Az ördög Ruandában járt

Huszonöt éve, 1994. április 6-án kezdődött az ötszázezer tuszi és háromszázezer hutu halálát okozó ruandai népirtás. Afrika egyik legkisebb országának lakosságát két rokon népcsoport, a többségi hutuk és a kisebbséget adó tuszik alkották. A gyarmati időszakban a területet vezető elit tagjai nagyrészt a tuszik közül kerültek ki. 1959-ben a véres összecsapások miatt 300 ezer tuszi menekült szomszédos Burundiba és Ugandába. A hutu Juvénal Habyarimana elnök 1973-ban katonai puccsal került hatalomra, ám amikor népszerűsége a gazdasági nehézségek miatt csökkent, minden bajért a tuszikat tette felelőssé. 1990-ben az Ugandában alapított, Paul Kagame vezette Ruandai Hazafias Hadsereg (RPA) polgárháborút kezdett, amit 1993-ban egyezmény és az ENSZ-békefenntartók érkezése zárt le.

1994. április 6-án Kigali reptere felett lelőtték a hazatérő Habyarimana elnök gépét, a felek azóta is egymást vádolják a merénylet elkövetésével. A katonaság és a hutu milíciák elkezdtek úttorlaszokat építeni, az elnöki gárda emberei pedig meggyilkolták a mérsékelt hutu Agathe Uwilingiyimana ügyvivő miniszterelnök asszonyt, valamint az őt védő tíz belga békefenntartót.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hazarendelte a békefenntartói nagy részét. Francia és belga csapatok érkeztek, de csak hogy megvédjék a menekülő európaiakat és ameri­kaia­kat. A nemzetközi szervezetek tétlenül nézték, ahogy több százezer tuszit és mérsékelt hutut mészárolnak le a szélsőséges hutu milíciák és az általuk megfenyegetett civilek. A hutukat sokszor kényszerítették tuszi szomszédaik megölésére, a milíciák rádióadója pedig egész nap gyűlöletpropagandát sugárzott.

Az RPA felvette a harcot, Kigali felé vonult, és 1994 augusztusára szinte az egész országot elfoglalta.

Nagyjából hatszázezer tuszi menekült tért haza, és több mint két millió hutu menekült el Ruandából. A tuszik megtorlásának szakértők szerint körülbelül hatvanezer áldozata volt, az ENSZ ruandai népirtást vizsgáló nemzetközi törvényszéke végül 61 embert ítélt el.