Ajánló

Zöldülő távhő Kecskeméten

A magyar kormány energiapolitikájának fontos célja az energiafüggőség mérséklése

Négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatással egészíti ki az állam a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. megújuló energia alapú hőtermelésre, valamint a távhőrendszer korszerűsítésére és bővítésére irányuló projektjét. Mindez a rezsicsökkentés eredményéhez és megtartásához is szükséges.

Zöldülő távhő Kecskeméten
Kétszázezer távfűtéses háztartásban a fűtés ereje még mindig nem szabályozható
Fotó: MH/Purger Tamás

A kormány elsődleges energiapolitikai célja, hogy a fogyasztók jó minőségű, biztonságosan rendelkezésre álló, megfizethető és tiszta energetikai szolgáltatásokhoz jussanak – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a hétvégén Kecskeméten. Kifejtette, a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. 7,6 milliárd forintos beruházását négymilliárd forinttal támogatja az állam.

Palkovics László emlékeztetett, a minisztérium az Otthon melege program keretében is támogatja a távfűtéses lakások energiahatékonysági fejlesztéseit. Elmondása szerint Magyarországon még mindig nagyjából kétszázezer olyan távfűtéses lakás van, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható. Az Otthon melege program jelenleg is nyitott alprogramjának keretében okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség. Hangsúlyozta, a magyar kormány energiapolitikájának fontos eleme a rezsicsökkentés mellett, hogy a hazai energiaellátás biztonságos legyen, ugyanakkor mérséklődjön az ország energiafüggősége. Ennek érdekében született a döntés, hogy az atomenergia továbbra is a magyar energiamix egyik jelentős eleme marad. Ez nagyjából a Magyarországon felhasznált elektromos energia negyven százalékát biztosítja. További negyven százalék elérhető a napenergiát hasznosító megújuló energiaforrások alkalmazásával, eddig 2700 megawatt naperőmű telepítésére adott ki az energiahivatal engedélyt, amelyek várhatóan 2022-ig megépülnek.

Magyarország a kötelező uniós elvárás szerint 13 százalékhoz képest önként vállalta, hogy 14,65 százalékra növeli a megújulók arányát a felhasznált energián belül 2020-ra.

Horváth Attila, a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója az MTI tudósítása szerint elmondta: a Velünk zöldül Kecskemét elnevezésű fejlesztési projekt keretében a négymilliárd forint állami támogatás felhasználásával megépül a társaság új, zöld fűtőművét befogadó telephelye Kecskemét déli iparterületén, egy öt megawatt teljesítményű faapríték-tüzelésű kazán, valamint a különálló vezetékrendszereket összekötő távvezeték. A beruházás szorosan kapcsolódik két, 2017-ben megnyert tenderhez. Ennek felhasználásával a társaság új telephelyén üzembe áll egy városi zöld biomassza hasznosítására is alkalmas kazán.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom