Vélemény és vita
Európa reszket és újra szenved
Nem elég nekünk a trianoni büntetés, rablás-kifosztás, most még ezt a kvótát is a nyakunkba akarják akasztani?
Az 1989-es változásokat, a rendszerváltást úgy vártuk, mint a Messiást. Milyen fantasztikusnak tűnt a kicsire zsugorított Magyarország! Megnyitottuk az NDK-sok előtt a nyugati határt – s ennek nyomán érezhettük, hogy az 1848-as szabadságharc szelleme még él a magyarban. S ez a határnyitás bizony-bizony vissza is igazolódott, amikor a fiatalok lebontották, ledöntötték a két Németországot évtizedekig elválasztó demarkációs betonfalat!
Aztán jött a feketeleves. Azt gondoltuk mi, naiv magyarok, hogy ez a harc lesz a végső! De nem úgy történt. A rendszerváltást nem követte az elszámoltatás, pedig a vérbe fojtott 1956 után talán jogos lett volna az elvtársakat elszámoltatni. De, sajnos, erre képtelennek bizonyultunk. A többi eseménysor pedig úgy követte egymást, mint egyfajta dominóeffektusban. Az elvtársak szó szerint ellopták egy-egy forintért az országot 1989 után is, de a mai napig is csupán privatizációnak nevezik ezt. Megjelentek a kiskirályok, és a királyság – magától értetődő módon – túlzott vagyonosodással jár. De ez nem volt elég az elvtársaknak, még be is hódoltak a karvalytőkének, hadd szóljon a vircsaft csak úgy dzsentri módra. Ha elmentek a gyárak és üzemek, mint az a bizonyos Bimbó, akkor menjen a Csákó is! Majd az unió eltart minket – ezzel a jelszóval tettek mindent. Az unió el is tart, jó távol az asztaltól! De, ugye, minket, magyarokat az ősi átok sújt, de rendesen, itt, Európa szívében.
Tranzitállamként azt hittük, hogy a migránsáradat – mivel sajnos nem vagyunk sem hatalmasok, sem gazdagok –, csak úgy átrobog kicsi országunkon. De Brüsszel gondoskodik arról, hogy ez ne így legyen. Majd megmondják, hogy mi hány migránst fogadjunk be! Nem sújt bennünket eléggé a turáni átok, még itt van ez is!
Kedvesnek egyáltalán nem mondható urak! Nem elég nekünk, csóró magyaroknak a trianoni büntetés, rablás-kifosztás, most még ezt a kvótát is a nyakunkba akarják akasztani? No nem! Ezt már NEM! Vegyék tudomásul, hogy Európa mi vagyunk, és mint utolsó kicsi országot, a bástyát nem adjuk fel. Egy emberként merjünk már egyszer a sarkunkra állni, és mondjuk nemet. Milyen igaza van Bayer Zsoltnak, amikor azt mondja, hogy Ausztria már nem az az ország, ami nekünk, magyaroknak volt a nyolcvanas években. Mert akkor még Ausztria és Bécs Európát jelentette. Majd tovább folyatta Bayer: gondoljunk csak vissza azokra az időkre, amikor anno három-négy évente kinézhettünk száz schillinggel a zsebünkben. Ahogy átléptük a határt, még a levegőnek is szabadságíze, -illata volt, még a fű is egyesesen nőtt, és olyan szabályosan, hogy elájultunk a csodálkozástól. De ilyen volt Németország és Anglia is – mondja Bayer. Ezt én is tudom igazolni, mert volt szerencsém 1980 karácsonya előtt kijutni Bécsbe, 1981-ben pedig Göttingenbe, a Cigány Világszövetség Kongresszusára. Nem hittem a szememnek. A nagy értékű motorokban és Mercedesekben benne volt az indítókulcs, a táskák, bőrdzsekik is csak úgy hanyagul az ülésre dobva! Káprázatos és csodálatos volt, hogy olyan tisztaság és rend volt az utcákon, tereken, hogy leguggoltam és megsimogattam a járdákat és a földet.
No, ennek az idilli állapotnak vége – folytatta Bayer. Most tessék megnézni, mi történik ezekben az országokban! A nemrég még csodálni való Európában. Hát nem mi vagyunk Európa? Az utolsó mentsvár, hát mi a teendőnk? Mentsük meg Európát – védjük meg Magyarországot!
