Ajánló

Istenes versekből szőtt tér a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Még Pilinszkyről is mosolygós képet kerítettek az Örökre hó alatt marad című kiállítás rendezői – Weöres Sándorról is ritka portré nevet ránk a tárlat faláról

A Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) kamarakiállítás látható Örökre hó alatt marad címmel huszadik századi és kortárs magyar költők istenes verseiből, amely 2021. január 17-ig látogatható.

Istenes versekből szőtt tér a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Mécs László feszülete nemrégiben került a PIM tulajdonába
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A tágas, sokfunkciójú emeleti előterében Kemény Gyula tervei alapján alakítottak ki egy jóval kisebb négyszögletes termet, éppen a négyszögletes üvegtorony alatt, amely bazilikális megvilágítással, fények, árnyékok inspiráló váltakozásával keretezi a falakon olvasható verseket és a költők portréit. Nem teljesen egyértelmű, amikor a te-rembe érünk, hogy átléptünk egy kaput, és egy másik világba csöppenünk, ahol az érzések, a víziók, a belső utak, a kérdések válnak főszereplővé, vagyis mindaz, amiről legritkábban beszélünk, és sokszor még el is hessegetjük magunktól.

Ez a hol volt, hol nem volt kapu éppen olyan, mint amikor magunkban belül lépjük át a határt, és a transzcendens világába érkezünk. A kapu két oldalán két élő költő: Orosz István Ima és Vörös István A magázás művészete című versét olvashatjuk. A két szöveg egymással beszélget arról, hogy mindabban, amit látunk, átélünk, tapasztalunk, hol és hogyan van benne az Isten. Orosz István inkább a természet és a természettudomány folyamataiban kérdez rá az isteni jelenlétre, míg Vörös István a jungi árnyékkal vívott kollektív és egyéni küzdelmek kapcsán teszi fel a kérdést, hol ér egybe, hol csaphat át egymásba az Isten és az ember világa, mit tehet mindezért a ember szabad akarata, és hogyan válaszol az Isten a felé forduló embernek.

A bejárattal szemben egy másik kaput látunk, előtte üvegtárlóban három feszület: Pilinszky János, Mécs László és Nagy Gáspár hagyatékából egy-egy darab. Pilinszky lábakon álló keresztje Jelenits István piarista szerzetes ajándéka, Mécs László páratlan szépségű, a háttérben tizennégy stációt ábrázoló feszülete a közelmúltban került a múzeum tulajdonába. A kapu két oldalán két már nem élő költő,  Pilinszky János  Egyenes Labirintus és Nagy Gáspár Visszatérés című verse látható a falon. Ha az élő költőkkel beléptünk ebbe a különös, titokzatos, gyengéd és kimeríthetetlenül gazdag világba, a halott költők versei mutatják az utat, ahol nem az Isten világából, hanem csak a testi létből készül kilépni az ember, amikor visszahullik a „fókusz lángoló közös fészkébe”, és amikor már „mindent az Ő szemével látunk / jót és rosszat / a tékozoltat és tékozolhatatlant”. Megbékélt lélekkel a két költő vár az indulásra, miután már megtapasztalta mindazt, ami a kiállítás mottója: „Minden forrásom belőled fakad!” (Zsolt 87,7)

A kiállítás címe szintén Pilinszky János és Nagy Gáspár nevéhez kötődik: Pilinszky Végkifejlet (1974) című kötetének tizenhatodik oldalát dedikálta Nagy Gáspárnak, amelyen a Tabernákulum című verse olvasható, Kézírással ezt a sort emelte ki költő barátjának: „örökre hó alatt marad”. A falakon olvasható még Reményik Sándor, Mécs László, Weöres Sándor és Károlyi Amy egy-egy gyönyörű verse. Másképp időzhetünk el előttük, mintha könyvből olvasnánk őket, hiszen itt ez a gondolatokból, érzésekből, fájdalomból és bizalomból, versekből, fényekből és árnyékokból szőtt sűrű tömör tér, amelyben talán tágasabb út nyílik az olvasóban, talán bátrabb és befogadóbb a képzelet.

Nagy Réka Anna, a kiállítás kurátora lapunknak elmondta, az Ars Sacra Fesztiválhoz, idén ezzel a tárlattal,csatlakoznak,. A gyönyörű versek mellé igyekeztek minden költőről derűs-mosolygós fotográfiát kihelyezni a falakra. Különösen Pilinszky  János telefonálós, angyalian mosolygó portéja lehet szokatlan és meglepő.