Ajánló

Diadalt hozó Ferrari-taktika: Vettel végre futamot nyert

Forma–1. Háromszor is bent járt a biztonsági autó, mégis unalmas volt a Szingapúri Nagydíj

Mindössze tizenkettedszer versenyezhettek a királykategória pilótái szingapúri lámpafényben, a világ talán leglátványosabb versenypályáján, a kivilágított toronyházak és a Marina Bay-i óriáskerék tövében. A verseny azonban messze nem volt ilyen látványos. A Mercedes még a dobogóról is lemaradt.

Diadalt hozó Ferrari-taktika: Vettel végre futamot nyert
Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája több mint egy év után ünnepelhetett nagydíjgyőzelmet
Fotó: AFP/Mladen Antonov

„Ennél lassabban menni már nem tudok” – rádiózta csapatának a második helyen kocsikázó Lewis Hamilton (Mercedes) a Szingapúri Nagydíj tizedik körében. S az üzenetet nem kabaréba szánta. A versenytaktika – az egy kiállásos gumicsere érdekében – azt kívánta az első hat élen haladótól, hogy fogja vissza magát, s kímélje a lágy Pirelliket, amennyire csak lehet a 61 körös maratoni versenyen. Az élen Charles Leclerc (Ferrari) haladt, sorozatban harmadik pole pozíciójából jött ki hibátlanul. Istállótársa Sebastian Vettel az első körben kicsit rámászott Hamiltonra, de előzni nem tudott, s ő is belátta, a legjobb az lesz, ha halad szépen a hatos fogat harmadik helyén. A negyediken Max Verstappen (Red Bull), majd Valtteri Bottas (Mercedes) és Alexander Albon (Red Bull) következett. Hogy mégse legyen teljesen unalmas a verseny első fázisa, arról Nico Hülkenberg (Renault) gondoskodott, aki utolérte Carlos Sainzot (McLaren), és alaposan megkoccolta.

A huszadik körben Max Binotto, a Ferrari csapatfőnöke először Vettelt kérte ki kerékcserére, s ezzel megkezdődött az a fejezet, hogy az élbolyból ki meddig maradjon kint a lágy keveréken. Verstappen azonnal csatlakozott, mindketten – kis meglepetésre – kemény gumikra váltottak. Percekkel később Leclercet is kikapták az élről, de valami porszem került a maranellóiak gépezetébe (vagy direkt volt?), mivel az idén a négyszeres világbajnok Vettelnél sokkal jobban menő Leclerc csak saját istállótársa mögé tudott besorolni. Átmenetileg Hamilton és Bottas haladt az élen, de mivel kisakkozták, hogy annyit nem tud kint lenni a pontversenyt fölényesen vezető ötszörös világbajnok, hogy a kerékcseréje után a Ferrarik elé tudjon vágni, inkább kihozták a Mercedeseket is.

Féltávnál Vettel, Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo, még kerékcsere nélkül), Leclerc volt átmenetileg a sorrend, s nagyon úgy nézett ki, az élen haladó német pilóta az idényben először versenyez olyan határozottan, ahogyan az elvárt egy bajnoktól. Nem várt fordulatként a 38. körnél bejött a biztonsági autó (George Russell állt bele a falba némi segítséggel a Williamsszel), és mire kiment, a sorrend nem változott, de kezdődhetett elölről a csata, Illetve mégsem. A 44. körnél Perez kocsija állt meg a pálya szélén, s visszatért a safety car. Köröztek párat mögötte, s Leclercnek alkalma nyílt megbeszélnie a csapatvezetéssel, hogy innentől a cél a kettős Ferrari-siker, ami még csak nem is burkolt célzás volt arra, hogy a maradék tízegynéhány körön már ne versengjen Vettellel feleslegesen. Akár ki is kapcsolhattuk volna a tévét, de akkor lemaradtunk volna a biztonsági autó harmadik „fellépéséről” a Räikkönen–Kvjat csata miatt.

A vége az lett, hogy a Ferrari – a 2017-es Magyar Nagydíj óta először – megszerezte az első két helyet. Vettel pályafutása során ötvenharmadik alkalommal, Szingapúrban pedig ötödször győzött. Folytatás a hétvégén, Szocsiban.

Szingapúri Nagydíj: 1. Vettel (német, Ferrari), 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari), 3. Max Verstappen (holland, Red Bull), 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes), 6. Alex Albon (thaiföldi, Red Bull). Leggyorsabb kör: Kevin Magnussen (dán, Haas).

A vb-pontverseny állása 15 futam után (még 6 van hátra): 1. Hamilton 296 pont, 2. Bottas 231, 3. Leclerc 200, 4. Verstappen 200, 5. Vettel 194, 6. Gasly 69.
Csapatok: 1. Mercedes 527 pont, 2. Ferrari 394, 3. Red Bull 289.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom