Ajánló

Leváltották Szanyit az MSZP-ben

Erzsébetvárosban nem minden ellenzéki párt támogatja a gyurcsányista Niedermüller Pétert

Leváltották Szanyit az MSZP-ben
A brüsszeli mandátum után a párt alelnökségétől is elbúcsúzhat Szanyi
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiből Szanyi Tibort, értesült az Index. A szocialisták alelnöke az EP-választást követően – ahol az MSZP–P pártszövetség a voksok 6,68 százalékát kapta, így Szanyi búcsút inthetett korábbi európai parlamenti mandátumának – két nyílt levélben bírálta a szocialistákat. Egyebek mellett azt írta, „a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon”, továbbá, hogy az MSZP feladta baloldaliságát, a párt „mára ideológiailag élő halottá vált”. Ezt követően függesztették fel Szanyi Tibor tagságát a pártban a fegyelmi vizsgálat lezárultáig.

Az MSZP-ből kiszivárgott hírek szerint Szanyi megúszhatta volna az ügyet egy megrovással, ám az MSZP elnöksége fellebbezett az országos etikai és egyeztető bizottságnál a döntés ellen, súlyosabb szankciót követelve. A megrovásnál az MSZP alapszabálya szerint a tisztségektől történő megfosztás és a kizárás a súlyosabb szankció. Mindennek nyomán hétfőn visszahívták az alelnököt a pártban viselt tisztségéből.

Komoly ellenzéki háború alakult ki Budapest több kerületében három hónappal az önkormányzati választás előtt. Az Origo szerint most Erzsébetvárosban eshet szét a megállapodás, ugyanis bár a DK-s Niedermüller Péter, az ellenzék közös polgármesterjelöltje a Népszavának kifejtette, szó sem lehet a Jobbikkal való együttműködésről, a mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd másképp látja a helyzetet. A portál – egy, a birtokába jutott felvételre hivatkozva – azt írta, Karácsony pártja szeretné az együttműködésben tudni a Jobbikot is, és ezt úgy látja megvalósíthatónak, ha Niedermüller helyett egy kompromisszumképesebb jelöltet választanának.

Időközben Csepelen újabb fordulatot vett az ellenzéki belháború. A Csepel.info szerint Szenteczky János csepeli MSZP-s önkormányzati képviselő nyílt levelet írt Erdősi Éva MSZP-s polgármesterjelölt nevében az ellenzéki pártok vezetői­nek. Ebben felszólította az LMP, a Momentum és a Jobbik képviselőit, hagyják abba a nyafogást, álljanak be Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky polgármesterjelöltje mögé. Ennek előzménye, az ellenzéki hármas a múlt héten a sajtóból értesült, hogy Takács Mónika helyett már Erdősi Éva polgármesterjelöltségét támogatják. Takács Mónikát a hírek szerint azért váltották le júniusban, mert kezdte elhinni, hogy független jelölt, és indítványozta, hogy a kompromittálódott MSZP-s és DK-s politikusok ne induljanak.

Nemcsak a fővárosban, Debrecenben sem konfliktusmentes az ellenzéki együttműködés. Varga Zoltán, a DK debreceni önkormányzati jelöltje hétvégi posztjában a Momentum–Jobbik–LMP hármast okolta az összellenzéki tárgyalások eredménytelenségéért. Tegnap bejelentették, hogy az ellenzék közös polgármesterjelöltje a DK-s Varga Zoltán lesz Debrecenben.