Ajánló
Szabadulásünnep
Erdő Péter: Ha felismerjük Istent, ha befogadjuk a húsvét örömhírét, akkor kiemelkedünk minden félelemből és szomorúságból, s a helyükre kerülhetnek dolgaink

Krisztus feltámadásának ünnepe alkalom arra, hogy szembenézzünk a saját hitünkkel – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvéti vigíliáján a budapesti Szent István-bazilikában. A nagyszombati szertartáson arról beszélt: Krisztus feltámadásával Isten kinyilatkoztatta, hogy mindnyájunkat az örök életre hív. A főpásztor kiemelte, az üdvösség történetének fényében megláthatjuk gyengeségünk mögött Isten szeretetét és valódi erejét is, az ő jelenlétében pedig „nagyon sok minden megtörténhet velünk és sok mindenre képesek lehetünk”. A bíboros beszélt arról is, emberi méltóságunknál, tudatunknál, szabadságunknál fogva nem elegendő a jó közérzet: életünk értelmét úgy láthatjuk meg, ha elismerjük a nálunk nagyobb értékeket, és rájövünk, hogy a fizikai szenvedésnek is lehet értelme. „Isten tud olyan örömet adni a szívünkbe, amely a fizikai jólétnél sokkal nagyszerűbb. Reményt ad és feltámadást, és ennek fényében a helyükre kerülhetnek dolgaink” – mondta. „Ha felismerjük Istent, ha befogadjuk a húsvét örömhírét, akkor kiemelkedünk minden félelemből és szomorúságból. Akkor nem szorongunk többé, hogy mit hoz a jövő.”
Másnap, húsvétvasárnap az ünnepi szentmise homíliájában arról beszélt: a feltámadás értelmét és sorsfordító jelentőségét az ószövetségi isteni kinyilatkoztatás és a választott nép várakozása adta meg. Az emberiség nincs mindörökre bezárva az anyag korlátai közé, testünk pusztulása nem zárja le elmozdíthatatlan sziklaként személyes életünk történetét – fogalmazott, hozzátéve: ahogyan elhengeríttetett a kő Krisztus sírboltjának ajtajából, úgy szabadulunk meg mi is a halál és a pusztulás hatalmából a húsvét erejében. A bíboros arra szólította a híveket, hogy éljék egész életüket derűsen és kirobbanó erővel, szeretettel és nagy távlatokba tekintve, s ajándékozzák tovább a világnak a feltámadás hitét és örömét.
Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap arról beszélt: noha egymástól elválaszt bennünket most a baj, Krisztustól semmi sem választ el, mert ő eljutott a bezárkózott tanítványokhoz is. A Jézus sírját elzáró hatalmas kő a „bűn zsoldja”, a halál, amelyet húsvét hajnalán a feltámadással Isten legördített az ember szívéről – fogalmazott. „Isten nemcsak kivezet a bajból, hanem önmagához vezet” –mondta.
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap a Budavári Evangélikus Gyülekezet YouTube-csatornáján közzétett igehirdetésében arról beszélt: a koronavírus-járvány miatt bezárt templomok Jézus üres sírjára emlékeztetnek. Katasztrófák idején mindig vannak, akik Isten büntetésének tartják a bajt, de „Isten biztosan nem a víruson keresztül szól hozzánk”, hanem azon a „Jézus Krisztuson keresztül, aki velünk van a szenvedésben, és aki a halába is elkísér” – tette hozzá.