Ajánló

Djokovic menetel, Pliskova csomagol New Yorkban

Tenisz. A már kilencvenkilenc százalékra megnyert mérkőzést veszítette el Kristina Mladenovic

Az első helyen kiemeltek közül a szerb Novak Djokovic szetthátrányból fordítva nyert, viszont meglepetésre a cseh Karolina Pliskova kiesett a második fordulóban az amerikai nyílt teniszbajnokságon New Yorkban.

Djokovic menetel, Pliskova csomagol New Yorkban
Novak Djokovic a végén már boldog volt
Fotó: AFP

A US Open erősen hiányos női mezőnyében esélyesnek tartották arra a cseh Karolina Pliskovát, hogy megnyerje pályafutása első Grand Slam-trófeáját. A korábbi világelső esélyesként lépett pályára a ranglistán ötvenedik francia Caroline Garcia ellen, aki azonban fél óra alatt 6:1-re megnyerte az első szettet. Pliskova ugyan felállt a padlóról, de a második játszma rövidítését is elveszítette 7–2-re. „Döntő volt, hogy az első szett megnyerése után is koncentrált maradtam. Tudtam, hogy Karolina nem adja fel, de a rövidítésben is megytartottam a nyugodtságom. Pályafutásomban voltak hullámvölgyek, amelyekből tanultam, s azt hiszem, ez megtérült.”

A 2018-as US Open-bajnok japán Oszaka Naomi az olasz Camila Giorgi ellen 6:1, 6:2-es, könnyű győzelemmel lépett tovább. Nem járt úgy, mint Babos Tímea páros partnere, a harmincadik helyen kiemelt francia Kristina Mladenovic, aki minden idők egyik legnagyobb fordításának lett szenvedő alanya. Pedig megvolt a lehetősége arra, hogy megleckéztesse az első Grand Slam-tornáján induló orosz Varvara Gracsevát, hiszen a 6:1-es első játszma után a másodikban már 5:1-re vezetett, és négy meccslabdája is volt. Mindhiába, mert Gracseva kiegyenlített, a rövidítést megnyerte, majd a döntő szettben 6:0-ra „kivégezte” a magán kívül lévő ellenfelét. A 20 éves orosz játékos eddigi profi pályafutása során összesen 162 797 dollárt keresett, most pedig a harmadik körbe jutással 163 ezer dollárral gazdagodott.

Novak Djokovic ugyan elvesztette az első játszmát a brit Kyle Edmund (44.) ellen, de aztán jobban összpontosított, remekül szervált, és 6:7 (5–7), 6:3, 6:4, 6:2-re győzött. Ellenfele a legjobb 32 között a német Struff lesz.

Fucsovics Márton (66.) a bolgár Grigor Dimitrov (20.) elleni mérkőzése a 64 között lapzártánk után fejeződött be. Női párosban az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a Kaitlyn Chris­tian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói duó ellen mutatkozott be

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom