Ajánló

Gyermekek okozták a tüzet a MOM Sportközpontnál

A két fiatalt tíz percre hagyta magára édesanyjuk, hogy vizet vásároljon

A rendőrséghez hétfő este érkezett bejelentés, miszerint a MOM Sportközpont tetején egy használaton kívüli építményben tűz keletkezett.

A tűzoltók a mentési munkálatok során egy nyolcéves kislányt eszméletlen állapotban hoztak ki az épületből, aki a szakszerű ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt indított nyomozást. A rendőrség tegnap közölte: a bizonyítékok alapján megállapították, hogy a tűzeset előtt három testvér egy közeli parkban játszott, akik közül ketten, a nyolcéves kislány és tizenegy éves bátyja – miután édesanyjuk egy közeli boltba ment vásárolni – a sportközponthoz mentek. Ott feljutottak az épület tetejére, és egy ablakon keresztül bemásztak, majd tüzet okoztak. A gyorsan terjedő tűz elől megpróbáltak elmenekülni, ám a kislány az épületben rekedt. Testvérét kórházba szállították, ahol a nyomozók az esettel összefüggésben kihallgatták. A nyomozás során beszerzett adatok alapján harmadik személy büntetőjogi felelőssége ez idáig nem merült fel.

A tragédiában elhunyt kislány édesanyja tegnap az RTL Klubnak nyilatkozva egyebek mellett arról beszélt, nem érti, miért mentek el a játszótérről a gyerekek az alatt a megközelítőleg tíz perc alatt, amíg ő a boltba indult vízért, hiába kérte őket, hogy maradjanak ott. Mint mondta, a gyermekeknél biztosan nem lehetett gyufa vagy öngyújtó, mivel egész nap együtt voltak, és otthonról is együtt indultak el. Valamint beszélt arról is, a kislány hónapok óta azzal álmodott éjszakánként, hogy bennég egy épületben. A kezelőorvosa arra hivatkozva, hogy a gyermeknek túlságosan élénk a fantáziája, pszichoterápiát javasolt.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom