Ajánló

Deutsch kemény választ adott Sikorskinak

Sosem volt győztes stratégia a kereszténydemokrata, konzervatív pártok számára, ha a baloldal elvárásainak akartak megfelelni – írta a fideszes képviselő

Donald Tusk helyett volt külügyére reagált a fideszes EP-képviselők nyílt levelére, szerinte nincs miért bocsánatot kérni – Deutsch Tamás riposztja nem sokat váratott magára. Egy tekintélyes amerikai konzervatív lap védelmébe vette a magyar kormányt.

Deutsch kemény választ adott Sikorskinak
EP-képviselők heves vitában: Radosław Sikorski és Deutsch Tamás
Fotó: Európai Parlament

Radosław Sikorski volt lengyel külügyminiszter, az ellenzéki Polgári Platform (PO) európai parlamenti képviselője és Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP EP-delegáció-vezetője levélváltásával folytatódott a napokban az Európai Néppárton (EPP) belüli csörte. Az ügy előzménye, hogy Donald Tusk EPP-elnök, Sikorski párttársa egy interjúban azt mondta, „Carl Schmitt büszke lenne Orbán Viktorra”, Deutsch és képviselőtársai pedig nyílt levélben bocsánatkérésre szólították fel a politikust, amiért ezzel lényegében lenácizta a magyar kormányfőt.

Dühös hangvételű levelében Sikorski vitába szállt ezzel az értel­mezéssel, majd Magyarország második világháborús szerepét firtatta. „Tényleg fel kellene tennünk a kérdést, hogy a Fidesz vezetői vagy az önök nagyapái melyik oldalon harcoltak?” – írta a politikus. „Sok szerencsét az EU-t gyűlölő nacionalisták társaságában! Remélem, ismét a vesztes oldalon állnak” – zárta a levelét.

Még aznap válaszolt is Deutsch, aki megjegyezte, az ilyen durva vagdalkozás jellemzően a valódi érvek hiányának és a gyengeségnek a jele. Hozzátette, Tusk utalása mindenki számára egyértelmű volt. A fideszes képviselő szerint a legfontosabb kérdés az, hogyan lehet megerősíteni az Európai Néppárt egységét, ehelyett Tusk megismétli „a baloldal üres, ideológiailag motivált támadásait az egyik legsikeresebb néppárti kormányfő ellen”. A képviselő szerint sosem volt győztes stratégia a kereszténydemokrata, konzervatív pártok számára, ha a baloldal elvárásainak akartak megfelelni.

Deutsch arra is emlékeztetett, hogy 22 évesen, az első, demokráciapárti magyarországi ifjúsági szervezet egyik alapítójaként nyilvánosan kért bocsánatot Prágában az 1968-as invázióért, családjában pedig áldozatai és túlélői is vannak a holokausztnak. „Ennek fényében megértheti, hogy nincs túl sok türelmem azok iránt, akik túl könnyen és felelőtlenül tesznek utalásokat a nácizmusra. Annak veszem, ami: cinikus arculcsapásnak” – tette hozzá.

Varga Judit igazságügyi miniszternek tegnap a Die Zeit oldalán jelent meg publicisztikája, reagálva Michael Roth német külügyi államtitkár írására. Kiemelte, Magyarország démonizálása tévút, a jelenlegi helyzetben ilyen pótcselekvések helyett valós válságkezelésre és európai egységre, összefogásra van szükség.

Anna Wellisz, a White House Writers Group washingtoni stratégiai tanácsadó cég igazgatója pedig a The American Conservative amerikai lap internetes oldalán megjelent írásában arra mutatott rá, hogy a liberális média a jobboldali, konzervatív vezetőket vádolja azzal, hogy hatalmuk megerősítésére használják fel a veszélyhelyzetben használt jogosítványaikat, de például Németország vagy Franciaország kormányát nem. A magyar és a lengyel vezetőket szerinte nem a tetteik miatt támadják, hanem azért, mert konzervatív politikusok, akik a nemzeti szuverenitás hívei.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom