Ajánló
Nekünk is fájna egy káosz-Brexit
Kérdéses, belemegy-e az EU a halasztásba
Bár kétségkívül a britek járnának a legrosszabbul, egy rendezetlen Brexit pénzügyi elemzők szerint térségünket is sújtaná. A londoni Capital Economics elemzőintézet tanulmányában mutatott rá: a rendezetlen kiválás közvetett hatásai Magyarország, Szlovákia és Csehország GDP-jét már a 2019-2020-as időszakban átlagosan 0,3-0,5 százalékkal lassítanák, mert e közép-európai országok mélyen integrálódtak az euróövezeti beszállítói láncolatokba. S az is elég valószínűnek tűnik – legalábbis az Európai Bizottság (EB) közleménye szerint –, hogy nem lesz itt semmiféle könnyítés: az EB bejelentette, rendezetlen Brexit esetén azonnal újraindulnak a vámellenőrzések a brit áruk esetében, és az áfakötelezettség is visszatér.
Márpedig az európai vezetők türelme a végét járja, miután tegnap Theresa May miniszterelnök – a Munkáspártot immár valamelyest maga mellett tudva, amiért ha mást nem, Guy Verhofstadt uniós Brexit-koordinátor dicséretét kiérdemelte – végre kinyögte, hogy halasztani szeretnék a kilépési folyamatot. Emmanuel Macron francia államfő kedden közölte, az EU nem válhat tartósan a Brexit-válság túszává, és ha a britek nem szedik össze magukat április 10-ig, azzal maguk választják a rendezetlen kilépést. A halasztás ötletét elutasította a német szövetségi parlament külügyi bizottságának elnöke is, Norbert Röttgen a Twitteren közölte, a jelen brit alsóházi patthelyzetben ennek nincs értelme. Sebastian Kurz osztrák kancellár tegnap nyilatkozta nagyjából ugyanezt, bár Alexander Van der Bellen osztrák államfő meg – szembekerülve cseh kollégájával, Milos Zemannal – arról beszélt, támogatná, hogy új népszavazást írjanak ki a britek. Leo Varadkar ír miniszterelnök viszont mindezek ellenére úgy vélte, az EU-s vezetők nyitottak további haladékot adni.
Az Alapjogokért Központ köztévén nyilatkozó vezető elemzője, Pócza István ugyanakkor úgy vélte: minél tovább húzzák a Brexitet, annál valószínűbb, hogy az egyáltalán nem történik meg.