Szögesdrót

Több mint különös egybeesés, hogy míg az Európai Bizottság egyre harciasabb elnöke körbejárta a földrész keleti országait, örömtől elaléltan üdvözölte a lengyeleket Belorussziától elválasztó impozáns határkerítést, ráadásul támogatást ígért a hasonló létesítményekhez, szóval, ezekben a napokban a Magyar Helsinki Bizottság Helsinki figyelő című blogja jó nagy cikksorozatot dörzsöl az orrunk alá Tíz éves a magyar határzár címmel.

A fogalmazások szóhasználata cseppnyi kétséget nem hagy készítőik világlátásáról. Derék liberálisok csak így beszélhetnek: „Tíz éve üzemel az önkény toxikus vegykonyhája”. Vagy itt ez a remek mondat: „A menekülő emberek mellett mi, magyarok is áldozatai lettünk a hazugság, a részvétlenség, az erőszak és a gátlástalanság politikájának”. Valamiféle logót is ráakasztottak az írásokra, szögesdrót karikán mindenféle tárgyak lógnak, stop- és behajtani tilos tábla, lakat, magyaros madárka öleli körbe a sorozatcímet.

A lenyűgöző igyekezet mögött arról azért hallgatnak a jogvédő figyelők, hogy mindezért Magyarország napi egymilliót csengethet ki a tíz év alatt migránstámogató nagyhatalommá kinőtt Európai Uniónak. Amit más országokban, például a fantasztikusan jogállami balkormányos Lengyelországban jutalmaznak, azt nálunk ezzel a tekintélyes napi pénzadaggal büntetik. Egyébként nemigen tapasztalhattuk meg azt, hogy harcias és igencsak sokszínű menekültek tízezrével gázoltak volna át a belorusz-lengyel határon.

A nagy áttörés éppen nálunk történt meg tíz évvel ezelőtt Röszkénél. Szabályosan be akartak törni Magyarországra a nekik nem tetsző módon, a határállomáson kapuval feltartóztatott migránsok. Hangszórókkal tüzelték magukat, nagy kövek repültek a felsorakozó magyar rendőrök közé, botokkal, vascsövekkel, kapunak feszüléssel igyekeztek volna befelé a ki tudja honnan odaszabadult emberek. A magyar hatóságok azonban megállították őket. Lett is ebből nagy nyugati felhördülés. Mi az, hogy van itt egy ország az Unió délkeleti szélén, amelyik komolyan veszi azt az EU-tagságból fakadó kötelességét, hogy megvédi a betolakodóktól szövetségi rendszere határát, hallatlan skandalum.

Jöttek az emberjogi, meg az úgynevezett jogállamisági megfeddések Brüsszelből, főleg az után, hogy az egész déli határunkat kerítéssel lezártuk. Ezek utólagos, szinte rendszerbe szedett ismételgetéséhez szép keretet ad a Helsinki Figyelő szögesdrótos sorozata. Igen hosszú és bonyolult cikkekben járják körül – ők legalábbis nyilván ezzel a szándékkal törik magukat – a magyar migránspolitikát. Ha lehetne, még a határkerítést is körbejárnák, de azt képtelenség, így hát beszélnek és beszélnek, és emlékeik pókhálójában vergődnek. Ügyvédjük például arra a szerinte borzasztó helyzetre réved vissza, ami a kerítésbe épített tranzitzónákat jellemezte. Ami ugye sivár, ingerszegény környezetet jelentett a menedékkérőknek, ráadásul nyáron forróság volt, nem hűtötték a konténereket, ha esett az eső, megállt a víz, gumicsizma kellett. „Ahogy változtak az évszakok, úgy változott, hogy épp mi miatt elviselhetetlen a környezet. Sosem volt komfortos.” Odáig azonban nem fajult a helyzet, hogy Brüsszelben szavazást kezdeményeztek volna például az évszakok helytelen mivoltáról.

Hogy aztán az a több millió illegális bevándorló, aki az elmúlt években elözönlötte Európát, mennyi mindenféle bajjal jár, arról nem szól a cikksorozat. Mert az természetes, hogy az ide bezúdulók nagy része nem dolgozik, esze ágában sincs beilleszkedni, gyilkol, rabol, erőszakol. Nálunk szerencsére nem gyakorolhatják ezeket a demokratikus jogaikat, megvéd minket a kerítésünk.