Ajánló
Belföldön az új InterCity kocsi
Budapest és Zalaegerszeg között az új menetrendnek köszönhetően ötven százalékkal nőtt az utasforgalom

Idén minden korábbinál több pénzt, 299 milliárd forintot lehet elkölteni vasúti beruházásokra – közölte tegnap Tóth Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára abból az alkalomból, hogy a Déli pályaudvarról elindult a Zalaegerszegre közlekedő Göcsej IC járatán az első új, belföldi forgalomra szánt IC+ kocsi, amelyet a MÁV-Start Zrt. épített.
A vasúttársaság eddig húsz járművet készített a nemzetközi forgalomra, és 2019 augusztusában kezdődhetett meg további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése.
A hetvenes flotta harmincöt másodosztályú többcélú és harmincöt első osztályú, büfészakasszal rendelkező járműből áll, utóbbiból az első a nyáron készül el. A helyettes államtitkár elmondta, az új flotta több mint ötvenszázalékos hazai beszállítói aránnyal épül, 250 embernek biztosít munkát a vasúttársaságnál és legalább ugyanennyinek a beszállítói körben, ráadásul csaknem harmadával olcsóbb is a piacon elérhető, hasonló paraméterű kocsiknál.
Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a hetvenes flotta valamennyi járművét 2021 nyarára helyezik forgalomba. Az új idei menetrendről szólva közölte, hogy az eddigi legnagyobb nyertes a Budapest–Zalaegerszeg vonal, ahol 17-34 perccel csökkent a menetidő, és tavaly december óta negyven-ötven százalékkal nőtt az utasforgalom. Kerékgyártó József a MÁV-Start vezérigazgatója azt emelte ki, hogy ezek a járművek versenyképesek a társvasutak vonataival a nemzetközi vonalakon. A hetvenes széria 31 milliárd forintból épül meg, ehhez a vasúttársaság 15,3 milliárd forint kormányzati költségtérítést is kap. Az első osztályú járművek Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged és Pécs felé közlekednek majd a tervek szerint. A MÁV-Start 2023-ig háromszáz IC+-t építene.