Ajánló
Vírusimport olasz módra
Továbbra is nyitva állnak a kikötők, pedig ismét olyan területre hurcolták be a betelepített migránsok a betegséget, ahol addig nem volt járványveszély

A regisztrált adatok szerint Olaszországban 246 ezer állampolgárt érintett a világjárvány néhány hónap leforgása alatt. Jelenleg kétszázezer gyógyultat és harmincötezer halottat tartanak nyilván. A több hónapos kijárási tilalom, a pandémia következtében kialakult súlyos gazdasági válság nem volt elég tanulópénz az ország számára.
A helyi lakosság rendkívüli erőfeszítésének köszönhetően lassan sikerült megfékezni a koronavírus-járvány terjedését. Április elején a belügyminisztérium, a külügyminisztérium, a közlekedési-infrastrukturális minisztérium, valamint az egészségügyi tárca közös rendeletet vezetett be. A járvány miatt a kormány úgy döntött, véget vet a nyitott kikötők politikájának. Úgy ítélte meg, hogy az olasz kikötők nem biztosítanak megfelelő egészségügyi körülményeket a migránsokkal érkező civil hajók fogadására.
Pár hónap leforgása alatt Olaszország visszaszorította a vírus terjedését, az azonban köztudott, hogy Afrikában tombol a járvány. Már áprilisban sejthető volt, hogy a bevándorlás és az Afrikában terjedő koronavírus találkozása veszélyes lehet. Húsvét napján harminckét Agrigento megyei polgármester levélben figyelmeztette Giuseppe Conte kormányfőt a bevándorlással kapcsolatos súlyos problémákra.
Salvatore Martello, Lampedusa polgármestere karanténhajót kért a kormánytól, amikor az első koronavírussal fertőzött bevándorló megérkezett a szigetre. A helyzet néhány hónap leforgása alatt tarthatatlanná vált. Nap mint nap hangoztatja a sajtó: „Lampedusa az összeomlás szélén áll! Tízszeres a befogadóközpontok zsúfoltsága” – de semmi sem történik. A helyi lakosság egyedül küzd meg a félelmeivel és a napról napra egyre súlyosabbá váló gazdasági nehézségeivel. Hiába csodálatos az olasz riviéra, senki sem vágyik arra, hogy a menekülttáborrá vált helyen nyaraljon. A fertőzésveszélyről nem is beszélve.
Mindeközben Afrikában hatványozottan megugrott a fertőzések száma. Az újonnan érkezettek egészségügyi ellenőrzése, karanténban való elkülönítése, majd végleges elhelyezése pedig egyre komolyabb nehézségekbe ütközik. A legkomolyabb problémát a befogadóközpontokból megszökő fertőzött migránsok jelentik, akiknek minden rendőri kontroll ellenére nyomuk vész. Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg hírek ilyen esetekről. A délolasz Brindisiben karanténban különítettek el nyolcvan, Lampedusára érkezett tunéziai menekültet. A rendőri őrizet ellenére harminc migránsnak sikerült megszöknie a központból. Campania tartomány Siculana nevű helységében egy befogadóközponttá alakított szállodából szöktek meg menedékkérők, megsebesítve a rendfenntartó szerveket. Umbria tartomány Gualdo Cataneo helységében is komoly aggodalomra adott okot az újonnan érkezett huszonhárom, koronavírussal fertőzött bevándorló szökése. A rendfenntartó erők tehetetlenek a migránsokkal szemben, mivel csupán felszólíthatják a menekülni szándékozókat, megszorító intézkedéseket nem vethetnek be visszatartásukra.
Az olasz partokhoz ezalatt folyamatosan érkeznek a civil hajók és bárkák. A polgármesterek kétségbeesett tiltakozása és a helyi lakosság aggodalma süket fülekre talál.
