30 éve szabadon

Hat koporsó a Hősök terén

Harminc éve szabadon 8. Nagy Imre és sorstársai 1989. június 16-ai újratemetésének margójára (III.)

Cikksorozatunk előző részében bemutattuk azokat a közvetlen előzményeket, tárgyalásokat és manővereket, amelyek eredményeként az MSZMP végül – az ellenzék határozott fellépésére – beleegyezett a Hősök terére június 16-án, Nagy Imre és társai kivégzése harmincegyedik évfordulójára tervezett demonstráció és megemlékezés megtartásába.

Hat koporsó a Hősök terén
A hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik – mondta Orbán Viktor Nagy Imre és mártírtársai temetésén a nemzeti gyásznapon
Fotó: MTI/Tóth István Csaba

Közvetlenül a temetés előtti hetekben a legfontosabb kérdések közé tartozott, hogy kik vehetnek részt és beszélhetnek a június 16-ai szertartáson. A Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) 1989. június 2-án kérte, hogy az MSZMP vezetése maradjon távol a temetéstől. A kormány tagjaira ez nem vonatkozott, bár Mécs Imre és Fodor Gábor az Ellenzéki Kerek­asztal (EKA) június 4-ei ülésén ezt is el akarták kerülni. Ám a TIB és az áldozatok rokonai beleegyezésével Németh Miklós, Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Medgyessy Péter a kormányt és az Országgyűlést képviselve lehetőséget kaptak a koszorúik elhelyezésére, sőt díszőrséget is adhattak az elhunytak mellett.

Eltérő forgatókönyvek

Kívülről úgy tűnt, hogy a TIB és az EKA egyes szervezetei, személyei határozottan befolyásolják az újratemetés forgatókönyvét. Különösen a TIB egyedüli vezető szerepe szúrt szemet többeknek. Ennek következtében egyes radikálisabb ellenzéki csoportokkal is viaskodnia kellett a TIB-nek. Csurka István, az MDF elnökségi tagja a Vasárnapi Újság című rádióműsorban külön jegyzetet szánt kritikája megfogalmazására. Természetesen a TIB és Nagy Erzsébet, Nagy Imre lánya is hevesen rea­gált Csurka gondolataira. Csurka nem hagyta magát ettől megzavarni, és a Magyar Nemzetben az újratemetés előtt nyolc nappal megjelent publikációjában adott újabb választ a temetés szervezőinek. Elismerte a TIB szerepét, de azt hangoztatta, hogy a június 16-ai „gyásznapot és perújrafelvételt […] mégiscsak az a tény tette lehetővé, hogy a magyar társadalom millióiban 33 év hazudozásai, elnyomása és hallgatásra kényszerítése után is él az igazság”. Tagadhatatlanul többeket, így Csurkát is az bántotta a legjobban, hogy a TIB határozta meg, ki szónokolhat a temetés alkalmával. Ráadásul Csurka nehezményezte, hogy az a Méray Tibor is beszélhetett, aki bár tagadhatatlanul tiszteletreméltó munkát végzett a magyar emigráció soraiban, de a Rákosi-korszakban megjelent, a koreai háborúval kapcsolatos írásai miatt – szerinte – nem tekinthető szalonképesnek.

Politikai méregfog

A már egyre kevesebbet markoló hatalom és a TIB más-más okokból, de úgy tűnt, egy­aránt érdekelt abban, hogy mielőbb megtörténjen az újratemetés; a TIB és az áldozatok rokonai helyre akarták igazítani a „kizökkent időt”. Véget akartak vetni a Kádár-korszak meséjének az 1956-os „ellenforradalomról”. Ezzel szemben az MSZMP vezetése le akarta zárni és lehetőleg minél előbb igyekezett volna elfelejte(t)ni a Nagy Imre-ügyet. Ki akarták húzni a politikai méregfogát egy olyan betegségnek, amely valójában attól még nem gyógyult meg, de erősen hittek az orvoslás lehetőségében. Eközben az MSZMP radikálisai azt szerették volna elérni, hogy 1989. június 16-án koszorúzzanak a Köztársaság téren is, emlékeztetve arra, hogy nekik is vannak „mártírjaik” akik éppen az ’56-os forradalom következtében vesztették életüket. Az MSZMP PB ezt elutasította.

„Nem tartozunk hálával”

Ilyen körülmények közepette került sor az 1989. június 16-ai újratemetésre. A Hősök terén tartott megemlékezésen, demonstrá­ción csaknem kétszázezer ember vett részt. A Műcsarnok előtti szertartás hátterét, a húszas évek orosz konstruktivista díszleteit követve, ifjabb Rajk László tervezte. Azért érdemes ezt az utóbbi nevet is kiemelni, mert 1956 októberében is volt egy újratemetés, ahol éppen az édesapjának, a törvénysértő per után kivégzett egykori kommunista belügyminiszternek adták meg az elmaradt végtisztességet.

A legnagyobb vitákra, sajtóvisszhangra a hat elhangzott beszédből, mint közismert, az ’56-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács egykori elnöke, Rácz Sándor, illetve a Fidesz képviseletében szóló Orbán Viktor mondatai adtak okot. Különösen ez utóbbi hatott meglepetésszerűen, no persze nem a III/III-as ügyosztály számára – ők pontosan tudták, milyen beszédet is fog mondani a későbbi miniszterelnök. Másoknak sem kellett volna igazán meglepődniük ezen a beszéden, hiszen a Fidesz 1989 tavaszán sem rejtette véka alá, mit gondol Nagy Imréről vagy a szovjet csapatokról. Orbán Viktor már 1989. március 15-ei beszédében utalt a szovjet csapatok nemkívánatos további jelenlétére, nem is beszélve arról, hogy az ellenzéki szervezetek 12 pontjában már követelték, hogy a szovjet csapatok hagyják el Magyarországot. Kissé érthetetlen, hogy midőn Rácz Sándor is beszélt az idegen hadsereg kivonásának szükségességéről, egyesek ezt időszerűtlennek és túl erősnek találták.

