Ajánló

Meghozta eredményét a gépcsereprogram

Energetikai korszerűsítést tett lehetővé az Otthon melege pályázat

Az Otthon melege program legsikeresebb pályázati kiírása idén több mint 115 ezer hazai háztartás energiahatékonysági korszerűsítését segíti. A pályázati bírálatok lezárultak, és csaknem ötvenezer pályázó már meg is kezdte támogatói okirata beváltását. Az új készülékekkel jelentős energiamegtakarítás érhető el.



Mintegy ötmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá az Otthon melege program eddigi legsikeresebb pályázati kiírása az új, energiahatékony háztartási nagygépek (hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek) vásárlásához. A tavaly októberben újranyitott alprogram keretében a 2018. november 5. és november 21. közötti időszakban régiónként nyílt lehetőség a pályázatok beadására. A támogatói döntések 2018. december 20. és 2019. március 21. között, szakaszosan születtek meg, a nyertesek értesítése folyamatos. A lezárult bírálat alapján a véglegesített pályázatok 97 százaléka részesült támogatásban – adta hírül tegnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Mostanáig a támogatott pályázatok negyven százaléka esetében kezdődött meg csaknem ötvenezer támogatói okirat beváltása.

A kérelmenként átlagosan igényelt és megítélt 43 ezer forint támogatás azt jelzi, hogy a háztartások túlnyomó többsége az elérhető legmagasabb, A+++ energiahatékonysági kategóriájú nagygép beszerzése mellett döntött – tették hozzá. Az új készülékek beüzemelése éves szinten 28 millió kWh lakossági energiamegtakarítást és 25 ezer tonnával csökkenő szén-dioxid-kibocsátást is eredményez. Az Otthon melege program eddigi alprogramjai összesen már több mint háromszázezer háztartás energetikai korszerűsítését tették lehetővé, mintegy hetvenmilliárd forint összértékben, 36 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással. Energetikai szempontból a korszerűsítéseknek évente összességében mintegy háromszázmillió kWh lakossági energiamegtakarítás köszönhető. További mérhető ökológiai eredmény, hogy a beruházások nyomán évente 120-130 ezer tonnával csökkenő szén-dioxid-kibocsátás alacsonyabb környezeti terhelést is jelent.