Ajánló
Hamilton rutinja aranyat ér
Forma–1. A világbajnok profitált a Ferrari bajából

A Ferrari kettes számú pilótája a Forma–1 történetének 99. autóversenyzője, aki pole position-ből várta a rajtot. A valaha volt legjobb bahreini köridővel begyűjtött első rajtrács olyan valakié lett, aki már a 2017-es utolsó és győztes F2-es szezonja közepén a Ferrari pilótaakadémiájára járt, s 2018-ban a Sauber színeiben oly tehetségesen versenyzett, hogy a Scuderia a 2007-es világbajnok finn Kimi Räikkönent passzolta, csakhogy idénre leszerződtethesse az ifjú titánt. Pedig az olasz csapatra nagyon nem jellemző, hogy még kiforratlan pilótákat magához emeljen – legutóbb Gilles Villeneuve-vel tett kivételt még 1977-ben, aki páratlan karriert futhatott volna be, ha négy szezon után nem éri a Belga Nagydíjon halálos autóbaleset…
Érdekes, Bahreinben 2004 óta rendeznek futamot, s anno épp a Ferrari ellenezte legjobban a száguldó cirkusz ideköltöztetését.
A helyszín azonban bevált, a 5,412 km-es versenypálya a maga 15 kanyarjával és izgalmas vonalvezetésével, ráadásul villanyfényben mindig jó versenyt hoz. Nos, az idén már az első körben nagy mozgások voltak: Vettel a 2. helyről élre vágott, és a negyedikről a melbourne-i győztes Valtteri Bottas bejött az istállótárs, ötszörös világbajnok Lewis Hamilton elé (Mercedes). Aztán hamar visszavette Hamilton a harmadik helyet, a 6. körtől pedig Leclerc az elsőt! Csuda jót tett a versenynek, hogy a Ferrari menedzsmentje ezúttal engedte, hogy – a kockázat ellenére – nyílt versenyt vívjon a két pilótájuk… De aztán mégsem egymás ellen kellett küzdeniük. A 38. körben Hamilton friss gumikkal a második helyen autózó Vettel nyakára ment, amit a német nehezen viselt, túl hamar lépett rá a gázra – megpördült, elhagyta az „orrát”, a boxutcába kellett hajtson, s onnét kezdve a dobogóra nem volt többé esélye. És még egy trauma érte a Ferrarit, Leclerc (aki a leggyorsabb körért járó pluszpontot megszerezte) az élről műszaki hiba miatt egyre lassult, s 9 körrel a vége előtt előbb Hamilton előzte meg, majd Bottas. És ha a Renault kiállása miatt a biztonsági autó nem jött volna be az utolsó két körre, a bronzérem, élete első dobogója is elúszott volna.