Európa utolsó háborúja

Egy rendezvényről hazafelé jövet ugrott be, hogy az idősebb Moltkét (Helmuth von Moltke 1800-1891) voltak akik gúnyolódva, voltak akik tiszteletből, de a háború istenének nevezték. Amikor beírtam a keresőbe, hogy idősebb a Moltke, a háború istene, (Moltke the Elder, God of War), akkor a mesterséges intelligenciának hazudott nagy, nyelvi modul (LLM) által megadott válasz fölhívta a figyelmemet, hogy egy élő történelmi személyről van szó! És – tette hozzá fontoskodva – nem egy valós vagy mitológiai hadistenről. Jajj! Figyelembe véve, hogy ez az értelmi szint nagyon sokáig, mondjuk, bezzeg az én időmben, egy kábé 10-11 éves gyerek szellemi szintjének felelt meg, elgondolkoztam azon, hogy vajon Európában értik-e mivel játszanak. Mivel szórakoznak, amikor Ukrajnával kapcsolatban háborúval fenyegetik Oroszországot. Szerintem nem, de a hangos háborús uszítás mögött egy még sötétebb terv is mintha kirajzolódna.

És itt egy dolgot rögtön az elején le kell szögezni. Bármelyik ország belső ügyeibe – azaz abba a túlhasznált szóba, amely úgy hangzik, hogy szuverenitás – való beavatkozás, akár ideológiával, akár gazdasági, akár politikai, akár katonai eszközökkel véleményem szerint durva megsértése a nemzetközi jognak. És az önrendelkezésnek. A vesztfáliai rendszer alapelvei közül az egyik azt mondja ki, hogy az államok egyenrangúak, és nem avatkozhatnak egymás belügyeibe. Persze ettől függetlenül ez rendszeresen megtörténik, de legalább az alapelveket tisztázzuk. Oroszország nyilvánvalóan durván beleavatkozott Ukrajna belügyeibe. Még akkor is, ha meg volt erre az oka.

Tehát azt, amikor az európai államok egy lehetséges orosz katonai fenyegetésről beszélnek, annak ne becsüljük le, ne sajnáljuk le, ne fitymáljuk le a tényleges valóságtartalmát. Ugyanis adott környezetben – mondjuk egy esetleges NATO összeomlás esetén – nem csak Oroszország, hanem bármelyik jelentősebb katonai erővel rendelkező nagyhatalom, például Törökország is ki fogja használni a kínálkozó alkalmat. Efelől ne legyenek kétségeink. A nagyhatalmak már csak ilyenek. Az USA csak azért nem tenne így, mert a., ebben a forgatókönyvben már nem létezik, b., már így is övé az EU szőröstül-bőröstül.

Fentiek miatt egy tényleges elrettentő képességgel bíró, az európai érdekeket (Hello energiabiztonság!) akár fegyveres erővel is megvédeni képes hadsereg igenis európai érdek. Nyilván nem egy ilyen jelenlegi, katyvaszos, rémálom ideológiájú, ki tudja, ki által irányított Európai Unió kezében, de ettől függetlenül az európai nemzetállamok a formálódó, új, globális rendben egyszerűen nem elég erősek ahhoz, hogy meghatározó súllyal bírjanak. Igaz ez a nyolcvanvalahány milliós Németországra éppúgy, mint a valamikori birodalmának a romjain tetszelgő hatvanvalahány milliós Nagy-Britanniára egyaránt.

Azonban ez a jelenlegi háborús készülődés több helyen sántít. Ahogy az ember Ursula von der Leyen és a többi globalista vezető felszólításait hallja, egyre inkább az a benyomása, hogy ezek a kijelentések nem Európa függetlenségének és szabadságának megvédésére irányulnak. Tegyük hozzá, ez utóbbi megszüntetéséért az Európai Bizottság és csatolt részei egyre többet tesznek amúgy is. Azonban a harci dobok pergéséből egyre inkább az a külső szemlélő érzése, mintha mindenáron háborúba akarnának Oroszországgal keveredni. Itt joggal merül fel a kérdés, hogy akik ezt tervezik hallottak-e Napóleon és Hitler sorsáról? Az egyik egy korszakos zseni volt, a másik mögött a világ akkori legjobb hadserege állt. Fentiek miatt nem túlzás arról beszélni, hogyha valamilyen ördögi csoda folytán sikerülne a tervük, és Európa beszállna a háborúba, ne legyen kétségünk afelől, hogy az lenne az utolsó háborúja annak az Európának, amit ismerünk és szeretünk.

