Ajánló

Putyin is szóba került Kovács Béla perében

Először nem vették komolyan a Jobbikban a cabrióval furikázó későbbi EP-képviselőt – hangzott el a tárgyaláson

Orosz kapcsolatai felajánlásával próbált a Jobbikhoz közeledni a kémkedéssel vádolt Kovács Béla még 2005-ben – mondta az EP-képviselő büntetőperén a párt korábbi választmányi elnöke.

Tanúkihallgatásokkal folytatódott csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt volt jobbikos EP-képviselő Kovács Béla büntetőpere. Az első rendű vádlott most sem volt jelen a tárgyaláson, de több beidézett tanú is távol maradt.

A bíróság eredetileg az eljárás során meghallgatta volna Kovács orosz feleségét is, ám a vádlott védője, Szikinger István tájékoztatása szerint a nőt idegösszeomlás miatt egy moszkvai kórházban kezelik. Pedig ha jelen van, biztosan tudott volna reagálni Kovács azóta elhunyt nevelőapjának ügyészségi vallomására. Eszerint az először a nevelőszülők kiküldetése miatt Japánban nevelkedő Kovács Bála a távol-keleti országban ismerte meg orosz feleségét, aki abban az időben kapcsolatban állt az akkor még a KGB-nél dolgozó későbbi orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal is.

A nevelőapa vallomásában olyan állítások is szerepeltek például, hogy később autóalkatrészeket kellett mostohafiával együtt vonaton Oroszországba csempészniük. Ezzel együtt azt is elmondta, hogy megromlott a kapcsolata nevelt fiával, ezért már tizenöt éve nem találkoztak. Más megidézett tanúkkal szemben Nagy Ervint, a Jobbik korábbi választmányi elnökét meg tudta hallgatni a bíróság. Elmondta: Kovács még 2005-ben orosz kapcsolatainak felajánlásával és anyagi segítségnyújtással próbált közel kerülni a párthoz, azonban a Jobbik akkori irányultsága miatt ezt nem vették jó néven. Kovács – akit Nagy helyettese, Bíber József ajánlott a pártvezetőknek – másodjára már lengyel kapcsolatait emlegette, ezzel már sikerült szimpátiát keltenie. Bár Nagy Ervin vallomása szerint nem vették komolyan a méregdrága cabriójával furikázó Kovácsot, de nyelvtudása és az általa beígért anyagi támogatás miatt felvették a párt külügyi kabinetjébe. A volt választmányi elnök szerint ekkor Kovácsnak még nem volt ráhatása a párt külpolitikájára. Később azonban – miután Nagy Ervin már otthagyta a Jobbikot – a korábbi harcos oroszellenesség dacára Kovács szervezése révén Vona Gábor pártelnök többször is járt Moszkvában, ahol előadásokat tartott.