Rendszerváltoztatás a politika peremvidékén

Az 1989-es év elején az MSZMP politikai hatalma változatlanul szilárdnak látszik. A parlament ülésezik, a kormány végrehajtja feladatait. Csupán Németh Miklós miniszterelnök hatalmas államadósságról – kb. 18 milliárd dollár – szóló bejelentése borzolja a kedélyeket. A külső szemlélő számára minden nyugodtnak tűnik.    

A változások azonban Somogyban is elindulnak, de a maguk megszokott, gyakran megtorpanó, látens módján. Az MSZMP késő Kádár-kori hatalomgyakorlási technikája több áttéten keresztül érvényesül, transzformálódik, jut el a centrumból a hálózati hierarchia alsóbb szintjeire. Azért nem keltenek feltűnést, mert csak a hatalmi struktúra központjában lévők, a nagypolitikával közvetlenül foglalkozók érzik, hogy mi zajlik a társadalom és a gazdaság hálózati „mélyrétegeiben”.

A PB-tag Pozsgay Imre, aki júniustól a kormány államminisztere is volt, 1988. november 25-én bejelenti: az MSZMP párbeszédet kezd az ellenzéki szervezetekkel.

Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának 1989. július 5-i határozata közli, hogy az MSZMP Központi Bizottsága október 7-re összehívja kongresszusát. A megyei bizottság levéltári iratanyagában több értékes dokumentumot találunk az eseménnyel kapcsolatban. Az egyik szemléletes forrás a Pozsgay által aláírt levél, amely a kongresszusi küldöttekhez szól.

Pozsgay Imre a rendszerváltoztatás egyik legfontosabb alakja. Az 1956-os eseményeket népfelkelésnek nevező, 1989. január 28-án elmondott rádiónyilatkozata után az események fősodrába, centrumába kerül. Bejelentését szándékosan akkorra időzíti, amikor Grósz Károly, az MSZMP főtitkára éppen a davosi világgazdasági fórumon tartózkodik. Az interjú nemcsak nyilvánvalóvá teszi, hogy a párton belül nyílt hatalmi harc folyik, hanem az egész Kádár-rendszer politikai alapját is megkérdőjelezi.

A levél első sorai fontos tényeket közölnek. „Az 1988-as májusi pártértekezlet után a Központi Bizottság kezdeményezte az önvizsgálat és az önismeret elmélyítése jegyében, az új programnyilatkozat előkészítése miatt egy bizottság létrehozását. Ennek a KB-tagokból álló bizottságnak az eredeti tervek szerint 1990 közepéig, az esedékes kongresszusig kellett volna elfogadni az új programnyilatkozat tervezetét. A felgyorsult politikai események, a gazdasági modellváltás kényszere és az átalakulás fordulópontjához érkezett ország helyzete nem adta meg a munka elvégzéséhez ezt az időtávot.”

Az iratok között található dokumentum címe: Történelmi utunk tanulságai; MSZMP Programnyilatkozat-tervezet. A nyilatkozat kiegészítéséül szolgáló felvilágosító dokumentum: Vitaanyagok címmel plasztikusan világítja meg az elkövetkező eseményeket. (Ezt az anyagot vitára ajánlja az MSZMP KB által 1988-ban életre hívott bizottság, amelynek feladata volt az utóbbi négy évtized történelmi és politikai elemzése.) Az MSZMP-n belül platformként működik a „reformkommunisták” csoportja, amelynek vezető egyénisége Pozsgay Imre. Úgy látja, hogy a változó politikai körülmények között a párt súlyos történelmi öröksége 1956 véres eseménysora. Ezt a terhet – véleménye szerint – nem cipelheti magával a párt a jövőben, ha ideológiailag meg akar újulni.   

