30 éve szabadon

Tanúságtétel és példázat

Harminc éve szabadon 9. Két magyar miniszterelnök találkozása: Németh Miklós Nagy Imréről

Az 1980-as évek végének, a rendszerváltozást közvetlen előkészítő időszaknak egyik meghatározó politikusa volt Németh Miklós, aki a Nagy Imre-temetés időszakában az ország miniszterelnöki tisztségét töltötte be. A közelmúlt történelmének kutatói egyre több olyan tényt tárnak fel, amelyek a reformkommunisták csapatának számtalan előrelátó és okos tettét ismerik fel és el.

Tanúságtétel és példázat
Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke és a kormány képviseletében Medgyessy Péter, Németh Miklós és Pozsgay Imre díszőrségben Nagy Imre koporsójánál
Fotó: MTI/Friedmann Endre

A Kádár-korszak végén nemzedékváltás következett be a baloldalon. A fiatalságukból éppen csak a középkorba lépők vagy a középkorúak között több nagy formátumú, a nemzetközi porondon is a helyét jól megálló politikus volt. A vagány Horn Gyula, a józan Szűrös Mátyás, a bátor Pozsgay Imre és a pengeagyú Németh Miklós. Nagy különbözőségeik ellenére egyvalami egészen biztosan összefogta őket, a magyar nemzeti érdekek határozott képviselete. Mellesleg az is közös volt bennük, hogy ki előbb, ki később a legmagasabb állami és párttisztségekbe került, ezekért különösebben nem is kellett verekedniük. Ha úgy tetszik, ez kijárt nekik, munkájuk és tehetségük okán. Ki miniszterelnök, ki köztársasági elnök lett.

Sűrű ködfüggönyön át

Németh Miklós életútja még a legfantáziát­lanabb szemlélőben is különös gondolatokat indíthat el. Monokon született, vidéki gyerekként nőtt fel, úgy is mondhatjuk, a józan paraszti esze soha nem hagyta el. A különösnél több, hogy egy évszázaddal korábban Monok egy másik országvezetőt is adott: Kossuth Lajost. Még különösebb, hogy Németh Miklós pályafutása minden szempontból teljesebbnek és sikeresebbnek mondható a köznép körében annyira tisztelt Kossuth apánkénál. Kossuth külföldön töltötte élete nagy részét, Németh Miklós itthon. Bent lenni nehezebb, mint kint. Az mindenesetre tényekkel igazolható, hogy Németh Miklós sok jót tett Magyarországgal. Például egyszer sem veszítette el a fejét, nem engedte, hogy indulatai és vágyai elragadják őt a valóságtól. Nem beszélt arról sokat, hogy szereti a hazáját, ám amikor megszólalt vagy leírta ezzel kapcsolatos gondolatait, ez mindenki számára nyilvánvalóvá vált.

Így volt ez 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésének napján, amikor a Magyar Nemzet címlapján közzétette Jó lenne, ha együtt mennénk tovább című írását. A cikk a miniszterelnök neve alatt jelent meg, legyünk jóhiszeműek, és higgyük el, hogy nem valami háttérember, beszédíró szerzeménye. E sandaság ellen szól az a józan, egyszerű ám egészében mégis felemelően ünnepélyes stílus, ami Németh Miklós sajátja (személyes tapasztalat, Németh Miklós szűk, baráti körben sem alakoskodik, nyílt szavait, tetteit következetesen vállaló tiszta beszédű ember).

A Magyar Nemzetben megjelent írása irodalmi értékű publicisztika. Hitelesen, személyesen indítja. Furcsa kettősséggel keveredik az én-tudat és a mi-tudat első mondatában, érzékletesen jeleníti meg korosztálya Nagy Imre-képét: „csak sűrű ködfüggönyön keresztül láthattuk”. Nem tagadja, hogy éppen hiányos ismeretei miatt valójában keveset tudott legújabb kori történelmünk fontos eseményeiről. Annyit megfogalmazott magában, hogy Nagy Imre alakja sok értéket jelentett számára, de ellentmondásokat is. Az 1956-ban nyolcéves Né­meth Miklós gyerekként nyilván sok mindent érzékelt a magyar valóságból. Egy nagyon fontos mondatban foglalja össze mindezt: „A korra, amiben élt (Nagy Imre), nem a türelem volt jellemző. Gyakran öltek és csak ritkán temettek tisztességgel.”

