Ajánló

Élen járunk a veszélyes termékek kiszűrésében

Ha egy árucikk kockázatot jelent, akár a vásárlóktól is visszahívhatják

A minisztérium akkreditált vegyipari és műszaki laboratóriumai rendszeresen vizsgálják a kereskedelmi forgalomban elérhető árukínálatot, és rendszeresen küldenek riasztást az unió közös rendszerébe.

Élen járunk a veszélyes termékek kiszűrésében
A fogyasztóvédelmi hatóság kivonta a forgalomból a nem biztonságos portékákat
Fotó: MH

Magyarország élen jár a nem biztonságos termékek kiszűrésében, ugyanis az aktív fogyasztóvédelmi jelenlétnek köszönhetően tavaly a harmadik legtöbb riasztást küldte a RAPEX-be, azaz az unió nem élelmiszer jellegű veszélyes termékeket tartalmazó adatbázisának riasztási rendszerébe – közölte tegnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Kara Ákos, a tárca államtitkára az MTI-nek elmondta, a minisztérium akkreditált vegyipari és műszaki laboratóriumai rendszeresen vizsgálják a kereskedelmi forgalomban elérhető árukínálatot. A közlemény szerint a veszélyes termékek kiszűrése céljából 2018-ban harmincegy országból összesen 2257 riasztás érkezett az Európai Unió gyorsriasztási rendszerébe. Az itt megjelenő termékeket az uniós tagállamok is ki tudják vonni a saját piacukról. Magyarország tavaly 172 értesítést küldött, ezzel Németország és Franciaország mögött dobogós helyen végzett a nem biztonságos termékek felkutatásában és a társhatóságok riasztásában.

Minden második termék kiszűrése a legfiatalabbak védelmét szolgálta, a magyarországi riasztások több mint harmadára játékok, közel ötödére gyermekruhák miatt volt szükség. Tizenhárom százalékkal még a dekorációs fényfüzérek kerültek be a leginkább problémás árucsoportok közé. A leggyakrabban feltárt kockázatokat az áramütés, a fulladás, az égési sérülés és a tiltott vegyi anyag okozta veszély jelentette.

A fogyasztóvédelmi hatóság a nem biztonságos termékeket kivonta a forgalomból, így azok sem a hagyományos, sem az online kereskedelemben nem kaphatóak – áll a közleményben. Kara Ákos, az ITM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a távirati irodának elmondta, ha egy termék veszélyesnek bizonyul, a fogyasztóvédelmi hatóság nemcsak arról intézkedik, hogy az lekerüljön az üzletek polcairól, hanem indokolt esetben a vásárlóktól való visszahívására is kötelezi a forgalmazót, kereskedőt. Tavaly 189 termék esetében jártak el így.