Mi jár egy háborúban vesztes országnak?

A második világháború végén mintegy 600 000 magyar polgári lakost deportáltak a Szovjetunióba. „Malenkij robot”, mondták a begyűjtő szovjet katonák. Valójában ez a „kis munka” nehéz fizikai igénybe vételt jelentő kényszermunka volt. Pótolni kellett a hiányzó munkaerőt, ugyanakkor meg akartak büntetni minden itt élő német származású embert és a „fasiszta magyarokat”, hogy a Szovjetunió ellen háborút merészeltek viselni. A polgári személyek tömeges elhurcolása a hadifogolylétszám kiegészítését is szolgálta, de sok esetben az etnikai tisztogatás volt a cél, mint például 1944 végén a szovjetté vált Kárpátalján.

A parancsot személyesen maga Sztálin adta ki, akit felbátorított, hogy nyugati szövetségesei nem emeltek szót a kollektív bűnösség bevezetése és alkalmazása ellen. Először csak a munkaképes német származású 17 és 45 év közötti férfiakra és a 18 és 30 év közötti nőkre vonatkozott a parancs, akiknek begyűjtését és internálását 1944 decemberében és 1945 januárjában kellett lebonyolítani. A „munkaterületre való kiszállítás” határideje 1945. február 15. volt.

Az oroszok a német származást legtöbbször a név alapján állapították meg, így nem volt ritka német nevű zsidók és magyarok elhurcolása sem. Ahol nem volt elég német származású és német nevű ember, ott magyarokkal egészítették ki a kötelezően előírt létszámot, városonként nagyjából 500 főt.

Az internáltakat a Donyecki-szénmedence szénbányászatának és vaskohászatának helyreállítási munkálataira irányították, később pedig oda vitték őket, ahol szükség volt munkáskézre. Szerte a nagy Szovjetunióba, a jól megszervezett munkatáborok valamelyikébe, amit ma leegyszerűsítve Gulagnak hívunk.

A malenkij robotot nemcsak Magyarországra alkalmazták. A sztálini parancs értelmében érintett volt minden, a Vörös Hadsereg által felszabadított román, bolgár és csehszlovák területen tartózkodó német származású vagy nevű személy.

Romániában például 1945. január 13-án a szovjet megszálló erők összefogdosták a munkaképes, német nemzetiségű civileket – főként erdélyi szászokat és bánáti svábokat –, hogy kényszermunkára deportálják őket a Szovjetunióba. Körülbelül 70.000–80.000 embert szállítottak marhavagonokban ipari és bányászati régiókba, elsősorban a Donbaszba.

Sokan nem élték túl az éhezést, a hideget, a betegségeket és a túlterhelést, a deportáltak 20 százaléka vesztette életét. Az internálás többnyire öt évig tartott; a túlélők csak 1949-50-ben térhettek vissza, fizikailag és lelkileg meggyötörve, egy olyan hazába, amely távollétük alatt nagyon megváltozott. A hazatérők a kommunista kormányoktól semmiféle segítséget nem kaptak. Volt, akit közülük osztályellenséggé nyilvánítottak, és újabb kényszermunkára ítéltek, a szibériaihoz hasonló embertelen körülmények közé. Romániában a Bărăgan gyéren lakott vidékére, Magyarországon a Hortobágyra, az elzárt tanyavilágba, vagy a szovjet mintára titokban felépített kényszermunkatáborokba. Hogy ki volt osztályellenség, azt a kommunista államvédelem határozta meg.

Ezek az ártatlan, el- és meghurcolt civilek még családtagjaiknak sem beszélhettek az átélt szörnyűségekről, évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve. Pedig mindössze két bűnük volt: a származásuk, s hogy egy vesztes ország állampolgárai voltak. Németek, német nevű férfiak és nők, vagy egyszerűen csak a házukból rosszkor, rossz helyen kilépő városi és vidéki emberek.

A kommunizmus idején tabunak számított szovjet kényszermunkatáborok, a hazai kitelepítések létezése, ez csak a rendszerváltás után kaphatott nyilvánosságot. A részletek feltárása mind a mai napig tart, de túlélők nincsenek már.

A magyar kormány 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének nyilvánította. 2019. április 8-án a Magyar Nemzeti Levéltár és az Orosz Állami Hadilevéltár (RGVA) megállapodása alapján a Magyar Nemzeti Levéltár őrizetébe került az Orosz Állami Hadilevéltárban őrzött, a II. világháború alatt és után a Vörös Hadsereg által foglyul ejtett, internált, illetve letartóztatott, és ezt követően a Szovjetunióban hadifogolyként nyilvántartott magyar nemzetiségű személyek (katonák és civilek) úgynevezett nyilvántartó kartonjainak digitális másolata.

Az oroszok 2019. december végéig közel 682 000 nyilvántartó karton másolatát adták át, és egy cirill betűs adatbázist, amely a nyilvántartó kartonokon szereplő, az egyes személyekhez köthető legfontosabb információkat tartalmazza.

A Magyar Nemzeti Levéltár „Szovjet táborok magyar foglyai” adatbázisához bárki hozzáférhet. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/szovjet-taborok-magyar-foglyai/kereses