Ajánló
Segíti a hazai a gazdaságot a jegybank
Új elemekkel bővül a Növekedési Hitelprogram, és a magyar nagyvállalatok is kapnak támogatást

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összességében háromezermilliárd forintot juttat a gazdaságnak és a pénzügyi rendszer védelmére. Ez a bruttó hazai össztermék (GDP) hat százaléka – közölte tegnap Matolcsy György jegybankelnök az MNB Monetáris Tanácsának ülését követően. A jegybank visszahozza a növekedési hitelprogramot „NHP Hajrá” néven, amelyben összességében ezermilliárd forint kedvező kamatozású hitelhez juthatnak a hazai vállalkozások. Ezt kiegészítik az NHP Fixhez rendelt ötszázmilliárd forinttal. Újdonság, hogy tízről húsz évre emelték fel a hitel futamidejét, és egy vállalkozás tízmilliárd forint kölcsönt is felvehet. A kereskedelmi bankok számára a meglevő 2,5 százalékon felül négyszázalékos kamattámogatást nyújt az MNB ebben a programban. Matolcsy György megjegyezte, hogy a bankok kötelező tartalékrátáját megszüntették, ezzel 250 milliárd forintnyi likviditást hagynak a bankrendszerben.
Ezzel megegyező összeget juttat az MNB a költségvetésnek, mégpedig osztalék formájában. Mindezeken kívül a Monetáris Tanács eddigi intézkedéseivel 1500 milliárd forinttal növelték a hazai bankrendszer pénzellátottságát. A tanács döntött tegnap arról is, hogy a hazai nagyvállalatok támogatása érdekében javítják a Növekedési Kötvény Program feltételeit. Ezt a programot eddig kétszáz nagyvállalat vette igénybe, itt is tízről húsz évre emelték a futamidőt, és húszról ötvenmilliárd forintra a jegybank által vásárolt kötvények összegét.
A tanács változatlanul, 0,9 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, és megmaradt az egynapos jegybanki betét mínusz 0,05 százalékos kamatszintje. Ezzel együtt viszont 1,85 százalékra emelkedett az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata, így a kamatfolyosó 190 bázisponttal bővült. Nagy Márton alelnök elmondta, hogy a jegybank elindítja az állampapír- és jelzálogvásárlási programját. Kandrács Csaba alelnök arról szólt, hogy a hazai bankok tőkésítettsége 18 százalékos, jövőre bevezetik a fogyasztóbarát személyi kölcsönt. Patai Mihály alelnök közölte, hogy jók voltak a tapasztalatok az azonnali fizetési rendszer bevezetésének első hónapjában. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a jegybanki intézkedésekről elmondta: az MNB által bejelentett lépések érdemben kiegészítik a kormány által bejelentett, kétezermilliárd forint összegű kedvezményes hitelt és ötszázmilliárd forint értékű állami garanciát.
3000 milliárd forint új jegybanki forrás a gazdaságnak (ez a bruttó hazai termék hat százaléka)
1000 milliárd forint többlet a Növekedési Hitelprogramban 250 milliárd forint jegybanki osztalék a költségvetésnek
250 milliárd forint banki többlet a tartalékráta megszüntetésével
190 bázisponttal bővült a kamatfolyosó