„Mocskos zsarolással” vádolja Brüsszelt Giorgia Meloni

Megtámadta a baloldali olasz kormánykoalíció a jobbközép ellenzéket a magyar és a lengyel költségvetési vétó miatt. Sajtóközleményükben az Öt Csillag Mozgalom politikusai számon kérték a Liga, az Olasz Testvérek (FdI) és a Forza Italia szövetségét, hogy ha az olaszok érde­keit tartják szem előtt, miért nem ítélik el a „populista magyarok és lengyelek” döntését. Giorgia Meloni (képünkön), az Olasz Testvérek (FdI) elnöke Facebook-oldalán válaszolt a személyét és a magyarokat ért támadásokra. „Az ötcsillagosok újabb litániába kezdtek. Azt szajkózzák, hogy a gonosz és szuverenista Lengyelország és Magyarország megvétózta a helyreállítási alapot, és Meloni hozzá se szól” – idézte a kormánypártot. „A valóság egészen más, mint ahogyan lefestik. A jól ismert európai rendszer, amelynek immár a Demokrata Párt és az Öt Csillag Mozgalom is tagja, gyáva módon arra használja fel a helyreállítási alapot, hogy megtörjék azokat a nemzeteket, akik Európa keresztény gyökereit őrzik, és megvédik határaikat a tömeges illegális bevándorlástól – magyarázta a politikus. – Ha nem fogadjátok el az úgynevezett jogállamisági feltételrendszert, azaz nem mondtok le a függetlenségről, és nem hódoltok be az európai elit előtt, akkor nem kapjátok meg a covid elleni védekezéshez szükséges támogatásokat – összegezte a baloldali gondolatmenetet Meloni. – Micsoda undorító ocsmányság ez a zsarolás. Kinek a hibája ez, aki meg akarja vásárolni mások szabadságát, vagy aki nem engedi, hogy lefizessék?” – vetette fel az ellenzéki vezető.
(JD)

Röviden


Megszavazta csütörtökön a lengyel parlamenti alsóház, a szejm az Európai Unió költségvetési csomagjáról szóló, az uniós tárgyalások során a varsói kormány álláspontját támogató határozatot. A 460 fős szejmben a 236, nagyrészt kormánypárti képviselő által jóváhagyott határozatban felhívják az uniós szerveket és a tagállamokat a költségvetési tárgyalások felújítására, az alapszerződésekkel, valamint az Európai Tanács júliusi záró következtetéseivel összhangban lévő megállapodás elérésére.

A vétójog alkalmazásának félretételét és a kompromisszumkeresést szorgalmazta Luigi Di Maio külügyminiszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt politikusa csütörtökön az európai uniós támogatások kiutalásának jogállami feltételekhez kapcsolása körüli vitáról szólva. Lui­gi Di Maio az olasz közszolgálati rádió reggeli műsorában kijelentette, elérkezett az ideje, hogy az Európai Unió „előre lépjen, és eltörölje” a vétómechanizmus eddigi gyakorlatát.

A helyreállítási terv Magyarország és Lengyelország általi vétózása hátrányosan érinti az egész Európai Uniót – mondta Ludovic Orban román kormányfő az AFP francia hírügynökségnek. A liberális politikus szerint minden uniós állampolgárnak érdeke a helyreállítási terv mielőbbi elfogadása, hiszen ez az európai finanszírozás „a gazdasági talpra állás egyik alappillére”, és bármilyen halasztás hátrányosan befolyásolja a polgárok életminőségét.

Nyílt levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének és David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Civil Összefogás Fórum. A magyarok döntő többségének nehéz elviselni, hogy az EP, a magyar ellenzékkel összebútorozó szocliberális képviselők, a legitim és demokratikus körülmények között megválasztott országgyűlésünk döntéseit támadva, politikai érdektől vezérelve,
az EU közös értékű jogszabályozását semmibe véve, országunk ellen fordítja – írták. A két vezetőt arra kérték, kellő kritikával közelítsenek minden, a magyar nemzetet megosztani, Európát pedig félrevezetni kívánó kezdeményezéshez.