Akik nem akarnak esélyt adni a békére

Napjainkra a baloldali megmondó emberek véglegesen elszakadtak a társadalom normális és morális többségétől. Kizárólag negatív erőként működnek a magyar társadalomban, kerékkötői a kormány háború elkerülése iránti erőfeszítéseinek. Európában egyedülálló jelenség, ahogyan a tiszások jelentős többségén ragály módjára elhatalmasodott a kormányzattal szembeni, brutálisan közönséges hangnem. Egyedülálló az is, ahogyan a jelenlegi háborús gazdasági krízis idején, uniós fórumokon és a liberális médiában hazug vádakkal igyekeznek a kormányt hátrányos helyzetbe hozni. Továbbá példa nélküli módon botrányos az is, ahogyan árad belőlük a gyűlölet általában a fideszesek, de még a fideszes szépkorúak iránt is.

Azok a tiszások, akik az idős vagy a gazdasági erőtlenségük okán kiszolgáltatott embereket, mint például a kisgyermekes családokat nem tekintik a társadalom természetes részének, és nem foglalkoznak velük ilyen módon, maguk mondanak magukról ítéletet. A mi, alapjában teljesítményre és versenyre épülő társadalmunkban csak akkor folynak rendben a dolgok, ha az idős embereknek és kisgyermekes családoknak teljes figyelmet, teljes közösséget és a legmagasabb szintű törődést biztosítjuk. A kormány tizenöt éve következetesen ezt a morális alapvetést valósítja meg. Ugyanerre az erkölcsi stratégiára alapozza jelenlegi gazdasági célkitűzéseit is.

A tiszás politikusok magatartásában és gondolkodásában nyomát sem lehet találni a klasszikus liberális elveknek. Ez az ellenzék még liberálisnak is selejtes. Ugyanis az egyenlő méltóság liberális tana, az emberi egyenlőség liberális eszméje a modern, szabadelvű társadalmak alapvetése. Mindez az eszmeiség sokak fejéből hiányzik, de meggyőződésem, hogy a brüsszeli vezetők koponyájából is. Ha szabad egy paradoxonnal élnem, a magyar kormány klasszikusan liberálisabb gondolkodású, mint az őt támadó hazudozó gátlástalan, amorális, elvtelen politikusok és európai párttestvéreik.

Hazánkban a normális és morális többség ebben a háborúval fenyegetett világban az emberélet feltétlen, bármi áron történő védelmét tartja a helyes stratégiának. Ugyanis a társadalmi igazságosság azt követeli, hogy az alapvető jóléti és szabadságjogok feltétel és megkülönböztetés nélkül érvényesüljenek. Mindebből az következik, hogy az államnak mindent meg kell tennie a gazdaságilag leginkább veszélyeztetettek anyagi biztonságának megóvása érdekében. Ezzel szemben hazánkban felnövekvőben van egy olyan párt, amelynek romlott szabadságfelfogása egyre nagyobb teret hódít. Ez a szabadságfelfogás már nem az emberélet bármi áron történő védelmét tekinti elsődlegesnek, nem tiszteli az időseket, háborúba küldené a kisgyermekes édesapákat, továbbá felrúg minden szabályt, megveti a rend fenntartásán őrködőket, csakis a saját jólétét, jól érzését tekinti elsődlegesnek. Felmerül a pártelit morális felelőssége. Láthatóan ennek a pártnak a politikai versengés nemcsak vészhelyzetet generált, hanem erkölcsi problémákat is szült. Ugyanis a pártban hatalmon lévő véleményvezér politikusok és az őket támogató média az avatatlan szimpatizánsokkal elhitette, hogy nekik alapvető emberi joguk az egyéni szabadságuk abszolút jellegű kiélése. Ez a fajta hamis szabadságfelfogás észrevétlenül felszabadította a párt követőit a szabályok, a tradicionális kötelékek alól.

Ez a folyamat lassan egoizmushoz, majd az erények megszűnéséhez vezet. Lassan létrejön egyfajta romlott szabadság, amelynek érzete ördögien azt sugallja, hogy mindent tegyünk meg, ami jólesik. Ez a szabadság nem ismer semmiféle tekintélyt, leráz magáról minden szabályt, ez a szabadság ellensége a valódi szabadságnak. Ezért óriási felelősség terheli a baloldali véleményvezéreket, akik a párt mögé állva hitvallásává tették ezt a fajta romlott szabadságot, elhitetve az emberekkel, hogy akkor lesznek erős és prosperáló egyéniségek, ha eszerint élnek. Ezek a normák ugyanis arról szólnak, hogy magunkat tegyük az első helyre, és felejtsük el azokat, akik csak lehúznak, visszahúznak bennünket, vagy netalán másként gondolkodnak. Ezzel szemben a kereszténydemokrácia elvei szerint az embereket pusztán veszteségként leírni nem az erő, sőt éppen ellenkezőleg: a gyengeség jele. A kereszténység szerint az erő bibliai mércéje nem az, hogy az ember mennyi mindent tud megtenni egyéni szabadsága maradéktalan kiélése érdekében, hanem inkább az, hogy milyen mértékben képes elhordozni és támogatni mások erőtlenségeit, gyengeségeit. Pál apostol ezt így fogalmazta meg: „Mi, erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne magunknak kedvezzünk” (Róma 15,1). Az első századi keresztények egyik kiemelkedő jellemvonása az volt, hogy törődtek a gyengékkel és az idősekkel, az özvegyekkel, ápolták a betegeket. Nem írták le őket, és ez lenyűgözte az ókori világot. A nem keresztények nem értették, hogy a keresztények miért törődnek azokkal, akiknek nem volt cserébe mit adniuk, és csak terhet jelentettek. Az erőnek ez a fajtája és mércéje merőben ellentétes a tiszás politizálás szellemével.

A magyar kormány felfogásával viszont az ellentétes, hogy az idősek és a kisgyermekes családok érdekeinek elébe helyezve bármikor is teret engedjen az ördögi hadigazdasági terveknek. Amennyiben a napvilágot látott gazdasági program valóban Tisza-szimpatizánsok szüleménye, feltételezhető: azért sarcolnák meg a magyar embereket, hogy abból finanszírozzák Brüsszel tervét az ukránok további háborús támogatásához. Ennek gyakorlatilag minden magyar állampolgár a vesztese lenne, de főleg vesztesei lennének a nyugdíjasok, akikre külön adót vetnének ki, az özvegyi nyugdíjban részesülőket pedig húszszázalékos külön adóval sújtanák. Szintén vesztesei lennének a kisgyermekes családok, akiknek a családi adókedvezménye drasztikusan csökkenne, továbbá megszüntetnék a GYED-et, és a gyermekek ingyenes orvosi ellátását is. A kedvenc kisállatokat, a cicákat és kutyusokat is leginkább a szépkorúak és a kisgyermekes családok tartják. Botrányos módon ezekután a kis jószágok után is nem kevés adót kellene fizetni. A további brutális, a vállalkozásokat érintő megszorításokról most nem beszélek. ‍Tehát ott tartunk, hogy a a baloldali elképzelések hatalomra kerülése esetén évente akár 1300 milliárd forinttal több bevételre is szert tennének, a magyar családok és a gazdaság terhére, az ukrajnai háború finanszírozására. A napnál is világosabb, hogy a cél a nemzetgazdaságnak a háború vagy a katonai készülődés érdekei szerinti átalakítása, az ország erőforrásainak a háborús célokra történő alárendelése. Ez nem más, mint a nemzetgazdaság hadigazdaságra történő átállításának brutális és ördögi terve.

Ordítóan szembetűnő, hogy a tiszás véleményvezérek brüsszeli eltartó gazdáikhoz fűződő folytonos igazodási kényszerük miatt folyamatosan lábon lövik magukat. Ugyanis képtelenek saját önálló politikai sorsot választani és azt megvalósítani. Napvilágot látott hadigazdasági tervek ismeretében újból bebizonyosodott, hogy minden politikai erő közül egyedül csak a polgári, nemzeti, keresztény értékeket valló pártszövetség áll szilárd és a társadalom túlnyomó többsége által is vállalható szellemi alapokon. Az elmúlt évezred megtartó és szabadságot biztosító szellemi fundamentumai a kereszténységben gyökereztek, és nemzetiek voltak. A nemzet többsége békére vágyik határainkon belül és Ukrajnában is. A tiszásoknak meg kellene tanulniuk, hogy a békét nem lehet gyűlölettől fröcsögve megnyerni, a békét nem lehet honfitársainkat megnyomorító hadigazdasági sarcokkal kikényszeríteni. A békét nem lehet kardcsörtetéssel magunkhoz édesgetni. A békét nem lehet erővel megszerezni, csak megértéssel érhető el. „Ne féljetek esélyt adni a békére, a békét tanítani, a békét megélni… A béke lesz a történelem utolsó szava” – mondta Szent II. János Pál.

Bízom benne, hogy a jövő évi parlamenti választás során ebben az értékelvűségben kötelezi el magát a nemzet többsége.

A szerző jogász