A Történelmi utunk tanulságai c. dokumentum alapos helyzetértékelés. Ha elemezzük a forrást, felvetődik bennünk a kérdés, hogy az elmúlt negyven évet, amelynek következményei eltörölhetetlenek, lehet-e ilyen módon, objektíven értékelni. Németh Miklós, a Grósz Károly utáni kormányfő 1956 értékelésére azt mondja, hogy az eleje népfelkelés volt, a vége ellenforradalom. Ez a megállapítás is igazolja, hogy Pozsgay kockáztatott, amit ő is elismer: „A munkásőrség szentesi egysége például halálos ítéletet hozott ellenem. A pufajkások tiltakoztak. Ne felejtsük, itt volt még a szovjet megszálló hadsereg, s a megrögzött hazai balosok ennek az érzékenységére is számíthattak, mert ettől kezdve nem lehetett testvéri és internacionalista segítségnek nevezni a forradalom leverését.”

Pozsgayban és a közvéleményben ekkor még erősen él a polgárháború réme. Ez a kockázat a legnagyobb, a politika nem kiszámítható, ezért ezzel a lehetőséggel Pozsgay Imre a legnagyobb veszély elkerülése miatt folyamatosan számol.

A fentebb említett közismert tény, hogy Grósz Károly, a párt főtitkára 1988-ban még a fehérterror rémével fenyegetőzik. Ez egyenlő lenne a polgárháborúval. Nyers Rezső és Pozsgay Imre ezt akarja elkerülni, de módszereik különbözőek. Sokak szerint Pozsgay a pártegységet is veszélyezteti. A bonyolult helyzet megértése mélyebb elemzést kíván.

A Történelmi utunk tanulságai című kongresszusi dokumentumot az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága 1989. augusztus 7-én véleményezi. Elítéli a kelet-európai szocializmusok sztálini modelljeit. Ezeket történelmi zsákutcának minősíti. Sokkal bonyolultabb az 1956-ot érintő állásfoglalás:

„- Az események annyiban forradalmi jellegűek voltak, amennyiben egy, a fejlődést zsákutcába vivő társadalmi rendet kívántak mélyen átalakítani, az európai fejlődés útjára terelni. Ezt tekintjük a társadalmi mozgás fő és meghatározó elemének.

- Október utolsó napjaiban jelentkező fehérterror jelentősen megnehezítette a mélyreható változásokban való eligazodást, veszélyeztette a demokratikus erők fellépését. […] Annak ellenére, hogy Nagy Imre és Kádár János politikai pályájukon eltértek egymástól, a megye ápolni kívánja mindkét személyiség politikai örökségét, a nemzet érdekében felvállalt történelmi jelentőségű szerepüket, politikai tragédiájukból tanulságot merítve kíván a nemzeti megbékéléshez hozzájárulni.

Elhatároljuk magunkat a november 4-ét követő megtorlástól. Egyetértünk a megtorlások vétlen áldozatainak rehabilitálásával, az okozott sérelmek jóvátételével. A fegyveres harcok során a barikádok mindkét oldalán elesetteket egy nemzeti tragédia áldozatainak tekintjük, emléküket őrizzük.”

Az MSZMP Somogy megyei szervezete különleges, történelmileg tudathasadásos állapotban van, mert mindkét történelmi személyiség életútja szorosan Somogy megyéhez kötődik. Kádár gyermekkorát Kapolyon töltötte, ahol az MSZMP megyei szervezetei egy emlékmúzeumot akarnak berendezni az 1989. július 6-án elhunyt volt főtitkárnak. Nagy Imre Kaposvár szülötte. Ez a tény legfeljebb csak árnyalja a két politikus megítélését, de a történelemhamisítás nem elfogadható. A kétértelmű értékelés elhallgatja, összemossa a tényeket.

Pozsgay Imre értékelésének részbeni elfogadását jelenti az MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának a pártkongresszusi küldöttek számára 1989. szeptember 6-ára keltezett kongresszusi ajánlás két mondata: „A népfelkelést alkalmas minősítésnek tartjuk 1956 megítélésében, melyben a tömegek a demokrácia kivívását és a sztálini modell lerombolását tekintették legfontosabb feladatuknak.”