Az Afrikából érkező migránsokkal a vírus újra felütötte fejét Basilicata tartományban, amely már vírusmentesnek tudhatta magát. A potenzai befogadóközpont lakosai között 26 új fertőzöttet regisztráltak, de a becslések szerint a fertőzöttek száma ennél magasabb lehet. A bangladesi csoportot a hónap elején Luciana Lamorgese belügyminiszter döntésére költöztették Potenzába Lampedusáról. Az érkezésükkor elvégzett teszt negatív volt, az utólagos vizsgálatokon bizonyosodott be, hogy vírushordozók. Potenza polgármestere felháborodásának adott hangot, és közölte, feljelenti a külügyminisztert, mivel a Covid-betegek beköltöztetésével veszélybe sodorja a helyi lakosság egészségét. A caltanissettai migránsközpontból száz, karanténban elkülönített migráns szökött meg. A tunéziai bevándorlók Lampedusán kötöttek ki, innen Szicíliába, majd Caltanissettába vitték őket. Roberto Gambino polgármester tehetetlenül áll a helyzet előtt. Úgy véli, a központot nem tudják biztonságosan lezárni, a migránsközpontok megfelelő ellenőrzését a római kormánynak kellene garantálnia. Később a szicíliai Porto Empedocle karanténjában elhelyezett több mint ötszáz migránsból szinte mindenki megszökött. Kedden pedig kiderült, hogy az Abruzzo megyében elszállásolt tizenkét migráns fertőzött – a megyében mindeddig nem volt jelen a vírus.
A jobbközép erők gyanakodva nézik, hogy a kormány ismét a nyitott kikötők politikáját követi. Úgy vélik, a veszélyhelyzet meghosszabbításához a kormánynak szüksége van arra, hogy újból megugorjon a fertőzöttek száma. Elena Murelli, a Liga képviselője a római parlamentben elhangzott felszólalásában azzal vádolta a kormányt, hogy az ellenőrzés nélküli bevándorlással az egész országot veszélybe sodorja.
Lamorgese tegnap közölte a Corriere della Serával, hogy ezerfős karanténhajót horgonyoznak le Szicília partjainál. A tárcavezető szerint főleg a tunéziai migránsok jelentenek egészségügyi kockázatot, mert ők mindent megtesznek, hogy elszökjenek a karanténból.
Röviden
Agyonszúrt egy 21 éves afgán menedékkérőt egy honfitársa a görögországi Leszbosz szigeten található Moria menekülttáborban – írta meg a Der Spiegel című német lap. A hatóságok közlése szerint a vasárnapi késeléssel összefüggésben eddig egy 19 éves migránst vettek őrizetbe. Év eleje óta legalább hét menedékkérőt, köztük egy gyermeket és egy nőt késeltek halálra a táborban, tucatnyi ember pedig megsérült.
A máltai hatóságok 95 migránst mentettek ki egy süllyedő csónakból a Földközi-tengeren hétfőn – közölte a Times of Malta. A máltai haditengerészet szóvivője a helyi hírportálnak elmondta, a menedékkérőket egy Valletta közelében található katonai bázisra vitték. A migránsokat orvosi vizsgálatnak vetették alá, és hatvanöt embernél kimutatták a koronavírust.
Agyonlőttek három szudáni migránst a líbiai hatóságok a nyugati Homsz városában – közölte tegnap Safa Msheli, a Nemzetközi Migrációs Intézet (IOM) szóvivője. A három férfi egy több mint hetvenfős csoporttal próbált hétfőn Líbiából Európába jutni, de a parti őrség meggátolta ezt. A biztonsági erők akkor nyitottak tüzet a migránsokra, amikor Homszba visszaérkezve a partra szálláskor megpróbáltak elmenekülni. Két ember megsebesült, sértetlenül maradt társaikat őrzött létesítményben helyezték el.
Az Európai Unió elhagyására kötelezett illegális migránsok 38 százaléka tér vissza a hazájába – olvasható az Európai Számvevőszék előzetes jelentésében. Az uniós testület által készített dokumentum szerint 2008 óta minden évben átlagosan félmillió embert köteleznek arra, hogy hagyja el az EU-t, mert szabálytalanul lépett be a területére vagy tartózkodott ott.
(HSz)