Vidék

Alig lehet kapni befőzni való kajszit

Magyarországon idén alig lehet kajszibarackot vásárolni, annyira megtizedelte a fagy a gyümölcsöt. Az Európai Unió négy legnagyobb kajszitermelő országában kevésbé rossz a helyzet, bár összességében ezekben is kevesebb lett a termés a tavalyinál.

Alig lehet kapni befőzni való kajszit
Fejér megyében több helyen is megmaradt a barack, de oda kell menni érte
Fotó: Hans Lucas via AFP / Hans Lucas / Romain Doucelin

A magyar kajszitermelőket és gyümölcsöseiket idén nem kímélte a fagy. Idén március elején a természet nem járt sokkal előrébb az ilyenkor szokásosnál, február első felében volt jó tíz nap, amikor a fagyos éjszakák visszafogták a növények túl korai fejlődését. A hónap közepén pedig fejlődésnek indult a vegetáció, más gyümölcsök mellett már az északkeleti országrészben is virágzott a kajszi. Március második felében ugyanakkor sarkvidéki eredetű levegő árasztotta el a Kárpát-medencét, aki csak tudta, megpróbálta védeni kell az éjszakai fagyoktól a virágzó gyümölcsfákat, például fagyvédelmi öntözéssel. Néhány nap múlva azonban kiderült, hogy az éjszakai fagyok - amelyek egy kis „kiengedés” után még vissza is tértek, súlyos károkat okoztak a gyümölcsösökben, nagyon sok helyen elfagytak a kajsziültetvények is.

x
Amikor a barackfákon már virág van, az meg tud fagyni és már nem fog teremni
Fotó: Helmut Fohringer / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP

Van, ahol eltökélték: kivágják a barackost

Egy agglomerációban élő kertész eddig több települést is ellátott a szezonban friss és befőzni való kajszival, azonban egyik rokona most tehetetlenül mondta, hogy idén egy darabot sem tudnak eladni a gyümölcsből – tavaly 1000-1200 forintot kértek kilogrammonként –, mert tavasszal minden fájuk elfagyott, ki is vágják azokat. Aki azt a kevés kajszit, ami a piacra került, nem akarta 1400-1600 forintos áron vagy még drágábban megvenni (a lekvárhoz való családi mennyiség 40-60 kilogramm), és valamicske szerencséje is volt, kaphatott valamivel olcsóbban vidéken. Fejér megyében például több helyen is megtermett a barack, igaz, limitált mennyiségben és kilója ott is 900-1200 forint, ami az üzemanyagköltséggel együtt már korántsem tekinthető olcsó beszerzésnek. Más kérdés, hogy az idei évben a piacra került belföldi kajszi „belépési” ára a 24. héten 1750 forint volt kilogrammonként, a termelői ára pedig 82 százalékkal, kilogrammonként 1330 forintra emelkedett 2023 24-28. hetében, 2022 azonos időszakához képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adataiból.

x
Idén 7-8 ezer tonna kajszit takaríthatnak be a termelők 2023-ban, ami a megszokott termésmennyiség negyede
Fotó: Thibaut Durand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

A KSH adatai szerint Magyarországon a kajszi termése 11–25 ezer tonna között mozgott az elmúlt öt évben. Az már Eurostat adat, hogy 2022-ben megduplázódva, 105 százalékkal, 24 ezer tonnára nőtt a Magyarországon betakarított kajszi mennyisége a 2021. évihez képest. Szakértők szerint idén a tavaszi fagyok, a virágzáskori lehűlés, illetve a nagy hőingadozás miatt 7-8 ezer tonna kajszit takaríthatnak be a termelők 2023-ban, ami a megszokott termésmennyiség negyede. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint tehát idén Magyarországon a jó évjáratok átlagához képest 70-80 százalékkal kevesebb kajszi termett. Az már ismét a KSH adat, hogy a kajszi kivitele 176 százalékkal, 1,68 ezer tonnára nőtt 2022-ben az előző évhez képest. A legnagyobb célpiac Ausztria volt, ahova 600 tonna kajszit szállítottak. A friss kajszi importja (döntően Spanyolországból és Olaszországból) 4 százalékkal 1,23 ezer tonnára csökkent 2022-ben az előző évihez képest.

Nemzetközi kitekintés

Az importról még nincs összevetési alap, az viszont bizonyos, hogy az AKI adatai szerint a Budapesti Nagybani Piac kínálatában a belföldi szezont megelőző hetekben spanyolországi és olaszországi kajszi szerepelt. Az is biztos, hogy a tavalyi exportot meg sem közelítjük idén – ha lesz valami statisztikailag is mérhető mennyiség egyáltalán.

x
Az EU négy vezető kajszitermelő tagországában 7 százalékkal kevesebb termés lehet idén a tavalyinál
Fotó: Hans Lucas via AFP/Hans Lucas / Romain Doucelin

Az Europech prognózisa szerint az unió négy vezető kajszitermelő tagországában, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Görögországban várhatóan 504 ezer tonna lehet a termés 2023-ban, ami 7 százalékkal maradna el az előző évitől. Görögországban a 2022. évihez hasonló, 76 ezer tonna mennyiségre számítanak. Spanyolországban 99 ezer tonna kajszi teremhet 2023-ban, ami jelentős, 52 százalékos emelkedés a tavalyi alacsony termésmennyiség után. Olaszországban 26 százalékkal, 203 ezer tonnára csökkenhet a termés az egy évvel korábbihoz képest. Franciaországban pedig 126 ezer tonna kajszi teremhet, ami 2 százalékkal több a tavalyinál.

Elszálltak az árak

Az Európai Bizottság adatai szerint a kajszi átlagára 2023 júniusában magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában: Franciaországban 13 százalékkal, 2,81 euróra, Spanyolországban 17 százalékkal, 1,99 euróra, Olaszországban 39 százalékkal, 1,81 euróra, Görögországban 7 százalékkal, 1,31 euróra nőtt kilogrammonként.

x
A magyar kajszit Bécsben 3,3-3,5 eurós áron kínálták
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / Photothek / Ute Grabowsky

A németországi nagybani piacokon 2023 27. hetében a németországi kajszit kilogrammonként 4,77 euróért adták, ami 12 százalékos növekedés éves szinten. A törökországi kilója 3,72 euró volt, ami szintén 12 százalékos éves növekedésnek felel meg. A franciaországi kajszi kilója 4 százalékkal olcsóbb, 3,45 euró lett egy egy év alatt a németeknél, míg az olaszországi kilogrammja 24 százalékkal, 2,94 euróra nőtt ugyanebben az időszakban. A spanyolországi kajszi ára 11 százalékkal, 2,84 euróra, a magyarországié 2 százalékkal, 2,23 euróra nőtt kilogrammonként éves összevetésben. A 28. héten még a bécsi nagybani piacon is kapható volt Magyarországról származó kajszi, 3,3-3,5 eurós áron, az olaszországit 3,2 euróért, törökországit 2,2 euróért adták kilogrammonként.

Kapcsolódó írásaink