Mélyrepülésben a vitakultúra

Aki magyar velünk tart! És házi patikáját időben feltölti macskagyökér kivonatú nyugtató, stresszoldást támogató, orvosi vény nélkül is beszerezhető pirulákkal. Ugyanis a jövő évi választásig a kötélidegeket is kikezdő kemény hónapok elé nézünk. A ránk erőltetett október 23–ai gyermeteg tömegszámlálási vetélkedőt már megemészettük, de félő, hogy a közbeszédben az eldurvuló hangnem tovább árad. Megfékezése – akár egy toporzékoló, hisztis kölykével nehezen boldoguló anyukánál – angyali türelmet kíván. Mindeközben a szeretetország eljövetele, hasonlóan a 106 tiszás képviselő jelölt bemutatásához, egyre csak tolódik.

A kedélyeket tovább borzolja a lehangoló vitakultúra. Holott az elsuhant évezredek alatt elődeinknek lett volna ideje alkalmazkodni az együttélés iratlan szabályaihoz. Azonban gondolatok cseréjénél már az ősközösségi társadalmakban is, mondjuk a Neander-völgy ősemberei között nem ritkán vita támadt például amiatt, hogy az adott nap reggelén merre induljanak friss mamuthúsért. Az emberiség hajnalán az ilyenkor elfajuló heveskedéskor hamar előkerült a bunkósbot. Később az érvelés finomodott, a társadalmi érintkezés során Arisztotelész, Szókratész és más nagy gondolkodók közreműködésével úgy ahogy kialakult a civilizált, udvarias párbeszéd. A lényeg azonban alig változott. Az inkvizítorok például a filozófus Giordano Brunonak a korabeli mainstreamtől eltérő véleménye miatt a máglyára küldés előtt, azért, hogy elhallgattassák, még a nyelvét is kitépték. Manapság már humánusabbak a módszerek, a máglya kikopott a napi gyakorlatból, a haladó balliberálisoknak nem tetsző véleményt hangoztatót egyszerűen letiltják a facebookról.

Egy vitákkal felturbózott beszélgetés attól lehet építő jellegű és kellemes, ha a partnerek egymás véleményét meghallgatva intellektuális élménnyel gazdagodnak és tudnak örülni a közösen kiérlelt új gondolatnak. De hová távolodtunk ettől az eszményi élethelyzettől? A ma véleményburokba zárkózott embere jobbára megreked a pszichologusok által többlépcsősnek felvázolt vitakultúra alapelemeinél. E szerint a primitív színten- az alagsorban- az észérvek helyett az ellenfél becsmérlése, a személyeskedés, a másik hangnemének kritizálása zajlik, az eredeti téma ilyenkor eleve szóba sem kerül. A vitakultúra ennél magasabb szintjén az acsarkodás valamelyest mérséklődik, a partnerek inkább az ellentmondással próbálkoznak. A sajátjuktól eltérő vélemény fejtegetését a vitázó felek a személyüket ért támadásként fogják fel, amely ellen, szőrszálhasogatással, kekeckedéssel védekeznek. Ennél magasabb színt az adott témában a valós ellenérvek ütköztetése, itt már olykor a fogak csikorgatása helyett a feszültséget oldó mosoly is fel-felvillanhat. A még nívosabb vitaszíntet a logikán alapuló érvek figyelmes végighallgatása jelenti, az ellenérveket is alapos mérlegelik, jutalomként pedig – mint egy emeleti teraszról a panorámában –, a kitágult szellemi horizontban, közösen lehet gyönyörködni.

Az Országgyűlésben manapság zajló vitákat figyelemmel kisérve a frusztrált ellenzéknek rendszerint még a vitakultúra legalsóbb színtjéhez is fel kell mászni néhány lépcsőfokot. Mégis akár büszkék is lehetnénk mondjuk a kabuli vadvilágban szocializálódott párbeszédes Szabó Tímea, vagy a zakójába préselődő különösen rosszindulatú DK-s Arató Gergely megszólalásaira. Hiszen jó száz év alatt a parlamenti vitakultúra színvonala egy tyúklépéssel mégis csak előbbre lépett. Például 1912-ben az akkori ellenzék tagjai dühükben összeverték az ártalmatlan parlamenti teremszolgákat, egyikőjük pedig az ülésteremben többször is rálőtt Tisza István házelnökre. (A golyónyomok a pulpitus falában ma is láthatók.) Hasonló atrocitások mára verbális agresszióvá szelídültek, ezért a túlfűtött ellenzékiek színpadias kirohanásait némi empátiával szemlélhetjük.

Az eljövendő, viharosnak ígérkező félévben a mentális egészségünk megerősítésére az idegnyugtató tabletták mellett például terápiás céllal a gyakori éneklés is sokat segíthet. Akár magunkban is eldúdolhatjuk: „Nem vagyok ideges, fő a nyugalom, száz évig élek én, ha így folytatom...”