30 éve szabadon

Az első szabad választás

Harminc éve szabadon 20. Március 25-e a demokrácia ünnepnapja volt 1990-ben, még március 15-e fényét is elhomályosította

Ezen a napon tartották a négy évtizedes pártállami diktatúra utáni első szabad, demokratikus, többpárti parlamenti választást Magyarországon. A rendszerváltoztató pártok elsöprő győzelmet arattak, de aznap még nem dőlt el, hogy ki alakíthatja meg az első demokratikus kormányt.

Az első szabad választás
Fotó: Fidesz

A második világháború óta Magyarország népe háromszor próbálkozott azzal, hogy szabad választásokon alapuló, parlamentáris demokráciát, a népképviseleti országgyűlésnek felelős kormányt, szuverén, demokratikus jogállamot hozzon létre. Az 1945–47-es és az 1956-os kísérletet is drasztikus módon meghiúsította a hazánkat megszálló és gyarmatosító keleti nagyhatalom. A harmadik kísérlet 1989 folyamán kezdődött meg, amikor a hanyatló szovjet birodalom már (közvetlenül) nem avatkozott be a magyarországi belpolitikai folyamatokba, a hazai állampárt vezetősége pedig kényszerűen elfogadta a hatalomgyakorlás fokozatos megosztását és a többpártrendszerre történő átmenetet. Az 1989. június–szeptember között zajló nemzeti egyeztető tárgyalások kompromisszumos eredményeként az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) és az ellenzéki pártok, szervezetek elfogadták a békés átmenet, a demokratikus átalakulás politikai és közjogi feltételeit, illetve forgatókönyvét. Sikerült megegyezni többek között az alkotmány módosításában, a párttörvény és az új választási rendszer meghatározó kérdéseiben is.

A politikai megállapodásban szereplő törvényjavaslatokat és az alkotmány módosítását az állampárti többségű Országgyűlés 1989 októberében sorra törvénybe iktatta. Ezután Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke (aki átmenetileg a köztársasági elnöki teendőket is ellátta) október 23-án kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Miután az Ország­gyűlés december 21-én – március 16-i hatállyal – feloszlatta önmagát, az ideiglenes köztársasági elnök 1990. március 25-re kiírta az országgyűlési választások első fordulóját.

Pártok versengése

Az 1989 őszén politikai kompromisszum eredményeként megalkotott parlamenti választási rendszer 1990–2010 között volt érvényben, összesen hat országos választást rendeztek eszerint (2014 óta a rendszer módosult, egyúttal a képviselők létszáma majdnem a felével csökkent). A vegyes választási rendszer az Országgyűlés 386 mandátumát két elv és három technika kombinációjával osztotta szét: 176 mandátum a többségi elv alapján, egyéni kerületi rendszerben, kétfordulós eljárással, további (maximum) 152 mandátum az arányosság elve alapján, területi pártlistás rendszerben, egyfordulós eljárással, s további (minimum) 58 mandátum országos pártlistákról, az arányosság elvén alapuló (a töredékszavazatokra épített) kompenzációs rendszerben került szétosztásra.

A választópolgároknak két szavazatuk volt: az egyik a lakóhelyük szerinti egyéni választókerületek képviselőjelöltjeire, a másik a pártok területi (megyei és fővárosi) listáira volt adható. Ha az első fordulóban az egyéni jelöltek egyike sem kapta meg az érvényes szavazatok több mint ötven százalékát, akkor az első három helyezett közül a második fordulóban legtöbb szavazatot szerző jelölt nyerte el a mandátumot.

A kerekasztal-tárgyalások tévéközvetítése, a választójogi törvény sajátosságai és a pártokhoz fűződő nagy állampolgári várakozások nagyméretű pártalakítási hullámot indítottak el. A bírósági regisztrálási kötelezettségnek a választási kampány kezdetéig több mint hatvan szervezet tett eleget. Ennyi pártnak azonban nem volt reális esélye a parlamentbe jutásra, mivel a választási rendszerbe erős szelekciós mechanizmust építettek. A törvény értelmében csak az a képviselőjelölt indulhatott a választásokon, aki legalább 750 ajánlószelvényt („kopogtatócédulát”) össze tudott gyűjteni a választópolgároktól. Területi listát csak az a párt állíthatott, amelyik az adott listás körzet egyéni kerületeinek legalább egynegyedében, de minimum két körzetben érvényesen jelöltet állított. Országos pártlista állításához (ami a töredékszavazatok alapján a választás után kiosztható mandátumokból való részesedés feltétele volt) minimum hét érvényes területi listával kellett rendelkezni. Területi, illetve országos (kompenzációs) listán alapuló mandátumot azonban csak az a párt kaphatott, amelyik megszerezte a területi listákon szerzett, országosan összesített érvényes szavazatoknak legalább négy százalékát. (A parlamenti küszöböt 1994 óta öt százalékra emelték.)

