Új globalizmus

A Nyugat által uralt globalizmus veszteseinek az idei év kárörömmel volt édes azon elmozdulási folyamatokat figyelve, amelyek révén Kína egyre inkább az Egyesült Államok uralkodó helyét veszi át bennük.

E szempontból rendkívül élvezetes volt szemlélni azt a látható zavarodottságot is, amellyel az addig az Egyesült Államokat a globalizmussal ikertestvérekként összekötő média kezelte a davosi Világgazdasági Fórumon lejátszódó kínos eseményeket.

Egyrészt azt, hogy a globalizmust vezérlő Egyesült Államokban a nép olyan elnököt választott, akinek tavalyi kampányában egyetlen jó szava nem volt a globalizmusról, annál több ellene. És aki nemcsak azért maradt távol Davostól, mert a világ vezetőinek svájci világfórumát szinte napra akkor rendezték, amikor Trump bevonult a Fehér Házba, de a davosi utat az új lakó egyetlen protekcionista porcikája sem kívánta.
Donald Trump amerikai elnök davosi távolléte és természetesen a világkereskedelemben kialakult erőviszonyok hatalmas méretű eltolódásai miatt is Davos sztárja Hszi Csin-ping kínai elnök lett, aki rendkívül pozitívan beszélt a globalizmus folyamatairól. Ó, mily gyönyör volt látni a Wall Street Journal és a New York Times kínosan feszengő cikkeit Hszi globalizmusméltatásáról.

De miért is ne méltatta volna a kínai vezető a hazája érdekeit oly alapve­tően előrevivő globalizációt? Egy olyan országról – a világ legnépesebbikéről – van szó, ahol a globális kereskedelmet jól meglovagolva és azt mindinkább Amerika mellett irányítva nyolcszázmillió embert emeltek ki a szegények sorából.
Szemben az Egyesült Államokkal, ahol az emberek már jó ideje nemhogy profitálnának a globalizmusból, de érezhetően pauperizálódnak, ami egyik alapoka volt a globalizmus Hillary Clinton nevű elnökjelöltje bukásának. Trump elnök beiktatása után villámsebesen – és Kína szempontjából igencsak előnyös hevességgel –, kampányígéretét beváltva, első munkanapján felmondta a Csendes-óceáni Szabadkereskedelmi Megállapodást (TPP), amivel, ígérte, visszahozza a munkahelyeket és az ipart Amerikába.

A történelem igazi fintora és számunkra, az amerikai globalizáció veszteseinek nagyon jóleső szívesség, hogy az Egyesült Államok saját arcképére formált globalizmusát annak elnöke és népe mind nagyobb része éppen most veti el saját érde­keit emlegetve, miközben a nyugati és nyomukban a hazai politikusok a véleményformálókkal egyetemben évtizedek óta magasztalták ezt a számunkra visszafordíthatatlan s óriási károkat okozó folyamatot.

Amely velejéig rothadt és hazug volt. Azt állították róla, hogy a globális szabad verseny előtt nyitott az út, amelyen mindenki egyenlő eséllyel indulhat.

Erről írta gúnnyal 1992-ben a Pesti Hírlap, hogy „lelki szemeivel” látja azt a gigantikus felháborodási hullámot és kormányzati beavatkozás követelését, amit az idézne elő, ha egy hazai balliberális médiumot nem egy német vállalat akarna felvásárolni, hanem például Kadhafi líbiai diktatúrájából származó valamelyik gazdag üzletember.

Mint ahogyan a máshol saját magának felvásárlásai és befektetései előtt világszerte szabad utat követelő Egyesült Államok kongresszusa 2006-ban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva blokkolta a Dubai Port World azon igyekezetét, hogy számos amerikai kikötőt megvásároljon.

Ez az a globális rendszer, amelynek washingtoni főhadiszállása sarokba állította a magyar kormányt egy szobor felállításának kísérletéért, de vidáman ad el fegyvereket száz- és százmilliárd dollárokért olyan tömeggyilkos rendszereknek, mint Szaúd-Arábia, vagy bombáz országokat hadiipara és olyan neokon szenátorai örömére és nógatására, mint a magyar miniszterelnököt neofasiszta diktátornak nevező John McCain és gyomorforgatóan hasonló társai.

Nos, e világrendszer egyeduralmának jött el mind gyorsabban leáldozó napja, és ezt tette olyannyira kézzel foghatóvá a hétfőn befejeződött pekingi Új Selyemút csúcstalálkozó.

A más néven Egy övezet, egy út nevű, 2013-ban megindult kínai kezdeményezés, a 21. század legnagyobb projektje homlokegyenest más megközelítést alkalmaz, mint az eddigi, az Egyesült Államok és szövetségesei által diktált globális úzus.

Az ENSZ-főtitkárt, a Nemzetközi Valutaalap igazgatóját, Svájc elnökét és a „hasonló illiberálisokat” meghívó Hszi Csin-ping kínai elnök az eseményt megnyitó beszédében elmondta, a kontinenseket összekötő új infrastruktúra nyomán „az elidegenedés helyébe a cserekereskedelem lép, az összecsapások helyét az egymástól tanulás veszi át, a felsőbbrendűségi érzést pedig az egymással élés helyettesíti. Többrétegű mechanizmust kell kiépítenünk a kulturális és a népek közötti kapcsolatok elősegítésére, együttműködési platformokat és nyitottabb együttműködési csatornákat kell kiépítenünk”. És sorolta az Új Selyemút kezdeményezés nyomán kibontakozó számos lehetőséget.

Hát nem szörnyű? Nem „uncsi” ez a konfrontáció, a Tomahawk rakétás támadások, pakisztáni esküvői menetek robotrepülőgépes likvidálása, az Euró­pát a régi globális központ szerint a következő percben atomfelhőbe burkoló Putyin elleni megelőző nukleáris és egyéb csapások tervezése helyett a béke és együttműködés projektje?

Nem is szólva mindennek mediális lecsapódásáról: kit érdekel a béke, a népek közötti barátság, a háborús feszültségek helyetti nyugalom akkor, amikor minden cikkben ott lehetne a „gyűlölet”, az „intolerancia”, a „történelem legsötétebb fejezetét” visszahozó „illiberális populisták” és társaik Goebbels receptje szerinti ismétlések kötelező számát messze megszégyenítő óránkénti hangoztatása a Die Zeittől a Klubrádión át a Der Standardig?

Nem is beszélve azon kellemetlenségről, amit ezen új globalizmus okoz az olyan nyugati döntéshozói fórumoknak, mint az ultrademokratikus és szuperátlátható Bilderberg-kon­ferenciák. Ahol most már hiába jönnek össze a nyugati atlantista elit tagjai, hiába határozhatnak el mindent, beleértve a keleti napkelte nyugati áthozatalát, de abból semmi nem valósul meg, ha abba nem egyeznek bele a kínai, orosz, iráni és a globalizmus új útjára lépő országok.

Akikhez végre mi is csatlakozunk a keleti nyitásra kitárt kapuink minél szélesebbre tárásával. Amelynek eredményeként nem a távoli földrészek mesterségesen keltett konfliktusainak további gerjesztésére kiküldött haderőkhöz fogunk majd további katonákat küldeni, hanem magyar termékeket és szolgáltatásokat a kínai piacra, a nyugati szankciókkal sújtott orosz és iráni piac nyitva maradt szegmenseire, és nyugtázhatjuk elégedetten az új globalizmust támogató országok itteni befektetéseit a régiek mellett.