Ajánló

Elhunyt Szilágyi István

Saját fia ölhette meg a színészt rákosligeti házában,kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását

Elhunyt Szilágyi István
Tragikus sors. Lópici Gáspár megformálója 82 évet élt
Fotó: Wikipedia/Stekovics Gáspár

Holtan találták otthonában tegnap reggel Szilágyi Istvánt. A 82 éves színművész gyilkosság áldozata lett, saját fia végezhetett vele.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta, május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában egy családi házban egy férfi bántalmazza az apját. A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd megállapították, hogy az áldozat halálát idegenkezűség okozta. A Police.hu kora esti híre szerint az elkövetőt emberölés bűntett gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A Bors információi szerint a rendőrséget a színész felesége (Humenyánszky Jolán szobrászművész– a szerk.) értesítette, aki pánikban szaladt át a házuk mellett üzemelő vegyesboltba.

Nem ez volt az első eset, hogy a férfi megverte édesapját. Pár éve bíróságra is került az ügy, Sz. Pétert 2018. nyarán jogerősen két év – három évre felfüggesztett – fegyházra ítélték. A Fővárosi Törvényszék akkori közleménye szerint az ittas férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott apjának. Úgy tudni, Szilágyi István a bíróságon védte fiát, az ügy elején mindketten azt vallották, hogy egy eséstől keletkeztek a sérülések – ám ezt az igazságügyi orvosszakértő megcáfolta.

Halálhírét a Baptista Szeretetszolgálat megerősítette a távirati irodának, utolsó éveiben ugyanis ők segítették a rendkívül szegényes körülmények között élő színészt.

Az egyik legfoglalkoztatottabb filmszínész volt

Noha a legtöbben a Keménykalap és krumpliorr című gyerekfilm egyik szereplőjeként ismerték Szilágyi Istvánt, a Gyomán 1937. december 7-én született Aase-díjas színész számtalan színpadi szerepben és filmben játszott. A Színművészeti Főiskola elvégzése után 1961-ben az Egerbe szerződött, majd pesti társulatok tagja volt. Színpadi szerepei közt ott volt Fejes Endre–Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem című művének házmestere, játszotta Mitchet Tennessee Williams: A vágy villamosa című művében, Bubnovot Gorkij Éjjeli menedékhelyében, Shakespeare Rómeó és Júliájában Lőrinc barátot. A játékfilmek közül szerepelt a Tízezer napban, a Virágvasárnapban, a Gyula vitéz télen-nyáronban, a Régi idők focijában, a Talpuk alatt fütyül a szélben, az Angi Verában, A Pogány Madonnában, A napfény ízében, a Kaméleonban, a tévéfilmek közül pedig a Tenkes kapitányában, A fekete városban és a Keménykalap és krumpliorrban, amelyben Lópici Gáspárt alakította. Az Aase-díj mellett megkapta a Gobbi Hilda-díjat és a 40. Magyar Filmszemle Életműdíját is. Utolsó éveiben Budapesten, nyomorban élt. (PO)