Az ellenforradalom kifejezés ebben a részben is előfordul. A Történelmi utunk tanulságai című visszatekintő elemzés egyik fő jellemzője a sztálinizmussal való szakítás tendenciózus ismételgetése. Kádár halála után az MSZMP keményvonalas, ortodox politikusai is tudják, hogy az 1956 utáni megtorlás miatt a társadalom egy része legalábbis egy ideig, a Kádár-korszakot a sztálinizmus szerves folytatásának tekinti.    

A gyors politikai változások vidékre lassan érkeznek. A legnagyobb területű dunántúli megyében, Somogyban 1989 nyarán, kora őszén lejátszódó politikai történések bemutatása ezért lehet érdekes. Somogy jelképesen fontos szerepet játszik az ország politikai életében: Nagy Imre és Kádár János összeütközése térben és időben különleges.

A Somogy Megyei Pártbizottság Végrehajtó Bizottsága az MSZMP vezető testületeihez hasonlóan nehezen tud kiszakadni Kádár bűvköréből. A vonzerőt még növeli a volt főtitkár halála miatti részvét. Ezzel az MSZMP Somogy megyei politikusai nincsenek egyedül, gondoljunk Kádár temetésének tömegeket mozgósító erejére. Ezzel magyarázható az a patetikus állásfoglalás, amelyben a megyei pártbizottság megfogalmazza véleményét és kijelöli a megye kegyeleti megemlékezésének formáját.

Helyi kezdeményezésként indul a kapolyi alapszervezet és a Somogy megyei pártbizottság együttműködésével Kapoly községben Kádár Jánossal kapcsolatos helytörténeti gyűjtemény létrehozása. Ennek bizonyítéka az özvegyéhez írt levél.

„Tisztelt Kádár Jánosné Elvtársnő!

Szíves elnézésüket kérjük, hogy gyászában levelünkkel zavarjuk. A tájékoztatás és a kérés szándékával fordulunk Önhöz. Tájékoztatjuk arról a felhívásunkról, melyet a kapolyi MSZMP alapszervezet és a község vezetése kezdeményezett a helytörténeti gyűjtemény és Kádár János emlékszoba kialakítása érdekében. Őszintén reméljük, hogy szándékunk Somogy kommunistái köré­ben meghallgatásra, segítőkész egyetértésre talál, és kedvező, támogató visszhangot vált ki a megyén túl is.

Tisztelettel kérjük Önt, hogy a létesítendő gyűjtemény gazdagítására szíveskedjen rendelkezésünkre bocsájtani általunk nagyra becsült férjének, a munkásmozgalom kiváló harcosa, Kádár János hagyatékából az emlékszoba rendeltetésének megfelelő relikviákat, vagy ezek másolatait.

Jó szándékát, fáradozását előre is tisztelettel megköszönjük.”

Elvtársi üdvözlettel: MSZMP Somogy megyei Bizottsága

A Történelmi utunk tanulságai című forrás gondolatainak elfogadása csendül ki a pártbizottság kongresszusi dokumentumokat értékelő véleményéből: „A népfelkelést alkalmas minősítésnek tartjuk 1956 megítélésében, melyben a tömegek a demokrácia kivívását és a sztálini modell lerombolását tekintették legfontosabb feladatuknak. Az eseményekben jelen voltak és hatottak az ellenforradalom erői és elhatároljuk magunkat az 1956. november 4-ét követő megtorlásoktól. Elismerésre méltónak tartjuk az MSZMP ‚60-as évtizedben követett politikáját, melynek csúcsa a ‚68-ban bevezetett gazdasági reform.”

A kongresszusi küldöttek véleménye jól tükrözi az MSZMP somogyi helyzetének válságát és a pártot megosztó véleménykülönbséget. A párt nevének megváltoztatása ellen többen foglalnak állást egy szavazáson, a somogyi küldöttek többsége a névváltoztatást mégis elfogadja. A munkahelyi pártszervezetek működése formális, de azt nem vállalják, hogy a munkahelyekről a lakóterületekre menjenek ki. Tehát 1989 októberének elején – amikor már javában tart a békés rendszerváltoztatás folyamata – még minden cseppfolyós állapot van vidéken.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa