Ajánló

Párbeszédet szorgalmaz Moszkvával Stoltenberg

Nézőpont: A V4-ek szavazókorú lakosainak 71 százaléka szerint előnyös a NATO-tagság

A terrorizmus elleni harcról, az Oroszország jelentette fenyegetésről és a védelmi kiadásokról is vitáztak tegnap Washingtonban a NATO külügyminiszteri tanácskozásának első napján, ahol a szövetség főtitkára a nemzetközi közösség előtt álló kihívásokról beszélt.

Párbeszédet szorgalmaz Moszkvával Stoltenberg
Békés hangnem. Jens Stoltenberg és Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök
Fotó: AFP/Al Drago

A NATO tagállamok védelmi kiadásainak kérdése az egyik fő témája az észak-atlanti szövetség tegnap kezdődött kétnapos, a NATO megalakulásának 70. évfordulóján tartandó tanácskozásán, amelyen  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz. Az ülés kezdete előtti napon Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban üdvözölte, hogy egyes NATO-tagországok megnövelték védelmi kiadásaikat, ám ezúttal is bírálta azokat a tagállamokat, amelyek még mindig nem emelték meg az elvárt mértékben védelmi költségvetéseiket.

Kay Bailey Hutchison amerikai NATO-nagykövet szintén kedden azt mondta, a tagországoknak várhatóan hazai össztermékük két százalékáról négy százalékra kell emelniük hozzájárulásukat a közös védelmi költségvetéshez.

Az amerikai szenátus és képviselőház előtt tegnap mondott megnyitó beszédében Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte, hogy a szövetségnek a jövőben olyan kihívásokkal kell szembenéznie, amelyet egyedül egyetlen tagállam sem képes megoldani. Példaként említette az Oroszország jelentette fenyegetést, hozzátéve: elszigetelődés helyett jó kapcsolatot kell kialakítani Moszkvával, amelyhez elengedhetetlen a párbeszéd.

A visegrádi országok szavazókorú lakosainak 71 százaléka előnyösnek tartja országa NATO-tagságát – ez már a Nézőpont Intézet által készített friss felmérésből derül ki. Magyarországon a választópolgárok 67 százaléka tartja előnyösnek az ország tagságát. A közép-európai országok (Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország, valamint Németország esetében Bajorország és az egykori NDK-s tartományok) szavazókorú lakosainak 64 százaléka vélekedik így.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom