Levezetés

Én meg felírtam, hogy véletlenül se felejtsem el, mostanra már megtanultam, olyan gyakran esett rá a pillantásom. Mert nem ereszt, rágom, csócsálom, öblögetem, és nagyon nehéz mit kezdeni vele. Mert egy nemzet sokféle lehet, például büszke, bátor és hős – és ha ilyen, akkor ez már elég is lehet a boldogsághoz. Mert lehet leigázott, elnyomott és kizsigerelt is – és ezek közül pedig egy is elég a bánathoz. Ez a piaclevezető, a hangzásában is ez tükröződik, az utóbbi, bánatos kategóriába tartozik.

Piaclevezető. Mennyivel optimistábban cseng, pedig csak egy igekötő a különbség a piacvezető – persze nemzetnek az se lehet nemzet. Az csak úgy van, de mégiscsak valaminek az elején.

Ez a levezető meg valahol az alján van, szomorúan és küszködve, mert ha lent van az ember, akkor nem szeret még lejjebb kerülni, inkább felfelé próbálkozik. Folyni meg amúgy is lefelé folyik minden, innen nekem például a folyók mindig Délre, mert Észak az fent van. A nagy szibériai folyók persze ezzel nem törődnek és az Északi- meg a Jeges-tengerbe ömlenek, de hát mit csináljanak, ha ott arra lejt a pálya, ráadásul jóval délebbről a Nílus is felfelé folyik.

Hogy nálunk, Európában merre lejt a pálya, azon már érdemes elgondolkodni. Ha a Nyugaton termelt felesleges tejet nézem, akkor is, mert a Nyugaton termelt felesleges tejet ide hozzánk vezetik le. Ami itthon értelemszerűen bajt okoz, mert itthon is termelnek tejet, amit terhel az áfa. Az az áfa, amivel sokan játszanak, amit sokan, gyakran törvénytelenül visszaigényelnek és így rögtön vissza is élnek vele. Ha törvényesen jön az a sok felesleg, az se jobb, mert a mindenféle tejtermékek beköltöznek a boltokba, onnan a háztartásokba, megtámogatják őket mindenféle reklámmal és marketinggel, fogyasztásuk szokássá válik, és már nincs is visszaút. Persze ezen nincs mit csodálkozni, piacainkat megvették a régi uniós tagállamok, és élnek is a nekik juttatott lehetőséggel.

Természetesen az itthon termelt felesleget mi is kivisszük az országból azzal a különbséggel, hogy mi nem vettünk meg meghódítandó piacokat, és nem zárattuk be, nem romboltattuk le gyárak tucatjait. Ennek fényében is érdemes értelmezni azt a kijelentést, hogy „Kvittek vagyunk, nincs mit egymás szemére hányni. (…) Magyarország egyetlen fityinggel sem tartozik azután, hogy negyvenöt évnyi kommunizmus után legyengülve megnyitotta kapuit a nyugati vállalatok előtt, amelyek összességében annyi pénzt vittek ki az országból, amennyit az unió beküldött.” Orbán Viktor mondta ezt évértékelőjében. És itt ismét egymásba fonódik gazdaság és politika, mert már többször megfenyegettek bennünket és más visegrádi, azaz új tagországokat, hogy ha nem vagyunk hajlandók befogadni ilyen-olyan menekülteket, akkor elzárják az uniós pénzcsapokat. Azzal persze soha nem fognak bennünket gazdasági terror alá venni, hogy ha nem leszünk jó fiúk, akkor nem lesz több import tejtermék, vagy cukor, vagy olaj, vagy teljesen felesleges, akciós bármi, mert az nem egyezik a nyugati pénzügyi érdekekkel.

A migránsimport viszont, úgy tűnik, egyezik a nyugati, legalábbis a merkeli és az Atlanti-óceánon túli érdekekkel. A baj az, hogy a migrációs túltermelés következtében a Nyugat az Európába érkezett, maradó, legális és illegális bevándorlókat is exportálni akarja, miután „megtermelte” őket. Olyan tagországokba is, ahol erre egyáltalán nincs kereslet, ráadásul e termékek mellé nem jár, vagy ha van, meglehetősen rossz marketing társul. De nyugodjunk meg, nem hiába jött létre „a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő civil aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak sok millió migránst”. Véletlenekről itt szó sincs, csak egy kicsinyke, alig ötszázmilliós európai piacról. Amelynek a fekete, illegális részén keresik a műtárgyakat is, találtak is több négy-öt ezer éves szobrot egy zágrábi menekülttáborban, darabjuk több ezer euró. Ez a bizarr koalíció, akarva, akaratlanul, felpezsdíti egy kicsit az illegális műtárgypiacot is, amelynek eredőjeként szépen feldúlják a sok ezer éves közel-keleti sírokat, azokat is, amelyeket az Iszlám Állam nem bántott.

Közben a NATO európai főparancsnoka (amerikai tábornok!), olyan dolgokra figyelmeztet, amibe belepirulnak a jogvédő civil aktivisták és az őket támogató sajtó is. Mert a tábornok bűnözőkről, terroristákról és idegen harcosokról beszél, és újabb terrortámadásoktól tart. Igaz, hogy mindezért Moszkvát és Damaszkuszt okolja. És a tábornoknak igaza van. Félig. Vagy addig sem. Mert az arab tavaszt mintha kifújták volna a fejéből a böjti szelek, és elfelejtette volna, mekkora szerepet játszott az Egyesült Államok a konfliktus(ok) kirobbantásában. Erről nem beszél. Beszél helyette az ENSZ főtitkára, és azt mondja, ellentétesek a nemzetközi joggal azok az intézkedések, amelyek a migránsok belépésének korlátozása érdekében születtek Európában, és aggódik a szárazföldi migrációs útvonalon bevezetett korlátozások miatt. Emlékeztet arra is: minden menedékkérőnek joga van ahhoz, hogy kérelmét egyénileg elbírálják.

Furcsa, hogy néhány százmillió emberért, akik történetesen nem támogatják a migránsok befogadását, de jogaik – amelyek éppen a migráció miatt csorbulhatnak – nekik is vannak, nem aggódik. Az egyéni elbírálásról pedig csak annyit, hogy sokáig tart – nagy is miatta a sor, és nagy a feszültség is. Ennek ellenére a balkáni országokból szépen kezdik visszaküldözgetni a migránsokat, köztük azokat is, akik egységesen és természetszerűleg, és minden feltűnést kerülve, mind január elsején születtek. Ráadásul most már Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is üzent nekik: „Ne jöjjenek Európába!”

Amiatt persze nem aggódik senki, hogy a migrációs nyomás és az orosz embargó miatt tavaly az Egyesült Államok szép csendben megfosztotta Franciaországot Németország elsőszámú kereskedelmi partnerének címétől, ami példátlan esemény az 1970-es évek közepe óta. És akkor ne mondjuk azt, hogy Európa megdolgozása folyik, ne mondjuk azt, hogy mindez a transzatlanti szabad kereskedelmi egyezmény miatt van, ne mondjuk, hogy a transzatlanti szabad szolgáltatási piac miatt van. Ne mondjuk azt se, hogy amit a Nyugat tett Kelet-Európával, azt vele, sőt az egész kontinenssel megteheti egy még Nyugatabb – és akkor Európából piaclevezető földrész lesz. Csak gondolkodjunk el ezen. És gondolkodjunk el azon is, hogy eddig hány migráns keresett vagy kapott munkát mondjuk Németországban. És hogy halad, mondjuk, az integrációjuk? Mert ebből, a tavaly érkezett egymillió-kétszázezer emberből csak tudnának pozitív példát mutatni. De nem mutatnak. De miért nem? Talán azért, mert egy másik bizarr koalíció azt is el akarja intézni, hogy erre lejtsen, és hozzon ide minden szemetet a túloldalról az Atlanti-óceán is?