Ajánló

Februárban még nőtt az ipar

Tavaly Európa országainak többségében a termelés csökkenni kezdett, Magyarországon azonban sikerült ellensúlyozni a külső kereslet kedvezőtlen alakulását

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján idén februárban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban nem jelentkezett, és ez meg is látszott az első két hónapban.

Februárban még nőtt az ipar
Az élelmiszergyártásban gyorsult a növekedés üteme
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Idén februárban a legnagyobb súlyú feldolgozóipari alágak közül a járműgyártásban lassult, a számítógép-, elektronikai, optikai termék gyártásában, az élelmiszer-, ital- és dohánytermék gyártásában gyorsult a növekedés üteme – kommentálta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a statisztikai hivatal legfrissebb adatait, amelyekből kiderült: idén februárban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A termelés az év első két hónapjában 3,2 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Tavaly a mérséklődő globális konjunktúra következtében Európa országainak többségében az ipari termelés is csökkenni kezdett. Magyarországnak azonban sikerült ellensúlyoznia a külső kereslet kedvezőtlen alakulását. Tavaly európai összevetésben a hazai ipari termelés nyújtotta a legjobb teljesítményt, 5,4 százalékos bővüléssel. Ebben a legnagyobb szerepet a közel tízszázalékos növekedést mutató járműipar játszotta, elsősorban a jelentős kapacitásbővítések eredményeként. Az ITM közleményéből az is kiderült, hogy 2010 januárja óta az ipari termelés több mint 49 százalékkal, 2014 elejétől pedig több mint harminc százalékkal nőtt Magyarországon. Márciustól a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett feldolgozóipari leállások hatása már a hazai kibocsátásban is jelentkezik. A gazdaságvédelmi akcióterv azonban hozzájárul a gazdaság újraindításához, a munkahelyek megőrzéséhez.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a következő években ugyanakkor érdemben támogathatják az ipari termelés növekedését az elmúlt években hozott működőtőke-beruházásokkal kapcsolatos döntések, amelyek a tavalyi évben elérték az 1700 milliárd forintot. Így az idén az optimista, V alakú forgatókönyv szerint mintegy négyszázalékos visszaesést szenvedhet el az ipari termelés, amit jövőre akár 8–10 százalékos növekedés követhet.

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint az első két hónap jó ipari teljesítménye, valamint a kiskereskedelem átmeneti – pánik okozta – fellendülése azt jelentheti, hogy az első negyedévi bruttó hazai termék adatai a kialakult veszélyhelyzethez képest kedvező képet festenek majd, így továbbra is a második negyedévre becsüli a krízis mélypontját.

Jól kezdte az évet a turizmus

Februárban a koronavírus-járvány negatív hatása még nem jelentkezett a vendégforgalomban. A külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 11,2 százalékkal, a belföldi vendégeké 8,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 21,3 százalékkal emelkedett, és 33,597 milliárd forintot tett ki – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Februárban összességében 756 ezer vendég 1,747 millió vendégéjszakát töltött el a szállásokon, a vendégek száma 8,6 százalékkal, a vendégéjszakáké 9,8 százalékkal volt több, mint tavaly februárban.
(ZD)

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom