Ajánló
Történelmi mélyponton ragadhatott a hazai munkanélküliségi ráta
Hétindító. Kamatmérséklésre számít a Fedtől a piac
Az Egyesült Államokban szerdán két fontos piacmozgató adat lát napvilágot. Ezen a napon teszik közzé a magánszektor munkaerőpiaci adatait, amely számok előfutárai a pénteki számoknak – mondta lapunknak Nyeste Orsolya, az Erste bank szenior makrogazdasági elemzője. Szeptemberhez képest októberre 132 ezer fős bővülést vár a piac – fűzte hozzá.
A hét legmeghatározóbb piacmozgató eseménye ugyanakkor az amerikai jegybank szerepét is betöltő Fed kamatdöntő ülése. Az elemző azt mondta, a piac huszonöt bázispontos csökkenésre számít, a részletes jegyzőkönyvet később ismerhetjük meg. Ahogyan írtuk, a Fed nem kötelezte el magát sem a csökkentés sem az emelés politikája mellett, a makrogazdasági adatok függvényében dönt az irányadó kamatról.
Még szintén szerdán közlik Németországban az októberi munkanélküliségi adatokat, az álláskeresők aránya várhatóan stagnál, ebben a hónapban is öt százalék az eurozóna harmonizál fogyasztói árindexe azonban lassulást mutathat éves alapon, 0,9 százalék után csak 0,7 százalékkal emelkedhet – mondta Nyeste Orsolya.
Pénteken érkeznek az Egyesült Államok hivatalos, állami munkapiaci adatai, amelyek a mezőgazdasági szektort leszámítva mutatnak országos képet, itt kilencvenötezer fős foglalkoztatásbővülést várnak, a munkanélküliségi ráta viszont várhatóan 3,6 százalék lesz az előző havi 3,5 százalékkal szemben. Idehaza kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a július-szeptemberi foglalkoztatottság és munkanélküliség statisztikai adatait. Nyeste Orsolya azt mondta, várhatóan a munkanélküliségi ráta továbbra is a 3,4 százalékos történelmi mélyponton marad.
A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezer volt, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra emelkedett. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 157 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt.
Szerdán publikálja a hivatal az első nyolchavi keresetekről szóló gyorsjelentését. Júliusban a bruttó átlagkereset 362 600 forint volt, 10,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
Csütörtökön jelennek meg a szeptemberi ipari termelői árak adatai. Augusztusban az ipari termelői árak összességében 0,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A belföldi értékesítési árak átlagosan 2,4 százalékkal, az exportértékesítés árai 0,2 százalékkal nőttek az előző év augusztusához képest.
Szintén csütörtökön közli a KSH az augusztusi külkereskedelmi termékforgalomról szóló második becslését. Az október 9-én publikált első becslés szerint augusztusban az export euróban számított értéke 2,6 százalékkal, az importé pedig 1,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi mérleg 37 millió euró exporttöbbletet mutatott, ez 99 millió euróval meghaladja a tavaly augusztusit.