Ajánló

Orbán Viktor: Európát meg kell védeni

Bevándorlásellenes vezetőket kell választanunk – hangsúlyozta a közelgő voksolásra utalva a magyar kormányfő, aki külön is egyeztetett Donald Tuskkal a nagyszebeni csúcson

Stratégiai menetrendet fogadtak el az uniós vezetők a következő öt évre a nagyszebeni informális csúcson tegnap. Orbán Viktor kormányfő emlékeztetett, csak az emberek véleményének ismeretében, május 26-a után lehet érdemben továbblépni.

Orbán Viktor: Európát meg kell védeni
Fontos ügyekről szemtől szemben – Donald Tusk és Orbán Viktor a csúcstalálkozón
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Informális csúcstalálkozót tartottak tegnap Nagyszebenben az uniós állam- és kormányfők, hogy az Európai Unió jövőjéről, valamint a következő ötéves stratégiai menetrendről egyeztessenek. A városházán tartott esemény meghívójában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt írta, az EP-választás előtt egységet felmutató, optimista nyilatkozatot készülnek elfogadni, amelyben tíz vállalást tesznek az EU jövőjével kapcsolatban. A stratégiai menetrend korábban nyilvánosságra hozott tervezete négy nagyobb témakörbe rendezte a vállalásokat: az EU vezetői védjék meg polgáraikat és garantálják szabadságjogaikat (ide tartozik a migráció és a jogállamiság is), erősítsék meg a gazdaságot, építsenek zöldebb jövőt, valamint népszerűsítsék az európai értékeket és érvényesítsék az uniós érdekeket a világban. A találkozó után Tusk azt nyilatkozta, május 28-án újra összeül a tanács, és megkezdi az új tisztségviselők jelölési eljárását. Hangsúlyozta, az új Európai Bizottságot az uniós szabályok szerint, a demográfiai és földrajzi egyensúlyt tiszteletben tartva kell megszervezni, hogy mind a kis, mind a nagy tagállamok képviseltessék magukat az EU legmagasabb rangú tisztségviselői között. A lengyel politikus szerint a legjobb lenne konszenzussal dönteni, de erre nem lát túl sok esélyt, így nem fog habozni szavazásra bocsátani a tisztségviselők jelölésével kapcsolatos kérdéseket.

„Bevándorlásellenes vezetőket kell választanunk a bő két hét múlva esedékes európai parlamenti választásokon, hogy Európa képes legyen megvédeni önmagát és gyermekeink jövőjét” – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében. Elmondta, közös gondolkodásra gyűltek össze Európa jövőjéről, ám az emberek véleményének ismerete nélkül nem lehet egy ilyen beszélgetést lezárni, legfeljebb elkezdeni. „Az emberek véleményét majd a választáson ismerjük meg. Ma itt amit biztosan el tudunk mondani és amit Magyarország részéről képviselni fogok az az, hogy a bevándorlást meg kell állítani” – szögezte le. A találkozóra érkezve a kormányfő újságíróknak az erdélyi látogatásáról azt mondta, elsősorban kampányolni szeretne a Romániában élő magyarok, és általában is minden román polgár között, hogy vegyenek részt a választáson, hiszen nagy aránnyal kell erős támogatást adni a megválasztandó európai vezetőknek. Hozzátette, másodsorban azért is jött, hogy javítson a román-magyar kapcsolatokon, mivel szorosabb együttműködésre van szükség, harmadrészt pedig azért, hogy az RMDSZ-re való szavazásra biztassa az ott élő magyarokat. Az MTI tudósítása szerint a nyilatkozatokra vadászó újságírók a helyszínen elismeréssel kommentálták, hogy a magyar kormányfő nem limuzinnal, hanem gyalog az óváros felől érkezett. Orbán Viktor és Donald Tusk külön is egyeztetett a találkozó előtt.

Emmanuel Macron francia elnök a találkozóra érkezve kiemelte, az EU-nak stratégiai célkitűzései közé kell emelnie azt, hogy 2050-ig nullára csökkenti szén-dioxid-kibocsátását. Hangsúlyozta továbbá a határvédelmet, „Schengen újraalapítását”, valamint elítélte a nacionalizmust. „A véleményeink különböznek, de keressük a közös nevezőt, olyan intézkedéseket akarunk hozni, amelyek segítenek megőrizni a jólétet, biztonságot” – nyilatkozta újságíróknak Angela Merkel német kancellár. A találkozón Sebastian Kurz osztrák kancellár megismételte a Lisszaboni Szerződés módosítására vonatkozó korábbi javaslatát.

Szintén tegnap Frank-Walter Steinmeier német elnök kezdeményezésére huszonegy uniós államfő – köztük Áder János – közös felhívást intézett az európai polgárokhoz, amelyben szavazásra buzdítanak, és hitet tesznek az erős és integrált Európa mellett. Az aláírók szerint „valamennyiünk tevőleges hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a békés és integrált Európa nemes gondolata valósággá váljon”.

Barnier állítja, nem kampányol Weber ellen

Miután hónapok óta arról cikkeznek az európai lapok, hogy Michel Barnier Brexit-főtárgyalóaz Európai Bizottság élére pályázik titkos favoritként, a francia néppárti politikus teljes támogatásáról biztosította Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjét, hozzátéve, hogy hasznos szeretne lenni a következő testület számára – jelentette az Euractiv. A portál felidézte, Barnier esélyes arra, hogy Jean-Claude Juncker utódja legyen, főleg annak fényében, hogy a szocialisták és a liberálisok nyíltan ellenezték Weber jelöltségét, a többséghez viszont szükség lesz rájuk. Weber tegnap cáfolni igyekezett a Barnier-val kapcsolatos híreszteléseket. Mint mondta, az EPP nevetségessé válna, ha nem tartaná magát a csúcsjelölti eljáráshoz.