Egy gyászünnepélyi beszédhez, illetve íráshoz semmiképpen nem illő a különféle negatív tulajdonságok felsorolása. Bizonyára Nagy Imrének is voltak rossz tulajdonságai, életének voltak nehezen magyarázható tévedései, de esetében is az utókor méri meg életét, tetteit. Németh Miklós nagy elődje nyitottságát írja le. Ezt a nyitottságot nehéz volt gyakorolni a szürkeség korában, amit egyébként Nagy Imre határozottan nem szívelt. Egyszerűen nem volt hajlandó hozzászürkülni a középszerhez. Németh Miklós írásának egyik kulcsmondata a következő: Nagy Imre „a paraszti ősök kijelölte utat járta.”

Politikusi pályáját egy szépírók által is megirigyelhető metaforikus mondattal jellemzi: „Nem volt rá jellemző az önsúly nélküli parafa politikus, csak a pillanatra figyelő, percre reagáló magatartása… Képes volt előre élni.” Ennél találóbban és pontosabban kevesen tudták értelmezni a Nagy Imre-i politikusi életművet. Ha kései utódját nézzük, a bizonyos értelemben majdnem ugyanazon az úton járó Németh Miklós szintén nem volt parafa politikus. Ha pedig ő találta ki ezt a figyelemfelkeltő jelzőt, akkor nem biztos, hogy miniszterelnöknek kellett volna mennie, komoly sikereket érhetett volna el szépíróként is. Most ne játsszunk el azzal a gondolattal, hogy ki, mennyire tud előre élni, előre gondolni, kisakkozni sorsa közelebbi és távolabbi lépéseit. Németh Miklós gondolataihoz talán csak annyit tegyünk hozzá, hogy Nagy Imre képes volt előre meghalni is. Hiszen ki más tudta volna nála pontosabban, hogy mi vár azokra, akik szembeszállnak a szovjet kommunizmus hatalmi gépezetével?

Történelmi igazságtétel

A következő bekezdésekben Nagy Imréről, a reformszocialistáról olvasunk. Aki a hozzá hasonlók közé tartozik, annak talán legfontosabb tulajdonsága kell hogy legyen az érzékenysége és érzelmi intelligenciája. Éppen származása, a magyar paraszt ősök példája határozta meg Nagy Imre életének utolsó éveit, és sarkallta komoly, nem minden kockázat nélküli reformlépésekre. Németh Miklós sokadjára teszi a mártír miniszterelnök neve mellé azt a szót, hogy magyar. Itt nyilván szándékos és tudatos stíluseszköz-kezelésről van szó. Sem az ötvenes években, sem a nyolcvanas években nem volt illendő a hatalom meghatározó köreiben senki magyarságát hangsúlyozni, hiszen az ideológiai főirány a nemzetköziség volt. Tegyük hozzá, hogy ez – rendszerváltozás ide vagy oda – azóta sem nagyon változott, ma is a nemzetköziség a fő jelszó. Akkor proletár internacionalizmus, ma liberális internacionalizmus. Különös érzékenységgel nagyon finom módon jelöli ki Németh Miklós Nagy Imre helyét a magyar történelemben. Azt írja: „életpályája – oly sok nagy magyarhoz hasonlóan – megbocsájthatatlanul kettétört.” És máris felvillan képzeletünkben az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, Batthyány Lajosnak a képe, Petőfi Sándoré vagy korábbról Rákóczi Ferencé, ha túlzásokba akarunk esni, akár a Csele-patakig is visszamehetünk, a halott II. Lajos királyig. Mindezekről Németh Miklós nem beszél, de szikár, némelykor költői magasságokba emelkedő mondataiban a kollektív tudat ezernyi emlékképe villan fel, és ez a tudat a magyar nemzettudat, a magyar sors.