E kettős szelekció eredményeként nagyon leszűkült a versengésben eredményes pártok száma: a választáson induló, mintegy hatvan párt közül 1990. február végéig 28 párt tudott egyéni kerületi jelölteket állítani, s közülük 19 indíthatott (legalább egy) területi listát, de országos listát már csak 12 párt volt képes állítani. Ezek: Agrárszövetség, Fiatal Demokraták Szövetsége, Független Kisgazdapárt, Hazafias Választási Koalíció, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Néppárt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt, Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége és Vállalkozók Pártja. De még ennél is kisebb volt a parlamentbe jutásra esélyes pártok száma.

A demokrácia győzelme

Antall József, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke a Konrad Adenauer Alapítvány által Bonnban rendezett kollokviumok egyikén, 1990. február 28-án tartott előadásában úgy értékelte a magyarországi politikai helyzetet, hogy három-négy párt vált meghatározó erővé. Saját pártján kívül az SZDSZ-t nevezte az egyik legjelentősebb politikai erőnek, egyszersmind az MDF fő riválisának. Úgy ítélte meg, hogy a kisgazdapárt az első három között fog szerepelni a választásokon, a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták azonban tíz százalék alatt fognak maradni. Az utódpárt MSZP-ről megjegyezte, hogy nem tudta a helyzeti előnyét kihasználni, és egyik ellenzéki párt számára sem tűnik alkalmasnak arra, hogy a választások után mint koalíciós partner fontos szerepet vállaljon. Egyúttal hangsúlyozta, egyáltalán nem ért egyet az SZDSZ-szel, amely már a választások előtt koalíciós partner(eke)t keresett, illetve javasolt. Azért sem, mert „az előre, modellként ajánlott politikai koalíciók tulajdonképpen a második világháború utáni időszak kommunista reflexei. Rákosi Mátyás törekedett 1945-ben és 1947-ben arra, hogy már a választások előtt komplett koalíciókat javasoljon”.

Antallnak igaza lett, a harminc évvel ezelőtti első szabad, demokratikus választás valóban az MDF és az SZDSZ kiélezett versenyét hozta. Az 1989. novemberi népszavazási akció sikere, a radikális antikommunista propaganda, továbbá a véleményvezér sajtó, a rádió és televízió szinte egyöntetű támogatása révén az SZDSZ népszerűsége 1989–90 telén látványosan megnőtt, s márciusra megközelítette az MDF-ét. Ugyanakkor az SZDSZ alig tudott kitörni fővárosi (belvárosi) elitpárti jellegéből, míg az MDF társadalmi beágyazottsága jóval szélesebb volt horizontálisan és vertikálisan is, és sikerült elfogadtatnia magáról a „nyugodt erő” önmeghatározást. A választás a pártvezetők személyes rivalizálása is volt, míg az MDF-nek volt egy akkor már széles körű nemzetközi elismertséggel és a kormányzóképesség image-ével rendelkező miniszterelnök-jelöltje, az SZDSZ-nek nem. Ennek markáns bizonyítékát adta a választási kampány finisében megrendezett Antall–Kis János-tévévita is, ahol a nézők egy elegáns úriember megjelenésű, megnyerő, megfontolt, nyugodt politikust láttak vitatkozni egy nyakkendő nélküli, szakállas, harcias és izgága értelmiségivel.     

A harminc évvel ezelőtti első szabad választás első fordulójában 4,9 millió választópolgár – a szavazásra jogosultak 65,8 százaléka – vett részt.  A (területi) pártlistákra leadott szavazatok száma és aránya a következőképpen alakult:

MDF    1 214 359    24,73%
SZDSZ    1 050 799    21,39%
FKGP    576 315    11,73%
MSZP    535 064    10,89%
Fidesz    439 649    8,95%
KDNP    317 278    6,46%

Tehát az első fordulóban eldőlt, hogy ez a hat párt kerül be az új Országgyűlésbe, a többi párt nem érte el a négyszázalékos parlamenti küszöböt. A legközelebb ehhez a Munkáspárt (MSZMP), a szociáldemokraták (MSZDP) és az Agrárszövetség jutott. (A küszöb alatti pártokra az összes szavazat majdnem 16 százaléka jutott, ezek tehát „elvesztek”.)

