Ajánló
Közös hang Brazíliával
Eduardo Bolsonaro: Mi sem kérünk Soros befolyásgyakorlásából

Brazília és Magyarország nemmel szavazott a globális migrációs csomagra, és a két ország fenntartja magának a jogot, hogy maga dönthesse el, kit enged be a területére – jelentette ki Szijjártó, és hozzátette: mindkét ország fontosnak tartja a keresztény értékek képviseletét, továbbá a nemzeti érdeket tekintik első számú szempontnak. Szijjártó kiemelte, hogy hazánk nagyobb figyelmet akar szentelni Brazíliának, ezért közös stratégiát fogadtak el, amelynek értelmében a gazdasági kapcsolatokban az agrártechnológiákra, a vízgazdálkodásra és az egészségiparra összpontosítanak, még szorosabbra fűzik a kutatási együttműködést, az Eximbank pedig 415 millió eurós hitelkeretet nyitott, hogy a magyar cégek minél eredményesebben működhessenek együtt brazil partnereikkel.
Eduardo Bolsonaro arról beszélt, hogy országában valóban fontos változások történtek, ezért most új partnereket keresnek. Megköszönte Magyarországnak a Brazíliának nyújtott támogatást és azt, hogy az ország nyitott Latin-Amerika felé. Megjegyezte: Brazíliában ugyancsak nem fogadják szívesen Soros György befolyásgyakorlását.