Vélemény és vita
Egy személyzetis asszony a régi időkből
Mintha 1989 éledne újjá, csak fordított előjellel, akkor a szocialista országok reménykedtek a Nyugat demokratikus szellemében, most a nyugatiak a keletiek józanságában
Keszthely kiváló hely a német adások vételére: a kábeltévé igyekszik kiszolgálni az itteni német kuncsaftokat. Nézem az ottani választási vitákat, s azon tűnődöm, mitől olyan ismerős Merkel asszony arca. Ilyen arcot, mint a kancellár asszonyé a régi időkben már láttam: a párttitkároknál is nagyobb hatalmú személyzeti asszonyságokét. Nem feltétlenül rokonszenves lelki tulajdonságokat fejezett ki az ilyen arc: a mosoly mögött mindig volt valami fenyegető üresség. A betelepülés felső határát nem lehet meghatározni, a migránsok osztályozása nem merev, határai elmosódottak – magyarázza Merkel a civakodó bajor keresztényszocialistáknak, sőt, a felső határ meghúzása idegengyűlölethez vezethet. Tehát a választások utáni kormány is folytatni fogja az elkezdett betelepítési politikát, hiszen a migránsok joggal irigylik, hogy a németeknek milyen jól megy, de a szaporodást – még mesterségesen is – már csak ők tudják biztosítani. Tessék vállat vonni és belátni, hogy amit az átlagnémet eddig a rút idegenekről és a bennük dolgozó nemi dühről hallott, mégiscsak igaz lehet. Szaporodni tudni kell.
Ellenkezés alig van. Robin Alexander Az elűzöttek című könyvében hiába bizonygatja, hogy az e fajta bevándorlás megengedése a német politikai elit hiányos voltát s az államraison megcsúfolását mutatja, s hogy az államférfi helyét a szövetségi köztársaságban a hivatali manír, a modorosság foglalta el. A konzervatív képviselők az opportunizmus széles skáláján mozognak, vagy, mint a baloldalon – különösen a zöldek és az NDK-tól örökölt Linke újmarxistái –, rögeszmék fanatikusai, akik, ha beismernék, hogy rosszul döntöttek 2015-ben, akkor önmaguk törvénytelenségét nyilvánítanák ki. Vagy éppen a butaságukat.
Gerd Müller, a CDU gazdasági együttműködési minisztere a bevándorlók megítélésében nemrég kedvencem, Bertolt Brecht egyik vulgármarxista színi táblájának kitételét idézte: „És mond a szegény elsápadva: Ha nem lennék szegény, te nem lehetnél gazdag.” S jő a mantra a klímaváltozással és a fehér ember bűnösségével. Ám Afrika mért ne lehetne maga is bűnös földrész? – kérdezhetnénk. Hiszen Fekete-Afrika szinte minden országában köztudottan kleptokrácia van, monokultúrákkal zsarolják a termőföldet, s a fehér telepesek elűzésével összeomlóban az élelmiszer-termelés. Születési kontroll nincs, olyannyira, hogy a népbőséget a jó öreg népirtó presbiter, Malthus szellemében a polgárháborúk, tömegmészárlások és a nagy elvándorlások is alig enyhítik.
A múlt évben öngyilkos lett történész, Rolf Peter Sieferle jóslata szerint amennyiben Angela Merkel újabb vótumot kap, nemcsak Európa destabilizálódása folytatódik, de létrejön a németség kollektív bűnösségének új változata, annak hite, hogy a mindent elborító migráció kiváltásában s Európa bukásában ők az egyedüli bűnösök. A szövetségi köztársaság feléli nehezen megszerzett erkölcsi tőkéjét, s a német gyűlölet új formában éled fel.
Sieferlét a történészszakma többsége erősen jobboldali és antiszemita gondolkodóként tartja nyilván, de nem véletlen, hogy Finis Germania (s nem Germaniae) címet kapott posztumusz könyve az Amazonnál a szakkönyvek rangsorában az első, a Spiegelnél a hatodik helyet szerezte meg. Igaz, Führer-bunker-melankóliával vádolják, s hogy kifinomodott esztétikájának cinizmusa azért a román Ciorané alatt marad. Röviden, Sieferle szerint Hitler történelmi szerepe az volt, hogy egyszer s mindenkorra két kiválasztott népet hagyjon ránk: pozitív szerepben a zsidót, negatívban a németet. Az antifasiszta ihletésű multikulturalizmusba és holokausztkultuszba kényszerített németség lelkileg védtelen, s ezért a migráció parttalan elfogadására kényszerül. S a vég: Germániát a holokauszt a migrációval végleg elsodorja.
Hát igen, előfordul, hogy az idegenek nagyon elszaporodnak, és ezért kénytelenek terjeszkedni. De hogy van még remény, azt Thorsten Hinz, a Junge Freiheit egyik alapítója keleten, a V4-ekben látja. Mintha 1989 történelemformáló éve éledne újjá, csak fordított előjellel: akkor a szocialista országok reménykedtek a Nyugat szabadító, demokratikus szellemében, most a nyugatiak a keletiek józanságában és eltökéltségében. A volt gyarmatosító országoknak, de a németeknek sincs ötletük, miképp oldják meg a migrációs helyzetet, maximum az, hogy a szolidaritás hiányával, a betelepülés elutasításával vádolják az V4 országait. Orbán joggal beszél Berlin morális imperializmusáról – írja Hinz –, miközben Berlin erkölcsi tőkéje ijesztően apad. Lehet, hogy nekik, németeknek fel kell tenni a kérdést: Ex oriente lux?
A zsörtölődés alapvető szabadságjog. Ahhoz, hogy valaki zsörtölődjön, mértéket kell tartania. Az egészben az a szép, hogy a legképtelenebb dolgokon lehet nyargalni – mint Sieferle tette halála előtt –, anélkül hogy bármilyen következményekkel járna, kivéve a könyvpiacot. A németek nem is veszik komolyan a tudós szerző intelmeit, hanem nyugodtan élnek továbbra is alkotmány adta jogaikkal, és tekintet nélkül a tárgyilagosságra gyerek híján állatkultuszt űznek és biztonságot látnak tükröződni a személyzeti főasszony mosolyában. Ha Merkelre szavaznak, hosszú és elégedett öregség után minden bizonnyal végelgyengülésben halnak meg.
Ellenkezés alig van. Robin Alexander Az elűzöttek című könyvében hiába bizonygatja, hogy az e fajta bevándorlás megengedése a német politikai elit hiányos voltát s az államraison megcsúfolását mutatja, s hogy az államférfi helyét a szövetségi köztársaságban a hivatali manír, a modorosság foglalta el. A konzervatív képviselők az opportunizmus széles skáláján mozognak, vagy, mint a baloldalon – különösen a zöldek és az NDK-tól örökölt Linke újmarxistái –, rögeszmék fanatikusai, akik, ha beismernék, hogy rosszul döntöttek 2015-ben, akkor önmaguk törvénytelenségét nyilvánítanák ki. Vagy éppen a butaságukat.
Gerd Müller, a CDU gazdasági együttműködési minisztere a bevándorlók megítélésében nemrég kedvencem, Bertolt Brecht egyik vulgármarxista színi táblájának kitételét idézte: „És mond a szegény elsápadva: Ha nem lennék szegény, te nem lehetnél gazdag.” S jő a mantra a klímaváltozással és a fehér ember bűnösségével. Ám Afrika mért ne lehetne maga is bűnös földrész? – kérdezhetnénk. Hiszen Fekete-Afrika szinte minden országában köztudottan kleptokrácia van, monokultúrákkal zsarolják a termőföldet, s a fehér telepesek elűzésével összeomlóban az élelmiszer-termelés. Születési kontroll nincs, olyannyira, hogy a népbőséget a jó öreg népirtó presbiter, Malthus szellemében a polgárháborúk, tömegmészárlások és a nagy elvándorlások is alig enyhítik.
A múlt évben öngyilkos lett történész, Rolf Peter Sieferle jóslata szerint amennyiben Angela Merkel újabb vótumot kap, nemcsak Európa destabilizálódása folytatódik, de létrejön a németség kollektív bűnösségének új változata, annak hite, hogy a mindent elborító migráció kiváltásában s Európa bukásában ők az egyedüli bűnösök. A szövetségi köztársaság feléli nehezen megszerzett erkölcsi tőkéjét, s a német gyűlölet új formában éled fel.
Sieferlét a történészszakma többsége erősen jobboldali és antiszemita gondolkodóként tartja nyilván, de nem véletlen, hogy Finis Germania (s nem Germaniae) címet kapott posztumusz könyve az Amazonnál a szakkönyvek rangsorában az első, a Spiegelnél a hatodik helyet szerezte meg. Igaz, Führer-bunker-melankóliával vádolják, s hogy kifinomodott esztétikájának cinizmusa azért a román Ciorané alatt marad. Röviden, Sieferle szerint Hitler történelmi szerepe az volt, hogy egyszer s mindenkorra két kiválasztott népet hagyjon ránk: pozitív szerepben a zsidót, negatívban a németet. Az antifasiszta ihletésű multikulturalizmusba és holokausztkultuszba kényszerített németség lelkileg védtelen, s ezért a migráció parttalan elfogadására kényszerül. S a vég: Germániát a holokauszt a migrációval végleg elsodorja.
Hát igen, előfordul, hogy az idegenek nagyon elszaporodnak, és ezért kénytelenek terjeszkedni. De hogy van még remény, azt Thorsten Hinz, a Junge Freiheit egyik alapítója keleten, a V4-ekben látja. Mintha 1989 történelemformáló éve éledne újjá, csak fordított előjellel: akkor a szocialista országok reménykedtek a Nyugat szabadító, demokratikus szellemében, most a nyugatiak a keletiek józanságában és eltökéltségében. A volt gyarmatosító országoknak, de a németeknek sincs ötletük, miképp oldják meg a migrációs helyzetet, maximum az, hogy a szolidaritás hiányával, a betelepülés elutasításával vádolják az V4 országait. Orbán joggal beszél Berlin morális imperializmusáról – írja Hinz –, miközben Berlin erkölcsi tőkéje ijesztően apad. Lehet, hogy nekik, németeknek fel kell tenni a kérdést: Ex oriente lux?
A zsörtölődés alapvető szabadságjog. Ahhoz, hogy valaki zsörtölődjön, mértéket kell tartania. Az egészben az a szép, hogy a legképtelenebb dolgokon lehet nyargalni – mint Sieferle tette halála előtt –, anélkül hogy bármilyen következményekkel járna, kivéve a könyvpiacot. A németek nem is veszik komolyan a tudós szerző intelmeit, hanem nyugodtan élnek továbbra is alkotmány adta jogaikkal, és tekintet nélkül a tárgyilagosságra gyerek híján állatkultuszt űznek és biztonságot látnak tükröződni a személyzeti főasszony mosolyában. Ha Merkelre szavaznak, hosszú és elégedett öregség után minden bizonnyal végelgyengülésben halnak meg.