Elegendő belelapozni a Dátumnak az újratemetés napján kiadott számába, hogy megérthessük, a Fidesz politikusai nem voltak túl jó véleménnyel Nagy Imréről, annak ellenére sem, hogy elismerték 1956-os szerepét. Ám a demokratikus rendszerszemléletből nézve vállalhatatlannak tartották kommunista meg­győződését. A temetés előtt Rácz Sándor is újabb kritikát fogalmazott meg a TIB ténykedésével kapcsolatban. A Honpolgár című folyóiratnak a temetésre megjelent számában azt nyilatkozta, hogy a TIB elutasította Fónay Jenő javaslatát, négy munkásember beemeléséről a szervezet tagságába, ezért kellett megalakítania a Politikai Foglyok Országos Szövetségét (Pofosz). Nehezményezte, hogy egy olyan temetésen kell majd beszélnie, ahol lényegében nem is ismertek a kivégzettek, miközben közel háromszáz bajtársát kihagyták a szertartásból. Állította ezt annak ellenére, hogy a hatodik, üres koporsóval, illetve a megtorlás során kivégzettek neveinek folyamatos citálásával próbálták ezt a helyzetet orvosolni.

Orbán Viktor a fiatal generáció képviselőjeként beszélt a temetésen, többes számban szónokolt; a szertartáson való szereplését az 1958. június 16-án kivégzett Gimes Miklós egykori menyasszonya, Halda Alíz – aki a TIB vezetőségi tagja volt – javasolta. Ezzel a megoldással az ’56-os múlttal rendelkező felszólalók mellett az ifjúság is megjelent az újratemetésen. Orbán beszédében kifejtette, hogy a fiatalok az öt kivégzettben csak azokat az államférfiakat tudják tisztelni, akik leszámoltak kommunista tabuikkal és a szovjet birodalom feltétlen szolgálatával, ám azzal, amit a politikában képviseltek, nem érthetnek egyet. Ezt követően nem állta meg, hogy ne világítson rá az MSZMP jelen politikusainak felemás szerepére a történtekben.

„Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük a halottainkat...” Miért kellett ezt akkor és ott elmondani? El kellett-e egyáltalán mondani? Politikai és egyéni szempontból egyaránt volt hozadéka a történésnek. Egyrészt Orbán Viktor országos ismertségre tett szert ezzel a beszéddel, miközben azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az MSZMP nemzeti megbékélés politikája képmutatás és hazugság. S ennek folyamatos emlegetése egyáltalán nem őszinte megnyilvánulás, hanem szimpla politikai fogás.

Ötvenhat szent suhancai

Minden beszéden túl, azt kell megvizsgálnunk, hogy társadalmi szinten mit is tett hozzá a rendszerváltozás történetéhez az újratemetés. Nehezen állíthatjuk azt, hogy a magyar társadalom egésze számára katartikus élményt nyújtott a szertartás. Amennyiben a kegyeleti funkcióján felül az volt a politikai cél, hogy az ellenzék demonstrálja, mennyi embert tud mozgósítani, akkor sikerről kell beszélni.

A jelenlévőket azonban leginkább az döbbentette meg, hogy mennyi fiatalt küldött az ’56-os megtorlás a vérpadra. Miközben a kivégzettek neveit olvasták fel, a felháborodás mindig az adott személy életkorához kötődött. A társadalom talán ekkor szembesülhetett először teljes valójában azzal, hogy mi is történt 1956 „szent suhancaival”.

Egy sóhajtásnyi szünet

Turi Gábor újságíró, későbbi diplomata az Úton című folyóiratban a következő sorokkal igyekezett lefesteni azt a sok ellentmondást, amely egyszerre volt jelen a végtisztesség megadása közben. „Álltam a téren június 16-án, azon a történelmi napon, s egyszerre éreztem, hogy jelen kell lennem, meg hogy nem tudom, mi keresnivalóm van ott. Meleg volt, sütött a nap, s több százezred magammal asszisztáltam egy rendezvényhez, amelynek forgatókönyvét valahol, valakik gondosan megírták előre. Tucatnyi kiadvány (könyv újság, plakát, szelvény) lapult a táskámban ’56-ról, Nagy Imréről és társairól. Némelyiket évekkel ezelőtt szamizdat formában már olvastam; mások még várnak rám, – ha lesz majd időm és erőm elolvasni őket. Végig a Népköztársaság útján egymást érték az árusok, de maradt portékájuk: 17-én vihetik vissza a köteteket”.

Még alig telt el pár hónap, hogy ismét lehetett nyíltan beszélni a forradalomról, de már elkezdett elüzletesedni és kiüresedni is. A tömeg csak díszlet volt, neki a gyengülő hatalommal szembeni nyomásgyakorlást prezentáló eszközszerep jutott.

Szinte semmi sem változott, volt egy sóhajtásnyi szünet, és Magyarországnak ismét szembe kellett néznie a hogyan tovább feszítő kérdésével. A történelem egy fejezete jól-rosszul lezárult, de a jelen és különösen a jövő a június 16-ai napsütéses szertartás után ismét homályba burkolódzott, miközben a múlttal való szembenézés máig várat magára.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom