Finn benzinszag orosz kézből

Oroszországban utazgatva az utóbbi években többször találkoztam a finn Teboil kútjaival. Az elmúlt három év során többször eszembe jutott, hogy nyilvánvalóan megvehette egy orosz cég ezeket a kutakat, és még nem volt ideje átalakítani őket. Ehhez hasonló dolog történt Magyarországon is, amikor a Lukoil kútjai lengyel kézbe kerültek, és így lett belőlük Orlen. Ekkor még nem gondoltam volna, hogy az előbbi márkanév valójában ott van minden egyes finnek látszó kút mögött.

Idén már annyira furdalt a kíváncsiság, hogy utánanéztem és meglepődtem. Ugyanis a Teboil története egykor egészen másféle olajszagot árasztott. 1934-ben alapították Helsinkiben, akkor még a Trustivapaa Bensiini (Kartelszabad Benzin) néven. A vállalkozás lényege egyszerű volt, hiszen alternatívát akartak kínálni a nagy nyugati olajkartellekkel szemben. A finnek akkoriban még magukénak érezték, mivel hazai üzem volt. A lehető legfinnebb üzemanyag. A kék-keresztes fehér zászló alatt terjeszkedett, mígnem a történelem széljárása elkezdte más irányba fújni a benzinszagot.

Ahogy utánanéztem, elég hamar kiderült a számomra, hogy a finn üzemanyagpiac mindig is elég sajátos volt. A nagy nemzetközi cégek, a Shell vagy az Esso mellett helyet kaptak a hazai szereplők is. A 20. század második felére a Teboil már a második legnagyobb szereplő volt Finnországban, mintegy 400 töltőállomással. Később a szintén finn Neste lett az első, de az állami háttérrel. Mostanra a finn ST1 gyorsan növekvő kihívóként kapaszkodott fel. Ebben a háromszögben a Teboil lett a harmadik finn, mindig ott, mindig jelen, de egy idő után egy másik ország árnyalatával, hiszen már a hidegháború évtizedeiben is erősen kötődött a szovjet olajhoz.

Aztán jött 2005. Egy dátum, amely Finnországban alig néhány sort kapott a gazdasági hírekben, de ami mostanra jóval több, mint szimbolikus jelentőséget nyert. 2005. március 23-án a Teboil az orosz Lukoil tulajdona lett. Az orosz olajóriás, amely a ’90-es évek káoszában nőtt gigásszá, egy egyszerű tranzakcióval kebelezte be a finn benzinkúthálózatot. Papíron 160 millió dollár, néhány aláírás, egy brüsszeli jóváhagyás és máris orosz lett a finn benzinkúthálózat.

A finnek reakciója akkoriban semleges volt. A többség egészen a legutóbbi évekig azt sem tudta, hogy a Teboil orosz tulajdon, őszintén azt hitték, hogy maradt finn benzinkút. Talán akadt egy-két publicisztika arról, hogy lám, lám, mostantól orosz kézbe került a finn hétköznapok benzinszagának egy része, de a gyakorlatban az autósok ugyanúgy tankoltak tovább a megszokott helyen. Nem csak az emberek maradtak semlegesek, hanem az országuk is.

Így telt el tizenhét év, egészen 2022 februárjáig. Finnország, amely addig évtizedeken át próbált ügyesen egyensúlyozni, hirtelen nagy lendülettel megindult a függetlenségből a NATO felé. Aztán lezárta a finn-orosz határt, később törvényben tiltotta meg az orosz állampolgároknak az ingatlanvásárlást. Lassan a levegővételt is megpróbálja megtiltani nekik.

De közben végig ott állt a sarki Teboil, az előtte lengedező finn zászlóval, és csendben árulta tovább a benzint. Ami valójában a Lukoil. Abszurd színház ez: miközben a finn parlamenti szónokok Moszkva fenyegetéséről beszélnek, és miközben a határnál arra készülnek a finn egyenruhások, hogy majd megint jönnek az oroszok, a finn autós derűsen betér tankolni egy olyan kútra, amelynek profitja közvetlenül az orosz olajóriáshoz csordogál.

Minden, amit ezzel kapcsolatban finnül meg tudtam találni a neten, összesen annyi volt, hogy a finn állami cégeknek rendeletben tiltották meg, hogy finn állami kocsival a Teboilnál tankoljanak. Magyarországról viszont elüldözték a Lukoilt. Hogy az Orlen jöjjön a helyére, ami az általa megvásárolt csehországi finomítóba idén nyárig orosz olajat importáljon a tulajdonában álló cseh olajcégen keresztül, mert az EU egy ideig mentességet adott erre.

És aztán eszembe jutott, hogy én nem is találkoztam Teboil kúttal Oroszországban ’22 előtt. Itt ugyanis a Teboil név 2022 nyarán vált ismertté. Amikor a Shell kivonult a konfliktus miatt, a Lukoil átvette a hálózatát, és úgy döntött, hogy a finn Teboil márkanév alatt működteti tovább. Amikor ezt megtaláltam, azonnal megértettem e húzás zsenialitását. Ugyanis, ha valaki ma megnyitja a Teboil oroszországi honlapját, akkor azt látja, hogy ez egy finn cég. Igen, most 2025 van. Ez egy hatalmas középső ujj: Finnországban orosz kézben maradt a Teboil, Oroszországban pedig a nyugati kivonulás után épp a Teboil neve alatt tankolhat az orosz autós úgy, hogy azt egy finn márkaként pozicionálják.

Finnországban a helyzet azóta sem változott drámaian. A Teboil továbbra is Lukoil-tulajdon, az állomások működnek, az autós tankol, a kártyaolvasó csilingel. A politikai szónoklatokban Oroszország a legfőbb fenyegetés, de a mindennapokban az autópályán árult üzemanyag tölti meg a tankokat. Mármint a finn rendszámú autókét.

A történelem kanyargós útjain olykor a legmeglepőbb találkozások történnek. Ahogy Londonban a pakisztáni szőnyegárus árnyékában egyszerre van jelen a középkor és a sugárhajtású repülő, úgy Helsinkiben a NATO zászlaja alatt egyszerre leng az orosz Lukoil profitjának illata is.

2021-ben a finn nyersolajimport kb. 80%-a Oroszországból jött. Utána hirtelen, egyetlen csettintésre át tudtak állni „másra”. Izgalmasan hangzik. Főleg úgy, hogy az EU sokáig nem tiltotta a másutt (pl. India, Törökország, Marokkó, Emirátusok) orosz nyersolajból finomított termékek importját, ez volt az ún. refining loophole. 2023-ban a szankcionáló országok 44%-kal több ilyen terméket vettek, mint 2022-ben. Aztán mostanra már mindenféle tankerhajókra vadásznak, amik más országok zászlaja alatt hoznak be orosz olajat az EU-ba. Amit EU-s tagországok cégei vesznek meg. Érdekes módon rájuk nem vadásznak, de gondolom azért, mert kell az olaj. Érkezik is a francia, a spanyol és más kikötőkbe az orosz olaj és gáz is, csak rá van írva egy másik ország neve.

Na, hát akkor mindezek után érdeklődnék, hogy miért kell lőni a Barátság-kőolajvezetéket?