Én még csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem Magyarországnak van még mit tennie. Csak tessék idejönni és szétnézni nálunk, kicsiny országunkban, itt vannak a cigány testvéreink, akiket romáknak nevezünk az európai elvárások végett, de sajnos a baloldali szocialista-liberális kormányok nem vezették ki őket a nyomorból, hanem a munkanélküliség kilátástalanságába taszították. Vannak közel egymillióan, hát ők a mi migránsaink. Brüsszel ne arra kötelezzen minket, hogy minden be nem fogadott migráns után hetvenkétmilliót utaljunk át az uniónak, mert csaknem egymillió, Magyarországon szegénysorban élő cigányra és hajléktalanra is elkölthetnénk ezeket a milliókat, és nem a muszlimokra, akik a saját törvényeiket és szokásaikat, kultúrájukat akarják egész Európára ráerőszakolni.
A cigányok velünk, magyarokkal élnek-halnak évszázadok óta, és nemcsak a nyelvünket beszélik, de ők Magyarország törvényeit és az együttélési szabályokat is a magukénak vallják. Részt vettek a szabadságharcainkban és végigharcolták a magyarokkal 1956-ot is. Ők már ízik-vérig magyarok, és nem iszlám a kultúrájuk. Igaz, még sok közös tennivalónk van egymással oda-vissza, de ez már a mi „narancsunk”, ahogy a gátőr mondaná! De itt vannak a nyugdíjasaink is, akikre ugyancsak ráférne egy kis „fazonigazítás”. Több millió embertársunk vár segítségre, és egyáltalán nem hiányzik nekünk a migránsok betelepítése és eltartása. Hiszen még a magyar állampolgáraink mindegyikének sem tudunk lakást, munkát és jólétet biztosítani. Az uniónak ezt kell belátnia, semmi egyebet. A többivel már mi is megbirkózunk.
De az önkéntes alapon való befogadás lehetőségét sem kell kizárni, mert amelyik ország megteheti, az fogadjon annyi migránst, amennyit el tud tartani, de akinek ez nem áll módjában, annak igenis legyen lehetősége nemet mondani. Talán ez a demokrácia, vagy nem?
Vigyük oda a segítséget, ahol a gond és a baj van, mert ez a keresztényi cselekedet! Ez a kormány átvállalta a devizahitelek forintosítását, majd az önkormányzatok adósságát is kifizette, és hogy nem hagyott senkit az út szélén, azt azzal bizonyította, hogy lakóparkokat épített, ahol a rászorulók bérlőként élhetnek. Ez a kormány bebizonyította, hogy a polgárokért dolgozik.
Október 2-án cselekedjen mindenki magyar emberhez méltóan!
Aztán jött a feketeleves. Azt gondoltuk mi, naiv magyarok, hogy ez a harc lesz a végső! De nem úgy történt. A rendszerváltást nem követte az elszámoltatás, pedig a vérbe fojtott 1956 után talán jogos lett volna az elvtársakat elszámoltatni. De, sajnos, erre képtelennek bizonyultunk. A többi eseménysor pedig úgy követte egymást, mint egyfajta dominóeffektusban. Az elvtársak szó szerint ellopták egy-egy forintért az országot 1989 után is, de a mai napig is csupán privatizációnak nevezik ezt. Megjelentek a kiskirályok, és a királyság – magától értetődő módon – túlzott vagyonosodással jár. De ez nem volt elég az elvtársaknak, még be is hódoltak a karvalytőkének, hadd szóljon a vircsaft csak úgy dzsentri módra. Ha elmentek a gyárak és üzemek, mint az a bizonyos Bimbó, akkor menjen a Csákó is! Majd az unió eltart minket – ezzel a jelszóval tettek mindent. Az unió el is tart, jó távol az asztaltól! De, ugye, minket, magyarokat az ősi átok sújt, de rendesen, itt, Európa szívében.
Tranzitállamként azt hittük, hogy a migránsáradat – mivel sajnos nem vagyunk sem hatalmasok, sem gazdagok –, csak úgy átrobog kicsi országunkon. De Brüsszel gondoskodik arról, hogy ez ne így legyen. Majd megmondják, hogy mi hány migránst fogadjunk be! Nem sújt bennünket eléggé a turáni átok, még itt van ez is!