Az első fordulóban a demokratikus rendszerváltoztató pártok elsöprő győzelmet arattak, hiszen az állampárt két utódpártja –MSZP és MSZMP – együttvéve a szavazatok mindössze 14,57 százalékát kapta. Március 25-én még nem dőlt el azonban, hogy mely párt(ok) alakíthat(nak) majd kormányt – nemcsak a pártlistákra leadott szavazatarányok miatt, hanem azért sem, mert az első fordulóban a 176 egyéni választókerület közül csupán ötben volt eredményes a választás. (Közöttük volt Németh Miklós miniszterelnök is, aki Borsod megye 11., szerencsi egyéni választókerületében a szavazatok hatvan százalékával győzött, s független képviselőként dolgozott a május elején megalakuló új Országgyűlésben.)

A többi 171 egyéni kerületi mandátum sorsáról az április 8-i második fordulóban kellett dönteniük a választópolgároknak. Az első forduló eredményének ismeretében arra az egy fontos kérdésre egyszerűsödött a választás tétje: vajon a két nagy párt közül az MDF vagy az SZDSZ jelöltjeire adják-e nagyobb számban szavazatukat a versenyből kieső kisebb pártok szimpatizánsai.

Az új generáció

Március 25-e a demokrácia ünnepnapja volt 1990-ben, még március 15-e fényét is elhomályosította. Erről a napról így írt az akkoriban meghatározó jelentőségű kétheti független irodalmi, társadalmi, kritikai lapban, a Hitelben megjelent, Egy szép nap leírása című ironikus jegyzetében Esterházy Péter író (formailag Zsófi lánya házi feladataként): „Hogy mi a szavazás, azt nem tudom, de azt tudom, hogy a mama a fideszre szavaz, szerintem a három fiú miatt, merthogy az egyik szőke, a másik barna, a harmadik csodaszép, és a mama amúgy is mindig a szívére hallgat. Az egyik nagypapa, a Csoóri miatt az emdéefre szavaz, a másik a keresztény micsodákra akart, merthogy ő is keresztény, de a papa hosszan beszélgetett vele, és a végén elégedetten dörzsölte a kezét, sikerült nagyatyádat a Fidesz karmaiba űzni…”

Igazán szép nap volt a Fidesz számára is március 25-e, mert a nullához közeli anyagi és infrastrukturális feltételek ellenére az Orbán Viktor, Fodor Gábor és Deutsch Tamás arcára felépített kreatív, szellemes, egyszerre komoly és játékos, racionális és érzelmes kampány sikeres lett. A Fidesz – túllépve a parlamenti küszöb dupláját! – az ötödik lett a pártok versenyében. Igaz, a párt országos listáját vezető Orbán Viktor nagy célja akkor még nem teljesült: nem sikerült több szavazatot kapniuk, mint a legerősebb kommunista utódpárt – az MSZP-re 95 ezerrel többen szavaztak, mint a Fideszre. Négy évvel később, már a Fidesz elnökeként mégis így értékelte az 1990-es teljesítményüket: „Nagy sikernek tartom, hogy bejutottunk a parlamentbe. Nincs erre példa sehol Európában. Ha megnézzük a generációs alapon szerveződő mozgalmak történetét Romániától Lengyelországig, akkor azt látjuk, hogy mind eltűntek. Azok a fiatalok pedig, akik továbbra is politikával akartak foglalkozni, bekényszerültek valamelyik felnőttpártba. A Fidesz volt az egyetlen kivétel.”

Persze nem csak ebben volt az egyetlen kivétel. Hanem abban is, hogy a rendszerváltoztatás után két parlamenti cikluson át ellenzékben politizálva, 1998-ban a Fidesz alakíthatott koalíciós kormányt, Orbán Viktor vezetésével. De ez már egy másik történet.

A Fidesz talán legismertebb választási plakátja: egyszerre szólt a szívhez és az észhez
A Fidesz talán legismertebb választási plakátja: egyszerre szólt a szívhez és az észhez
Fotó: Fidesz

Kapcsolódó írásaink

A Munkásőrség felszámolása

ĀHarminc éve szabadon 18. A testületet a párttagság utánpótlásának és a nevelés eszközének is tekintette az MSZMP

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom