Ajánló

Karácsony gitáros isztambulija Pesten

Titkos mobilapplikációt is bevetne az önkormányzati választáson az ellenzék közös jelöltje

Hivatalos kampánynyitóján kevés érdeklődő előtt Gyurcsány-mintára gitározgató Karácsony Gergely Zugló csődbevitelének beismerése helyett a kormányt és Tarlós Istvánt támadta.

Karácsony gitáros isztambulija Pesten
Politikusként bukásról bukásra bukdácsolt. Rocksztárként még javíthat
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A nagy ellenzéki összefogás budapesti kampánynyitója szerény érdeklődés és apátia mellett zajlott le szombaton. Az üzenetek azt mutatták, hogy a balliberális összefogás valódi program és tartalom nélküli, egyre csökkenő társadalmi támogatottságú, elbizonytalanodó politikai formáció. Hiába a segítség, amely Dés László zenész–zeneszerzőtől érkezett, aki a színpadról azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy: „Csak nem beszarni. Ez a jelszó.” Ott volt még Szabó Kimmel Tamás színművész is, aki bemutatta a Változás dala című kampánydalt, amelynek az előadásához csatlakozott Karácsony Gergely is, gitárral kísérve a „Budapest nem lesz Felcsút” refrénű dalt. Érdekes módon a politikusból rocksztárrá változni akaró Karácsony Gergely ezzel a produkcióval gyakorlatilag a Gyurcsány Ferenc DK-elnök által a 2015/16-os években nyilvános rendezvényeken többször is előadott magánszámát ismételte meg.

Volt más furcsaság is Karácsony kampánynyitóján. Az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltje kortesbeszédében nem a fővárosról beszélt, hanem Tarlós Istvánt, illetve a kormányt támadta, mintha nem is önkormányzati, hanem parlamenti választás lenne októberben. Az MSZP–SZDSZ-kormány tanácsadója az LMP-től a Párbeszédhez igazolt, majd onnan visszatért az MSZP-hez, szombati eszmefuttatásában önmagát Tarlós biztos legyőzőjének nevezte, és a jelenlegi budapesti állapotokat Nyugat-Berlin hidegháborús időszakához hasonlította. Még ezen is túllépett, amikor önmagát John F. Kennedy amerikai elnökhöz hasonlítva azt mondta, hogy „Ich bin ein Berliner”, én is egy berlini vagyok. „Mondjuk büszkén és elszántan, hogy én is egy budapesti vagyok” – kérte az egybegyűlteket Karácsony Gergely, aki később már azt közölte, hogy csak húsz éve él Budapesten, mivel egyetemistaként költözött fel a fővárosba.

A kampánygyűlésen lejátszották Ekrem Imamoğlu isztambuli főpolgármester videóüzenetét is. Az Azonnali.hu-nak a helyszínen adott interjúban Karácsony Gergely elárulta azt is, hogy néhány nappal korábban azért utazott el Isztambulba, hogy Imamoğlu kampányfőnökétől a kampánystratégiáról, tartalomról, szervezeti felépítésről és végrehajtásról szóló gyakorlatias tanácsokat, ötleteket kapjon. Karácsony megemlítette az isztambuli választás eredményét befolyásolni képes mobilalkalmazásnak a lehetséges átvételét, amely a balliberális főpolgármester-jelölt közlése szerint egy olyan mobiltelefonos applikáció, amellyel folyamatosan tartani lehet a kapcsolatot az önkéntesekkel.

Egy másik főpolgármester-jelölt, Puzsér Róbert szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: nem csodálkozna, ha tényleg igazak lennének a hírek, amelyek Zugló csődhöz közeli pénzügyi helyzetéről szólnak, Karácsony Gergely kerületi polgármester, ellenzéki főpolgármester-jelölt ugyanis rendkívül gyengekezű városvezető.