Kedvesnek egyáltalán nem mondható urak! Nem elég nekünk, csóró magyaroknak a trianoni büntetés, rablás-kifosztás, most még ezt a kvótát is a nyakunkba akarják akasztani? No nem! Ezt már NEM! Vegyék tudomásul, hogy Európa mi vagyunk, és mint utolsó kicsi országot, a bástyát nem adjuk fel. Egy emberként merjünk már egyszer a sarkunkra állni, és mondjuk nemet. Milyen igaza van Bayer Zsoltnak, amikor azt mondja, hogy Ausztria már nem az az ország, ami nekünk, magyaroknak volt a nyolcvanas években. Mert akkor még Ausztria és Bécs Európát jelentette. Majd tovább folyatta Bayer: gondoljunk csak vissza azokra az időkre, amikor anno három-négy évente kinézhettünk száz schillinggel a zsebünkben. Ahogy átléptük a határt, még a levegőnek is szabadságíze, -illata volt, még a fű is egyesesen nőtt, és olyan szabályosan, hogy elájultunk a csodálkozástól. De ilyen volt Németország és Anglia is – mondja Bayer. Ezt én is tudom igazolni, mert volt szerencsém 1980 karácsonya előtt kijutni Bécsbe, 1981-ben pedig Göttingenbe, a Cigány Világszövetség Kongresszusára. Nem hittem a szememnek. A nagy értékű motorokban és Mercedesekben benne volt az indítókulcs, a táskák, bőrdzsekik is csak úgy hanyagul az ülésre dobva! Káprázatos és csodálatos volt, hogy olyan tisztaság és rend volt az utcákon, tereken, hogy leguggoltam és megsimogattam a járdákat és a földet.
No, ennek az idilli állapotnak vége – folytatta Bayer. Most tessék megnézni, mi történik ezekben az országokban! A nemrég még csodálni való Európában. Hát nem mi vagyunk Európa? Az utolsó mentsvár, hát mi a teendőnk? Mentsük meg Európát – védjük meg Magyarországot!
Én még csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem Magyarországnak van még mit tennie. Csak tessék idejönni és szétnézni nálunk, kicsiny országunkban, itt vannak a cigány testvéreink, akiket romáknak nevezünk az európai elvárások végett, de sajnos a baloldali szocialista-liberális kormányok nem vezették ki őket a nyomorból, hanem a munkanélküliség kilátástalanságába taszították. Vannak közel egymillióan, hát ők a mi migránsaink. Brüsszel ne arra kötelezzen minket, hogy minden be nem fogadott migráns után hetvenkétmilliót utaljunk át az uniónak, mert csaknem egymillió, Magyarországon szegénysorban élő cigányra és hajléktalanra is elkölthetnénk ezeket a milliókat, és nem a muszlimokra, akik a saját törvényeiket és szokásaikat, kultúrájukat akarják egész Európára ráerőszakolni.
A cigányok velünk, magyarokkal élnek-halnak évszázadok óta, és nemcsak a nyelvünket beszélik, de ők Magyarország törvényeit és az együttélési szabályokat is a magukénak vallják. Részt vettek a szabadságharcainkban és végigharcolták a magyarokkal 1956-ot is. Ők már ízik-vérig magyarok, és nem iszlám a kultúrájuk. Igaz, még sok közös tennivalónk van egymással oda-vissza, de ez már a mi „narancsunk”, ahogy a gátőr mondaná! De itt vannak a nyugdíjasaink is, akikre ugyancsak ráférne egy kis „fazonigazítás”. Több millió embertársunk vár segítségre, és egyáltalán nem hiányzik nekünk a migránsok betelepítése és eltartása. Hiszen még a magyar állampolgáraink mindegyikének sem tudunk lakást, munkát és jólétet biztosítani. Az uniónak ezt kell belátnia, semmi egyebet. A többivel már mi is megbirkózunk.
De az önkéntes alapon való befogadás lehetőségét sem kell kizárni, mert amelyik ország megteheti, az fogadjon annyi migránst, amennyit el tud tartani, de akinek ez nem áll módjában, annak igenis legyen lehetősége nemet mondani. Talán ez a demokrácia, vagy nem?
Vigyük oda a segítséget, ahol a gond és a baj van, mert ez a keresztényi cselekedet! Ez a kormány átvállalta a devizahitelek forintosítását, majd az önkormányzatok adósságát is kifizette, és hogy nem hagyott senkit az út szélén, azt azzal bizonyította, hogy lakóparkokat épített, ahol a rászorulók bérlőként élhetnek. Ez a kormány bebizonyította, hogy a polgárokért dolgozik.
Október 2-án cselekedjen mindenki magyar emberhez méltóan!