Rágalom 

„Ahol rágalom van, ott maga a Sátán” – jelentette ki sok évvel ezelőtt Ferenc Pápa. Amikor a szentatya e véleményét megfogalmazta, akkor még nem is sejthette, hogy majd valamikor a 2026-os választás közeledtével milyen cudar hónapok várnak ránk. Kívülről, belülről lejárató hadjárat, össztámadás indul Magyarország, az európai kereszténység egyik utolsó védőbástyájára ellen.

A Szőlő utcai eset kapcsán testközelből is megtapasztalhatjuk, hogy a rágalmazás milyen veszedelmes lélektani fegyver. Indulhat akár ártalmatlan pletykaként, majd – mint aszály idején az erdei tisztáson eldobott cigicsikk – pusztító lángtengerként áraszthatja el a közbeszédet. És azért veszedelmes, mert a rágalom képes saját valóság teremtésére is. Ráadásul mostanság, mint kiderült, szándékos gyújtogatásról van szó. A tüzet a fékevesztett Orbán gyűlölet táplálja. Viszont megnyugtató, hogy a felkorbácsolt indulatok lehűtésére a tűzoltó fecskendők kéznél vannak.

A közfelháborodást gerjesztő, manipulált hírek gyártásának jólbevált receptjét példázza a sajtóberkekben közszájon forgó vicc, amely szerint New York-i liberális újságírók csőbe akarják húzni a várost felkereső jámbor püspököt. A reptéren elé sietve nekiszegzik a kérdést: „atyám mi a véleménye a sok városi kuplerájról?” A püspök azonban átlát a szitán, és tetetett naivitással visszakérdez: „miért, itt egyáltalán vannak vöröslámpás házak?” Másnap a karaktergyilkosságra fogukat fenő lapok címoldalán a vezető hír: „A városba látogató kéjsóvár egyházfi első kérdéseként, már leszálláskor a kuplerájok felöl érdeklődött!”

Az aljas szándékoktól vezérelt rágalmazás végig kiséri a különböző korokat, valakinek a besározása gyakran még a történelem menetére is hatással volt. Az egyik legismertebb eset az egész Európát felbolygató a 18. század végi francia forradalom volt. Kitöréséhez többi között az amúgy is gyűlölt Mária Antónia királynőnek tulajdonított, de soha el sem hangzott kijelentése is hozzájárult: „ha a szegényeknek nem telik kenyérre, akkor egyenek kalácsot.” A felbőszített éhező nép végül el is söpörte a fennálló rendet, és a királyi párt lenyakazták.

Nálunk a rágalmazással elkövetett egyik karaktergyilkosság a 60-as évekhez köthető és „Onódy-perként” híresült el, amelynek igazából Bara Margit szinésznő volt a legfőbb áldozata. A vezető elvtársak éjszakai titkos tivornyáinak – a nyugati lapokban kommunista „Bolse vita”-ként ismertetett botrány kulcsfigurája, Onódy Lajos vendéglátós főnök, aki a dorbézolásokhoz az ételt, italt, nőcskéket szállította. A gátlástalan pártvezetők (közöttük például a néhai Biszku Béla), a párton belül zajló leszámolási viszálykodásban Onódyt bűnbakként használva kavarták fel az állóvíz iszapját. És azért, hogy a botrány hangosabban szóljon, a minden hájjal megkent elvtársak bedobták a nagy népszerűségnek örvendő, ünnepelt, kivételes szépségű Bara Margít nevét, mint ha a művésznő ezeken a partikon közkézen forgott volna. Az ártatlanul megvádolt erdélyi származású színésznőt (irigy) társai kiközösítették, kettétört a karrierje, a megaláztatások következtében vissza is vonult. (A reá szórt rágalmaknak csupán annyi szolgált alapul, hogy az elvtársi orgiák valamelyik éjszakai pillangója kicsit hasonlított a színésznőre.)

A levitézlett egykori elvtársak mai mentális örököseiként, a nagyítóval is alig látható ellenzéki parlamenti pártok felszólalói – a Fidesz elleni valós érvek híján – kínjukban rágalmaznak, Zsolti bácsiznak, most ettől remélik a túlélést. Hazugságaik a digitális térben fénysebeséggel terjednek. Ezért még veszélyesebbek, mint a „boldog békeidőkben”, amikor még Zsolti bácsi helyett a valakire ráakasztott burzsuj, kulák, ellenforradalmár, fasiszta rágalmak suttogó propagandaként cammogva járták át a közbeszédet. Az AI korszak hajnalán a rágalmak elleni sikeres védekezés érdekében nagyon ajánlatos résen lenni, mert a Sátán még gonoszabb kisöccse, az ajzószereken felpörgő Ördög sosem alszik!