Miért? Mert a történelem arra tanít minket, hogy egyetlen nyugati hadsereg sincs felkészülve arra, amit a keleti pusztákon talál. Montgomery II. világháborús brit tábornok – Rommel nagy ellenfele – úgy nyilatkozott, hogy „a Háború Nagy Könyvének első oldalán található első szabály az, hogy ne támadj Moszkva felé.” Ha egy európai hadsereg ismét keletre vonulna, ki fogja pótolni az ott meghalt tíz- és százezreket? Márcsak azért, mert például a migránsok jelentős részének az alapvető, gyerekkorban megszerzett képességei is hiányoznak ehhez. És itt nemcsak arról beszélek, hogy hazaszeretet híján, miért áldoznák életüket egy olyan országért, ahova sok esetben felnőtt korukban érkeztek? Hanem arról is muszáj szót ejteni, hogy azokat az alapvető képességeket nem volt alkalmuk elsajátítani, amely miatt jó katonává válik, válhat az ember.

Nyilván nem a származásuk miatt. Hanem azért, mert olyan környezetből jönnek, ahonnan. Többször elmondtam, de minden egyes alkalommal érdemes felidézni, hogy az internet korszak elején bejárta a különböző fájlmegosztókat az a videó, ahol egy amerikai kiképző reggeli torna keretében, zenére próbálja az afgán különleges erők tagjait mozgatni.

Ez olyan szinten nem sikerült, hogy a többütemű mozdulatok totális káosza, és ritmustalansága nem csak a kiképzőt, hanem magukat az afgánokat is nevetésre késztette. Ok, a tálibok a táncot is betiltották. Azonban, ahogy az üggyel kapcsolatban megjegyeztem, nem hogy különleges katona, hanem körülbelül semmilyen gyalogos nem lesz abból az emberből, aki nem képes összehangolni a mozgását másokkal. Ezzel kapcsolatban érkezett egy olyan megjegyzés, hogy hogyan is tudná, amikor nem járt óvodába. Mert ott nincs. Viszont az óvodában sajátít el az ember kis korában, mert akkor fogékony, olyan képességeket, ahol – legalábbis még az én időmben – a zenére együttmozgás, a mozgás összehangolása, mind azt a célt szolgálták, hogy az ember mozgáskoordinációja elég magas szintre jusson. Ezáltal képes legyen összehangolni a saját végtagjainak mozgását másokéval. A valamikor tornaórának nevezett, később testnevelésre átkeresztelt fizikai képességfejlesztő foglalkozások is részben erről szóltak, hogy az ember rendelkezzen egy olyan típusú mozgás koordinációval, olyan típusú fegyelmezettséggel, ami lehetővé teszi, hogy együtt mozogjon másokkal. Ez az alapképesség tette lehetővé, hogy ezeket a beidegződéseket alkalomadtán fegyvertűzben is végre tudja hajtani.

Nyilván a modern háború egyre kevésbé igényel fizikai képességeket, azonban a gyalogság nélkülözhetetlen szerepét nem más, mint az ukrán háború mutatja leginkább. Abban az esetben, ha erre a rendkívül nem kívánatos európai-orosz háborúra sor kerülne – és most felejtsük el az atomfegyverek százait és ezreit mindkét oldalon –, föltenném a kérdést, honnan lenne 4-500 ezer európai fiatal, aki tud és akar harcolni Európa érdekeiért? Azokon a csatamezőkön, amelyeken a nagyapáik és dédapáik is harcoltak, Przemysltől Harkovig, Kurszktól Poltaváig vagy horribile dictu éppen Szentpétervárig. Ebben az esetben – ne kerüljön rá sor, ne adja az Isten – de utánuk már nem maradna senki a síró édesanyákon és a bevándorlók tömegein kívül.

Nos, a Guns’n’Roses ugyan polgárháborúról énekelt a Civil War című számában, de az egyik sora pontosan erre a helyzetre vonatkozik: „I dont need your civil war, it feeds the rich and buries the poor”. Magyarul: Nem kell a (polgár)háborútok, a gazdagot hízlalja, a szegényt meg a sírba teszi. Lehet ez lenne a tényleges végső célja az „európai” elitnek? Kifosztani a társadalmakat és az utolsó generációt távoli csatamezőkön legyilkoltatva magához ragadni a végső hatalmat? Elég hagymázos rémálom, de ebből a társaságból még ezt is kinézem.