Egy rövid bekezdés Nagy Imre reformer mivoltát érzékelteti. Itt is a már-már művészi szótakarékosság jellemzi, „a néppel akart harcolni a népért”. Tudta, hogy nincs olyan cél, ami a törvénytelenséget szentesíthetné. Nincs nép, amelyik eltűrné a rabságot és ne akarna kitörni a szabadságba.

Nem kevés bátorság kellett ahhoz, hogy a temetés napján, amikor még szovjet katonák tízezrei ültek magyarországi kaszárnyáik­ban, és Nagy Imre gyilkosa, Kádár János, igaz, már elborult tudattal, de még élt, a törvényes magyar miniszterelnök 1956 legnagyobb hősének és áldozatának sírjánál azt mondja: „Nagy Imre élete és halála politikai mártírium. A mártírok élete mindig tanúságtétel és példázat… Példája azt sugározza felénk, nincs más mérték, csak a munka és a tisztesség. Élni úgy, hogy nem elfogadni külső, megalázó parancsokat.”

Egészen biztos az, hogy Németh Miklóst nem az ilyen alkalmakkor kötelező hivatali pátosz vezette, minden során átüt az őszinteség. Nem valami szégyenlős bűntudat, hanem egy igazi, megszenvedett és lassan érő bocsánatkérés ez az egész dolgozat. Vallomás is egyben, bátor, Nagy Imréhez méltó vallomás. Akkor, amikor néhány hónappal korábban még éppen 1956 felemlegetése ürügyén némelyek a hatalom csúcsain a fehérterror veszélyével fenyegettek, Németh Miklós lényegesen továbbmegy annak kimondásánál, hogy 1956 népfelkelés volt. „Nagy Imrét belső értékek vezérelték, ezért tudta életének szellemi és erkölcsi lényegét nekünk és az utánunk jövőknek átadni. Ezért él bennünk tovább. Utolsó döntésével saját akaratából elkerülte a hajlást, és a megmásíthatatlan törést választotta. Így lett eltört élete példává.”

Azzal, hogy Németh Miklós vállalja és példaként követi a Nagy Imre megtestesítette eszméket, az 1989-es jelen felelős politikusaként szövi tovább gondolatai fonalát. Azt írja, hogy az újratemetés után nem lehet olyan az élet, mint amilyen előtte volt. Tetteinknek ezt a gyászünnepet a nemzeti, történelmi igaz­ságtétel, a nemzeti megbékélés, a közmegegyezés jelképévé kell avatniuk. Figyelmeztet azonban arra is, hogy Nagy Imre életpályája ürügy lehet az örök viszálykodók széthúzást, anarchiát, gyűlölködést jelentő tetteinek igazolására is. A felelős államférfi mondja ki – és itt igazolódhat, hogy a monoki születésű politikusok közül Németh Miklós az igazán a nemzeti érdekeket képviselő ember –, hogy belső kiegyezés kell, mert csak ezután következhet a nemzeti megbékélés. Ennek pedig nem az az útja, hogy az eddig megbélyegzettek helyet cserélnek hóhéraikkal. Ha ez így lesz, nem beszélhetünk történelmi igazságtételről. „Most olyan a magyar helyzet, hogy csak együtt lehetünk győztesek vagy vesztesek. Ha összefogunk, győzhetünk… Győzelmi esélyt csak az adhat, ha nem azért tárjuk fel a bűnt, hogy büntessünk, hanem azért, hogy ne kövessük el még egyszer.”

Három nemzedék

Három nagy formátumú magyar politikus volt azon a napon a Hősök terén. Egy halott és két élő. Nagy Imre, Németh Miklós és Orbán Viktor. Három nemzedék. Ahogy mesteri írásában Németh Miklós megfogalmazta: „Más-más utakat megjárva különböző oldalról érkezünk a ravatalhoz. Jó lenne, ha együtt mennénk tovább.”

Hogy ez nem így történt, annak nem a két ott megszólaló magyar politikus volt az oka. Németh Miklós visszavonult a politikától, tisztességét, tartását, magyarságát megőrizte. Orbán Viktort pedig a koporsók mellett elmondott beszéde szédületes gyorsasággal emelte fel a nagypolitikába és tette méltóvá Magyarország vezetésére. Ez azonban egy nagyon hosszú és nagyon másik történet.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom