Ajánló
A kormány az adócsökkentéssel a vállalkozásokat is erősíti
Bővít a Hell Energy: a terméktöbblet teljes egészében exportra kerül

A kormány arra törekszik, hogy a munkát terhelő adók csökkentése, a szakképzés fejlesztése és a javuló befektetési környezet révén tovább erősítse a Magyarországon működő vállalkozásokat – jelentette ki Varga Mihály a Hell Energy Magyarország Kft. új gyártósorának átadó ünnepségén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni, ezért továbbra folytatja az adóterhek mérséklését és az adórendszer egyszerűsítését.
A tárcavezető a Gazdaságvédelmi Akcióterv pontjait ismertetve elmondta: idén július elsejétől a szociális hozzájárulási adó két százalékponttal csökkent, amely egyszerre segíti a vállalkozások fejlődését és a munkahelyteremtést. Jövőre egy százalékponttal mérséklődik kisvállalati adó is, emellett több intézkedés segíti a vállalkozásokat a kedvező hitelekhez való hozzáférésben és a fejlesztések megvalósításában, ahogyan az adórendszer is tovább egyszerűsödik.
A miniszter kitért arra is, hogy bár a világgazdaságban a lassulás jelei mutatkoznak, a magyar gazdaság egyre jobban teljesít, az idei év első negyedévében 5,3 százalékkal erősödött, amely az Európai Unió egyik legmagasabb növekedése. Mint mondta: a beruházások két számjegyű emelkedése, a keresetek és a fogyasztás növekedése is a tartós bővülést vetíti előre. Varga Mihály a Hell Energy beruházásáról szólva elmondta: a cég több mint kétmilliárd forintos fejlesztéséhez a kormány egymilliárd forinttal járult hozzá. A fejlesztés ötven százalékkal emeli a gyár kapacitását a dobozos termékek előállításában, ez a többlet teljes egészében exportra kerül, tovább erősítve a vállalat külpiaci jelenlétét.