Ajánló

Védelmébe vette Tusk a brexitelő Londont

„Nem lehet páriaként bánni a britekkel a halasztás miatt”

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szólalt fel a kilépési folyamatot harmadik éve húzó Egyesült Királyság mellett Donald Tusk EP-elnök. Mint mondta, a múlt héten megadott hosszú halasztás az egyetlen megoldás, amely elég időt ad a briteknek, és az EU is fellélegezhet, illetve foglalkozhat más, fontos ügyekkel, például a transzatlanti kereskedelmi vitával. Tusk arra is kitért, hogy bár érthető mindenki fásultsága, de nem lehet indok arra, hogy elhamarkodottan döntsenek a felek.

Mint az EP elnöke megjegyezte, a Brexit visszafordításáról és egy egységes Európáról szóló álmoknak sem kell még búcsút mondani. S végül közölte: az októberig meghosszabbított határidő miatt nem szabad az EU másodrangú tagállamaként kezelni Londont.

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker némileg lehűtötte a reményeket, mondván, semmi sincs kizárva, de nem tartja valószínűnek, hogy a Brexitet tovább lehetne halasztani, vagy vissza lehetne csinálni. Mindazonáltal most a briteknél a labda, az EU pedig foglalkozhat a maga dolgaival. A vitában felszólalt egy sor EP-képviselő, Esteban González Pons néppárti politikus újabb brit népszavazást sürgetett, Udo Bullmann szociáldemokrata frakcióvezető jobboldalellenes kirohanásra használta fel az alkalmat, Nigel Farage brit képviselő, a Brexit-pár­tiak egyik vezéralakja pedig Theresa May brit miniszterelnököt szapulta. Syed Kamall konzervatív brit EP-képviselő pedig arról beszélt, hogy London hisz a kilépésben, de nem szereti, ha megalázzák.

Megszólalt Heiko Maas német külügyminiszter is, aki a Financial Times-nak azt fejtegette, az EU nem adhat további hosszabbításokat a Brexitre, októberig mindenképpen el kell dönteniük a briteknek, mit akarnak pontosan, nem húzható a Brexit egy évtizedig.